Egyes számú túra kipipálva

2017. július 31. 07:55

Reggel, amikor felébredtem, egy cseh rendszámú autó állt a parkolóban, utasai aludtak. A napelemet bevittem a csárda udvarára, és felakasztottam egy fára, amit már ért a nap. A bakancsomat a bekötőútra vittem, mert ott már a földet is érték a sugarak. Elkezdtem összepakolni. A fák alatt árnyék volt, a sátor pedig nedves volt, főleg belül a lecsapódó párától. Sajnos ez egy csősátor, ami önmagában nem áll meg, csak ha ki van feszítve, így nem tudom azt csinálni, mint a Huskyval, hogy kiszedem a szegeket, és a sátrat kiviszem a napra. Szétakasztottam a két réteget, és külön-külön leterítettem a bekötő út aszfaltjára, a napra.

Erzsébet királyné fái az egykori Ablánc malomcsárda bejárata közelében.

A csárda bejáratától nem messze, a kerítés előtt három hatalmas fa, köztük egy tábla: "Erzsébet Királyné Fái, * Sisi * emlékére ültette az ablánci molnár 1900-ban". Talán ezek a fák is annak a felhívásnak eredményei, amelyet a királyné halála után Darányi Ignác, akkori földművelésügyi miniszter írt: "Mily igaz kifejezője lenne az országos gyásznak, ha hegyen és völgyön, a városok népáradata, s csendes falvak egyszerű lakói közt szomorúfűz, terebélyes hárs, viharral dacoló tölgy és örökzöld fenyő hirdetné az Ő emlékezetét!" (forrás)

Fél kilenc körül sikerült elindulnom. Pár száz métert a műúton kellett megtenni, majd jobbra egy nem túl bizalomgerjesztő "ösvény" következett. Végül is át lehet rajta gyalog menni, ez is akkor kellemetlen, ha vizesek a növények. Amikor véget ért a susnyás egy kerítéssel és egy magaslessel találtam szemben magam. Az út a kerítés mögött folytatódott, a kerítéshálót egy kampóval ki lehetett akasztani az átjutás érdekében.

Erre vezet a kéktúra útvonal

Az acsádi erdőn keresztül egy hosszú egyenes szakaszon haladtam. Úgy láttam, hogy itt már akad némi térerő, ezért megálltam egy farakásnál, hogy feltöltsek ezt-azt. De mégsem száguldoztak olyan vígan a bitek, ahogy én azt szerettem volna, és közben felfedeztem a csuklómon egy újabb kullancsot, úgy hogy inkább azt szedtem ki. Azt javasolják, hogy a a csipesszel a bőrhöz minél közelebb kell megfogni a kullancsot, hogy ne nyomjuk össze, mert azzal magunkba nyomhatjuk az esetlegesen fertőzött beltartalmat. Hát nem tudom. Valószínűleg nem ez a legjobb kullancscsipesz, ami nekem van, mert ennek a hegye mindkét eddigi kullancsnál nagyobb volt. Időszerűnek láttam befújni magam kullancsriasztó spray-vel.

Épp indulni készültem, amikor Ablánc felől egy túrázót láttam érkezni. Bevártam. Árpád volt, és szintén Sárvárra tartott. Bükkfürdőn nyaral a családjával, és amíg a többiek fürödnek, ő a közeli Kéktúra szakaszokat járja be. Örvendtem, hogy együtt mehetünk, ám amikor elmondta, hogy csütörtökön megtette az Írottkő-Ablánc malomcsárda közti 40 kilométeres szakaszt, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem vagyunk egy súlycsoport. Jó húsz évvel ezelőtt már kéktúrázott, most újra elkezdte. Egyébként nevelőtanár egy győri kollégiumban, többször járt Erdélyben is, csodálkozva hallgattam, mennyire tudta a településneveket.

Beszélgettünk, de ez közben kétszer is elvonta a figyelmünket, és nem vettünk észre letérőket. Mindkettőnknél van valamilyen GPS alapú applikáció, amelyen meg tudjuk nézni aktuális helyzetünket a túraútvonalhoz képest, de nyilván az elsődleges útmutatók a turista jelzések. Azokat folyamatosan figyelni kell, mert főleg olyankor, ha az ember már egy ideje egy erdei úton halad, hajlamos azt gondolni, hogy ha már rávezetett, rajta is marad a túraútvonal. Néha igen, néha nem, és nem mindig könnyű észrevenni az eltérőket. Mindenesetre, ha 50-100 méter óta nem láttunk jelzést, gyanakodni kell, ilyenkor elő lehet venni a technikai segítséget, ami egyértelműsíti a dolgot. Hasznos funkció lenne az applikációban, ha jelezne, ha mondjuk 20 méternél jobban eltávolodtunk az útvonaltól. Sajnos ez rajtam most nem segítene, egyrészt mert nem Androidos készülékem van, másrészt pedig mert a korlátozott árammennyiség miatt nem is futhatna folyamatosan az app.

