Az első harminc

2017. július 30. 06:28

A Hétvezér-forrás pihenőt egy meredek völgy oldalában alakították ki, ennek megfelelően lépcsőzetes az elrendezése. Az asztalok-padok kavicsos placcokon vannak, közöttük kőlépcsőkön lehet fel-le menni. A forrás a legalsó szinten van, a hét csurgóból a víz két árkon keresztül egy nagyobb medencébe zubog le, aminek a közepén egy mini szökőkutat is kialakítottak. Most, hogy írom a bejegyzést, jöttem rá, hogy nem készítettem fotót, csak videókat, úgy hogy beillesztem ide, amit az Instagramra vágtam össze.

Fél hatkor csörgött az ébresztőm, és kissé csalódottan hallottam, hogy esőcseppek kopognak a sátor tetejében. Vissza aludtam kicsit. Hét körül már nem estt, úgy hogy felkeltem. A reggelizéssel nem kellett foglalkoznom, mert ugyebár ételem nem volt, úgy hogy megmosdottam, megborotválkoztam, és elkezdtem összepakolni

Nyolc órakor indultam tovább. A hátizsákom érdekesen nézett.ki, mert az éjjel nem száradtak meg a pólóim, ezért felaggattam a zsákra. Van két tépőzaras gyűrű aminek eredeti rendeltetése, gondolom, a túrabotok rögzítése. Épp átéri a póló, ami ugyan ott lehet, hogy kevésbé szárad, de ez nem gond.

Kőszeg a forrástól valamivel több, mint egy óra. A Kálvária templomnál végre lett térerőm is, tegnap este osztrák roamingba jelentkezett be a telefon, már ahol egyáltalán az is volt.

A templomtól meredek ösvény visz a városba, amely elválás egy domboldalba vájt bunker mellett: "Ezen a helyen őrizték 1945 március 17-28. között utoljára a magyar Szent Koronát 33 éves száműzetése előtt." áll a bejárat feletti táblán.

Kőszegre beérve bementem az első közértbe és bevásároltam. Lapkasajtot, ami vaj helyett is használható, szalámit, joghurtot, kiflit, zsemlét, müzli szeletet, csoki, almát. Ezután már csak egy helyet kellett keresnem, ahol megreggelizhetek. A Jurisics Miklós téren találtam padokat. Lehúztam a bakancsot, kitérítettem a még nedves pólókat és a napelemet, és kényelmesen megreggeliztem. Előjöttek az El Caminós emlékek, ahol szintén egy, egy-egy település terén fogyasztottuk el reggelinket Gáspárral.

A reggeli elfogyasztása után mintegy kétszáz métert kellett mennem a Tourinform Iroda ajtaján lévő pecsételő helyig. Pecsételtem, és indultam is tovább. Tettem egy kis kitérőt, vettem a gyógyszertárban Richtofit Sport krémet, hogy legyen mivel kenegessem az ízületeimet. A térdem egyelőre rendben van, a talpaim fájnak kicsit, illetve egy in a bal lágyékomnál.

A városból kifelé haladva egy nyilvános kútnál megtöltöttem a palackjaimat vízzel, mert Tömördig nem lesz már erre lehetőség. Kőszeget elhagyva, kereszteztem a főutat, és egy földúton haladtam tovább. Az út mellett szilvafák sorakoztak, érett piros és sárga szilvákkal, úgy hogy szedtem egy-egy marékkal, a következő fáig megettem, majd kezdtem elölről.

Bianco sárga csekk az úton. Vajon mit kellene befizetni vele?

Kőszeg után volt egy hosszú, talán öt-hat kilométeres, amiről előre tartottam, hogy unalmas lesz. Az volt, nem akart véget érni, mint az egyenes Duna szakasz Ausztriába, ahol szintén vagy két órát bámultunk reménykedve egy távolban feltűnt autópálya hidat, és csak nagyon-nagyon lassan közeledett. Amikor a végére jutottam, örömmel fedeztem fel egy magaslest, ahol megpihenhettem. Persze a szokásos körítéssel, a teregetéssel

Tömördön a templom mellett kialakított pihenő oszlopán volt a bélyegző. Éppen lepakoltam, amikor szirénázva megérkezett egy fagyiskocsi, úgy hogy vettem tőle egy szilva-vaníliát. Egy arra járó nénit meg kérdeztem merre van a bolt. Ó, hát az csak ötkor nyit – jött a válasz. Három óra volt. A gond csak annyi, hogy a reggeliről maradt egy kifliből, pár karika szalámiból, pár lapkasajtból, és egy Sport szeletből nehezen jön ki egy vacsora és egy reggeli. Még pihentettem a lábaimat és töltöttem a power bank-et, amikor egy fiú jött arra, és pontosított, hogy már négykor nyit a bolt. Na az még belefér, különösen, mert közben kiderült, Tömörd és Szeleste között nincs vízvételi lehetőség.

