Húsvét Velencében

2003. április 30. 15:38

Hirtelen jött ötlettől vezérelve fizettem be a Budavár Tours velencei hétvégéjére. Autóbusszal mentünk, ez volt az első utam Olaszországba.

Első programunk egy pádovai városnézés volt. A busz a Prato della Vale tértől nem messze állt meg. Az óvális téren egy ovális csatorna is található, rajta négy híddal. A csatorna két partján összesen 78 szobor áll, egyik közülük Báthory Istvánt ábrázolja.

Az idegenvezetőnk körbe vitt a belvárosban. Észak-kelet felé indultunk, a tértől nem messze található a Szent-Antal bazilika.

Emiatt a virág miatt elszakadtam a csoportól, majd bolyongtam egy kicsit, és nem sok hiányzott, hogy nélkülem induljanak tovább.

Jesolóban töltöttük az estét. Mivel akkor éppen a jesolói gokartpálya érdekelt a legjobban, itt csak egy kagylót fotóztam le a tengerparton.

Másnap reggel autóbusszal elmentünk Punta Sabioni-ba, ahonnan, stílszerűen, vízibusszal hajóztunk át Velencébe.

A Sóhajok-hídjától nem messze kötöttünk ki, így Velence leghíresebb hídjáról készült az első fotóm a lagúnák városában.

A Palazzo Ducale előtti partról átfotóztam a San Giorgio Maggiore szigetre, ahol a hosonló nevű templom áll. Az előtérben gondolák ringatóztak a part mellett.

Jobbra a Palazzo Ducale, azaz a Dózse-palota, a háttérben pedig a Szent Márk-bazilika részlete látható.

A Szent Márk-bazilika frontja a hasonló nevű térről nézve. Idő hiányában választanom kellett, ide megyek be, vagy felmászok az óratoronyba. Ez utóbbit választottam.

A toronyból fantasztikus kilátás nyílik a városra, a környező szigetekre, a Lidóra, ugyanakkor elég félelmetes, amikor az ember mellett fél méterre elkezdenek belengeni és megszólalnak a sokmázsás harangok.

Hangyák a Piazza San Marcón.

Miután lejutottam a toronyból, felszálltam egy vízibuszra, és végigmentem vele oda-vissza a Canale Grandén.

Miután nem sokkal korábban átsétáltam rajta, most lehetőségem volt a vízről is megcsodálni Velence másik híres hídját, a Rialtót.

Miután újra összegyűlt a csoport a kikötőben, megint hajóra szálltunk. Muránóba mentünk, ahol egy helyi mester mutatta be nekünk az üvegfúvás mesterségét, művészetét. Fotózni ott nem lehetett, így maradt az ''utca''.

Muranóból a csipkéjéről és színes házairól híres Buranóba mentünk. Állítólag azért ilyen színesek, hogy a halászatból sötétben hazaérő férfiak könnyebben megtalálják a sajátjukat.

A színes házak mellett számomra akkor még teljesen új élmény volt látni az utcán teregetett ruhákat, a ház elé kitett székeket, asztalokat.

Este visszatértünk Velencébe vacsorázni, majd, már sötétben, újra hajóra szálltunk, és elhagytuk Olaszország eme gyöngyszemét. Most már tudom, hogy ez a gyöngyszem a turistáknak az, én legalábbis nem szívesen laknék egy ennyire zsúfolt, halszagú városban. De turistaként biztos visszatérek még.