E két szép ló mellett elhaladva érkeztünk be Szelestébe. Egy szembejövő bácsit üdvözöltünk, aki máris mondta, hogy a pecsételő hely kábé másfél kilométerre lesz. Valóban nagyjából annyit kellett még mennünk, amíg elértünk Máté italboltot. Mellette élelmiszerbolt állt, én először oda mentem be vízért, majd csatlakoztam Árpádhoz, aki ekkor már túl volt a bélyegzésen, és egy sört kortyolgatott. Mondtam neki, hogy én itt elidőzök egy keveset, mert van net, és tudok tartalmat feltölteni. Elbúcsúztunk, és ő tovább indult.

Árpi, köszönöm a társaságot, hogy húztál magaddal ezen a szakaszon, és természetesen köszönöm a hideg kólát is!

Sajnos a kocsmában nem vehettem le a bakancsomat, így csak kioldottam a fűzőt, hogy kicsit lazuljon a lábam. Lebélyegeztem én is a füzetemet, írtam egy keveset, leöntöttem a torkomon egy energiaitalt (amit amúgy nem szoktam, de most jól esett), és én is nekivágtam a következő szakasznak.

Bicikliből kialakított virágtartó Szelestén.

Elhaladtam a kastélyszálló előtt, bemenni nem volt kedvem, igyekszem kerülni a felesleges kitérőket. A falu vége előtt balra letértem a vasútállomás felé. Majdnem elütött egy száguldó kerékpáros srác, amikor tempósan feljött az útról a járdára, és a magas bokrok miatt későn vett észre engem. De legalább elnézést kért. A falut elhagyva átsétáltam egy körforgalmon, majd az M86-os gyorsforgalmi úton. Szerencsére nem volt forgalom az úton, úgy hogy gyalog is ideális íven közlekedhettem a körforgalomban, mint ahogy autóval is tenni szoktam.

Az Ölbő-Asószeleste vasútállomás mellett elhaladva előbb szántóföldeken, majd újra ez erdőben vezetett az út. Előbb a Lőrinci-erdőben, aztán az Ölbői-Nagy-erdőben, majd, a 88-as föuton történő pár száz méteres gyaloglást követően a Váti erdőben. Valamelyikben a három közül egyszer csak ez a két tégla kapufélfa jött szembe.

A Váti-erdőt elhagyva egy rövid nyílt terep következett, majd balra kanyarodva Bögötre érkeztem. Itt, mint utólag kiderült, az oszlop másik oldalán fel volt festve egy nyíl a pecsételő hely felé, de én először csak a kék jelzés balra mutató nyilát láttam meg, úgy hogy arra mentem. Mivel a falu végéig nem láttam sem boltot, sem Polgármesteri Hivatalt (ezen a két helyen van bélyegző a faluban), kellett tennem egy felesleges kört. A faluban éppen falunapok voltak, a Polgármesteri Hivatalnál épp a polgármester mutatta meg a bélyegzőt az elektromos kapcsoló szekrényben, és megkérdezte, hogy elfogadok-e egy vaddisznópörköltet, ami éppen elkészült. Természetesen elfogadtam, nagyon jól esett a meghívás és a meleg étel is.

Köszönöm, Polgármester Úr, a szívélyes vendéglátást!

Egyébként ezek azok a gesztusok, tapasztalatok, amikért érdemes belevágni ilyen túrákba, akár gyalog akár biciklivel. A vándorokat mindenhol szívesen látják. Ezt tapasztaltuk az El Caminón, és ezt tapasztalom itt is.

A bögöti ebéd

A pecsételőhelyre még befutott egy túrázó lány, de ő nem volt túl kommunikatív. Annyit sikerült kiszednem belőle, hogy Sárvártól idáig jött. Nem fogadta el a neki hasonlóan felajánlott pörköltet sem. Lepecsételte a füzetét, és ment tovább.

A Polgármesteri Hivataltól a bolt felé mentem vissza az útvonalra. Egy újabb túrázónő jött szembe az út túloldalán. Üdvözöltük egymást, bemutatkoztunk. Dezső Anna volt, az Elmentem a Kékre oldal bloggere, költő, író. Váltottunk pár szót, de sietett, mert várta szállásadója.