Az elindulás egyre kellemetlenebb. Valahogy, amikor már megyek, kevésbé sajog a talpam, de az első pár métereken totyogok, mint egy vénember. A falu utolsó vízcsapjánál feltöltöttem minden palackot és kulacsot, így van 3,5 liter vizem, ami ugye 3,5 kiló a 16 felett.

Az utam egy farm mellett vezetett el, a kecskék érdeklődve figyelték, ahogy elbandukolok előttük. Én pedig lefilmeztem ezt.

A farm után előbb jobbra, majd balra vitt a kék sáv. Ahogy visszanéztem Kőszeg felé azt ládtam, hogy esik az eső. Reméltem, hogy nem felém jön. Megint egy hosszú, egyenes szakasz állt előttem, a jobb oldalon kerítés, a bal oldalon megint szilvafák. Kicsit már 3hes voltam, úgy hogy nekiálltam szilvázni. Lassított a tempómon, de nem bántam. A szilva nagyon finom, érett volt, volt piros is, sárga is, egész sötét, már-már kék, és elvétve egy-egy szederbokor is került. Amire a szakasz végére értem, jóllaktam.

Szemerkélni kezdett az eső. Egyelőre a balról fújó szél és az út baloldalán lévő gyümölcsfák megvédtek. Amikor pedig ez a szakasz véget ért, az ösvény egy faalagútba folytatódott. Továbbra is szilvafák, csak alacsonyabbak, a koronájuk pedig összeborult. Néha majdnem, hogy menet közben, a számmal tudtam volna szedni.

Csak utol ért a zápor, és ez ellen már az összeborult lomb sem nyújtott menedéket. Szerencsére épp felbukkant egy fedett magasles, úgy hogy felmásztam oda, és amíg a zápor átvonult, megejtettem az étkezést.

A látszet ellenére nem volt jég.

Amint elvonult a zápor, tovább mentem. A lombalagút, ami eddig jól jött, most már zavart. A levelek csurom vizesek voltak, és mivel sokat képtelenség volt kikerülni, a én is az lettem. De már nem volt sok hátra a malomcsárdáig. Baktattam még egy keveset az erdőben, átmentem az Ablánc patakon egy fahídon fahídon, elhaladtam a vándor tábor eléggé elhagyatottnak tűnő épületei mellett, és még a főút előtt, egy murvás placctól balra megpillantottam a malomcsárda bejáratát. A bélyegző a kapun van, de előbb a ledőlt kerítésen bementem. Hát, az, hogy felújítás alatt áll az erős túlzás. Szerintem sorsára van hagyva, és pusztul. Nagyon. A kapun nagy betűkkel írja, hogy zárva van, további információk a honlapon. Ami már nem elérhető, ellenben Acsád honlapján az Éttermek résznél még szeretettel várják ide a vendégeket.

Próbáltam találni egy szimpatikus sátorhelyet, de a gyom és törmelékek mixében valahogy nem volt kedvem aludni. Inkább kimentem, és a kaputól balra, egy fa alá húztam fel a sátrat. Szerintem már más is választotta azt a helyet, kissé ki volt taposva a fű.

Jó lett volna megmosdani, erre most csak a patakban lett volna lehetőség. Arra járt egy erdész, mondta, hogy ő is szokott néha felfrissülni benne. Meg különben is feljebb balindok vannak benne, tehát olyan rossz nem lehet. Elindultam hát két palackkal az úton a hídhoz, de a mivel a kanyar után sem volt látható távolságon belül, visszafordultam. Tettem egy próbát a csárda udvarán keresztül, de mindenhol magas gyom volt, és nem is nagyon tudtam merre kellene menjek. A lábam is fájt, úgy hogy feladtam. Annyi ívóvizet feláldoztam, hogy a lábaimat megmostam. Míg tegnap még csak piros volt itt-ott, ma már megjelentek a vízhólyagok is. Nem vészes, de nem sok jót vetített előre. Egy kullancsot is találtam a lábszáramban, azt is kiszedtem csipesszel.

Ezt követően készítettem egy szendvicset az egy szem kiflimből, bőven megraktam kolbásszal és sajttal, mit Tömördön vettem (ott délutánra már nem maradt péksütemény). Próbáltam írni beszámolót, de itt is sikerült egy olyan helyet találnom, ahol nem volt térerő. Így hát lefeküdtem aludni.