El Camino két keréken

2012. szeptember 19. 12:47

Miután márciusban a Vitéz Kürtős Teammel megjártuk a Szaharát, őszire egy újabb túrát terveztünk. Ezúttal nem hagytuk el Európát, de egy olyan országba mentünk, ahol eddig egyikünk sem járt, és az autót is lecseréltük egy környezetbarátabb közlekedési eszközre.

Augusztus 28-án pattantunk nyeregbe Navarra tartomány székhelyén, Pamplonában, hogy a tervek szerint kilenc nappal később, és 700 kilométerrel odébb megérkezzünk a Santiago de Compostelában található Szent Jakab katedrálishoz.

Biciklisek erre! Az egyik első jel, amit megpillantottunk Pamplónában

„Amikor az ember itt Észak-Spanyolországban felvesz egy hátizsákot, hogy gyalog vagy kerékpárral végig zarándokoljon a Camino de Santiagón, egy olyan státusz birtokosa lesz, amely nagyon kevés helyen adatik meg ilyen hosszú időre, és kilométerek százain keresztül.” - mondta Gáspár - „Haladhat erdőn, mezőn, falun, városon keresztül, aszfalt úton, kertek alatt vagy sziklás ösvényen, mindenhol szívesen látják, üdvözlik, jó utat kívánnak és segítenek neki, ha rászorul. A világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek ide emberek, és mindenkiben közös a cél: eljutni Santiagóba. Ennek megtapasztalása volt az egyik ok, amiért Gyulával kitaláltuk, hogy végigmenjünk az El Caminón.”

Amikor először kellett leszállni a nyeregből. Alto del Perdón felé mászunk.

Az út már az első napon tartogatott egy kis nehézséget, hiszen nem sokkal Pamplona után fel kellett kapaszkodni az Alto de Perdónra, ahol a Szent Jakab-út egyik ismert emlékműve áll. A domboldalban, bokrok között vezető ösvényen néha bizony tolni kellett a mintegy 30 kilogrammnyi csomaggal megpakolt hegyikerékpárokat, és ez így volt a túra során még számos alkalommal.

Templom Los Arcosban, a felkelő nap fényében.

Az első éjszakát Los Arcosban töltöttük, a többit pedig sorrendben a következő településeken: Santo Domingo de la Calzada, Burgos, Sahagún, León, Molinaseca, Tricastela, Palas de Rei. A zarándok útlevéllel, Credencial del Peregrino-val rendelkező utazók a zarándok szállásokon (albergue) szállhatnak meg, nagyon olcsón. Az útlevélbe gyűjtött bélyegzők igazolják az út megtételét, bélyegeztetni alberguékben, templomokban, vendéglőkben, kávézókban lehet, de egy-egy településen előfordul, hogy a kapu előtt, egy asztalkánál ücsörgő néninek is van saját bélyegzője. Persze souvenirt is lehet venni tőle, vagy gyümölcsöt.

Ilyen spirált több helyen is láttunk, ezt például Atapuerca után, egy magaslaton.

A Pamplona környéki, majd a Rioja borvidék dombjait elhagyva a terep ellaposodott, így az egy nap alatt megtett táv is itt volt a legnagyobb, a negyedik napon 126 kilométer tekertünk. Reggel nyolc - fél kilenckor kellett elindulni, ilyenkor mindenkinek kötelezően el kell hagyni az alberguét. A reggeli többnyire már útközben, egy-egy parkban volt, meg kellett várni ugyanis a kilenc órát, legtöbb helyen akkor nyitottak a pékségek. Napközben müzli, csokoládé, izotóniás italok, az út mellett növő szeder, szőlő biztosították az energiát. Többfogásos, meleg étkezésre este kerülhetett sor, miután elfoglaltuk a szállást, valamint kimostuk és kiteregettük a ruhákat.

Egy katedrális romja San Anton-ban.

León után újra emelkedni kellett az út egészen a Szent-Jakab út legmagasabb pontjáig, 1515 méterig. Innen nem messze és mintegy 10 méterrel lejjebb található a híres Cruz de Ferro.

Aki látta Emilio Estevez 2010-es, Vándorút című filmjét, vagy olvasott az El Caminóról, tudja, hogy ez az út egyik legfontosabb pontja. A hagyomány szerint a zarándokok itt hagynak egy követ, amelyet vagy útközben szedtek fel valahol, vagy otthonról hoztak. Bár a vaskereszt önmagában nem egy nagy látvány, ahogy a maga körülbelül 70 cm-es magasságával egy ötméteres faoszlop tetején szomorkodik, az időközben jelentősre nőtt kőkupacon sétáló embert mégis magával ragadja a hely. A kövekre írt, vagy az oszlopra tűzött szövegek, fotók sok esetben magyarázattal szolgálnak arra, hogy az őket hátrahagyó zarándok miért vállalkozott a sokhetes útra. Sajnos az indok legtöbbször valamilyen szomorú életesemény, és az üzeneteket olvasva bizony benedvesedtek a szemeim.

Kérjük balra tartson...

Bár a vaskereszttől lefelé vezetett az út, a következő jelentősebb település, Ponferrada egy medencében fekszik, még nem értek véget a hegyi szakaszok. Másnap újra mintegy 900 méteres szintemelkedést kellett leküzdenie a Vitéz Kürtős Teamnek, ami meredekebbnek bizonyult az előző napinál, aszfalton is mintegy 10 kilométert kellett felfelé tolni a kerékpárokat. Az út egy újabb borvidéken, a Bierzón vezetett keresztül, majd érintette O Cebreirót. Bár eredetileg itt szálltunk volna meg, úgy döntöttünk, hogy inkább a késő délutáni melegben ereszkedünk le a hegyről, mint tegyük azt a reggeli hidegben.

Már nincs sok Astorgáig...

„A pamplonai indulásnál, a harminc fok feletti hőmérsékletben azt hittük, hogy feleslegesen hoztunk magunkkal hosszú nadrágot, meleg alulöltözetet, de a harmadik napon megérkezett egy hidegfront, és jelentősen visszaesett a hőmérséklet. Az esőkabátokra is szükségünk volt aznap, 1000 méter felett sokáig szitált az eső. Az utolsó napokban aztán újra emelkedni kezdett a hőmérséklet, és a reggeli indulások sem voltak már annyira kellemetlenek” - tette hozzá Gáspár.

A Szent Jakab katedrális előtt. Megérkeztünk.

A Vitéz Kürtős Team szeptember 5-én délután fél öt körül gurult rá a Plaza de Obradoiro díszburkolatára, a Szent Jakab katedrális előtt. Már csak az utolsó bélyegző és a Compostela, az zarándoklat teljesítését igazoló oklevél, megszerzése volt hátra, illetve a hazaút, amely maga is szolgált némi izgalommal.

Ahogyan a Saharun Adventure-ről, az El Camino-ról is napi fényképes beszámolóval jelentkeztünk, ezek az alábbi linkek segítségével érhetők el a csapat honlapján:

-2. Az útról
-1. Közeledünk Pamplonához

0. Elkezdtük a Caminót
1. Megvan az első napi száz
2. 1200 méter felett, felhőben
3. Túlfutottunk a napi célon
4. Hiiideg volt
5. Át a hegyen
6. Kitolós nap
7. Dombra fel, völgybe le
8. Megérkeztünk

+1. Megmártóztunk az Atlanti-óceánban
+2. A hazaút
+3. El Camino gyalog, drótszamáron, vonattal