A faluból egy tarlón kellett továbbmenni, majd egy dupla vasúti átkelőt, és egy erdőt követően Csényére értem, ahol békét kívánnak az érkezőnek. Béke volt, de lábfájás méginkább :-)

A faluban a bolt sajnos zárva volt. Ugyan az udvarán hátul működik egy kocsma, de rövid megingás után úgy döntöttem, hogy inkább haladnék. A temető mellett találtam egy nyomókutat, itt álltam meg tankolni. Odajött hozzám egy öreg néni, és elmondta, hogy az utóbbi napokban sok túrázót látott, még egy gyerekcsoport is járt erre. Megkérdezte, hogy ugye szebbek ezek a faluk, mint a nagyvárosok. Elmondtam, hogy igen szebbek, kellemesebbek, hűvösebbek, de az nagyon nem jó nekünk túrázóknak, hogy a boltok, már ha egyáltalán vannak, napközben zárva vannak, és sok helyen csak elvétve lehet nyilvános kutakba botlani. Amióta bevezették a házakba a vizet, a falusiak számára okafogyottá váltak ezek a kutak. Láttam, hogy pár helyen tűzcsapokká alakították őket. Ez még mindig jobb, mint a teljes felszámolásuk, és ésszerű döntésnek is tartom, de akkor tessék felszerelni rájuk ivófejet. A túrázók hálásak lesznek érte.

Csényét elhagyva újra a műúton kellett gyalogolni pár kilométert a Csényeújmajor pecsételőhelyig, ahonnan aztán egy töltésen botladozva jutottam el a nem egészen öt kilométerre lévő Sárvárra. A magas épületeket, a fürdő melletti víztornyot már egy ideje láttam, és itt már főleg az vitt előre, hogy fogok tudni zuhanyozni a kempingben. A pecsételő hely a vár mellett nyilvános WC épületén van, ahova pár perccel fél nyolc előtt értem be. Az utolsó szakaszt jóval a füzetben szereplő szintidőt meghaladva tudtam csak teljesíteni.

A pecsételőhelytől a kék sávon mentem tovább, amely körbejárja a Vadkertben lévő tavakat. Nem egészen két kilométer lett volna a kempingig, de ezt is elnéztem, és a fürdő hátsó bejárata mellett kerestem. A recepciós lány mondta, hogy vissza kell mennem a víztoronyhoz, és ott lesz, amit elég rezignáltan vettem tudomásul. Visszabattyogtam úgy hétszáz métert, és bementem a recepcióra. A srác rendes volt, mikor mondtam, hogy csak sátorozni szeretnék, és javasolta, hogy menjek el a másik kempingbe, mert itt náluk az árban benne van a fürdőjegy is. És egyébként sincs füves sátorhely, mert ez egy zöld kemping (LOL), és a sátorozók meg tönkre teszik a füvet. Na, ilyet sem hallottam még pedig megfordultam már pár kempingben, de ez most mellékes. Elmondtam neki, hogy 30 kilométer gyaloglás után vagyok, eszem ágába sincs még két kilométert gyalogolni, és ebben az állapotban nem érdekel, hogy mennyibe kerül a sátorhely. Kaptam hát egy beállót. A lakókocsi, elősátor plusz autóra méretezett beállóban elég viccesen nézett ki a sátram, sajnos most jöttem rá, hogy képet nem készítettem róla, így a sátram Instagram oldalára sem tudok majd feltölteni.

A sátorhúzás elég érdekesre sikerült. Egyébként kész szerencse, hogy van nálam egy kalapácsnak is használt mini lapát, mert a kavicsos alapba anélkül nem lehetne leszúrni a szegeket. A földön ülve és körbemászva vertem be sorba, majd a cuccaimat bedobáltam a sátorba.

A kempinggel szemben van egy kis közért, ami 10-ig nyitva tartott, oda még át kellett mennem ennivalóért, vízért. Vettem egy Powerade-et is, az izotóniás ital ilyenkor jól jön, de nem esett jól. A kempingbe visszaérve bedőltem a sátorba. Elővettem ugyan a felfújható matracot, de a hálózsákra hajtva a fejemet elaludtam. Már sötét volt, amikor felébredtem. A bakancs még mindig a lábamon volt, én pedig félig a sátorban, félig kint feküdtem. A helyzet vicces is volt meg nem is. Lefejtettem a lábamról a bakancsot és a zoknikat, és a sportcipőbe bújva elslattyogtam zuhanyozni.