Írottkő megközelítése

2017. július 28. 21:50

Szép nap ez a mai, hiszen végre elindultam a túrára, amit már egy ideje tervezek.

Ennyit a pozitívumokról....

Már megint nem sikerült kipihentem elindulni egy nagyobb túrára. Az utolsó simítások a honlapon, csomagolás, utolsó pillanatban befutó munka, és a lakást sem akartam felfordítva hagyni. Szóval nem volt időm lefeküdni.

Hajnali hatkor indult a szombathelyi intercity. Szombathelyen volt tizenhét percem, ezért kiugrottam az állomással szemben lévő közértbe némi harapnivalóért és vízért. A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. motorvonatával érkeztem Kőszegre, ahol eső fogadott.

GYSEV-vel érkeztem Kőszegre. Esőben.

Még a vonaton rájöttem, hogy elfelejtettem töltőkábelt hozni (már lassan hagyománynak is tekinthetem, hogy az elutazós, hosszan túrák esetében valami biztos otthon marad). Busszal kellett tovább mennem Veledre, de a következő indulásáig volt háromnegyed órám, úgy hogy beugrottam a közeli Tesco-ba kábelért és ételért. Kábelt nem kaptam, és ezzel a busszal kétszer is át kellett volna szálljak, úgy hogy úgy döntöttem, megyek a következővel, és így van időm bemenni a központba.

Kőszeg főtere, esőben

Az autóbusz pályaudvarnál fedett kinti várója volt, az eső pedig épp elállt, úgy hogy kitérítettem az esőköpenyemet száradni. Úgy fél órát kellett várnom az indulásig, addig nagyjából meg is száradt. Végül, amikor megérkezett a busz, megint rázendített az eső. Ez még nem lett volna gond, de sajnos Velemben is esett. A buszon megkérdeztem egy bácsit, hogy tegnap is esett-e. Igenleges választ kapta, úgy hogy valószínűleg fel lesznek ázva az erdei utak is.

Velemben az autóbusz fordulóig mentem, innen indult a piros csík az Írottkőhöz. A turista jelzésre rá volt írva filctollal, hogy csak gyalog, autóval nem. Feljebb kiderült, hogy egy idő után magánút lesz belőle. Ezen az úton haladtam felfelé a Hosszú-völgy információs tábláig, ami egy hajtűkanyarban volt. Nem láttam turista jelzést, ezért tovább mentem az úton. Mivel egy ideig ott sem, visszafordultam. Kiderült, hogy csak a tábla mögé kellett volna benéznem. Innen egy szűk ösvény ment tovább, ami azért volt gond, mert a behajló növényektől a nadrágom is vizes lett. Meg egyébként a pólóm is a köpeny alatt, mert rendesen megizzadtam felfelé. Egy idő után elállt az eső, de annyira vizes voltam, hogy jobbnak láttam felvenni egy száraz pólót. És egy alulöltözetet, mert hűvös is volt. Ez volt az az eset, amiért három pólót viszek magammal, mert így másnapra még mindig marad, akkor is, ha este nem tudok mosni..

Két óra alatt értem fel az Írottkőhöz. Egy fedett pihenőnél találtam a pecsételő helyet, de csalódnom kellett, a bélyegző betétje hiányzott. Szerencsére kiderült, hogy van egy másik, kicsivel feljebb, a kilátó mellett. Kiteregettem a ruháimat, de még mindig felhős volt az ég, úgy hogy nem sok esélyt láttam rá, hogy megszáradjanak. Elővettem a kajámat, szendvicseket készítettem, és megettem.

Elég nagy volt a forgalom, jöttek-mentek a túrázók, gyalogosok és kerékpárosok, magyarok és osztrákok egyaránt. Pihentek kicsit a padoknál, aztán felmentek a kilátóba, majd lent is készítettem pár képet. Én is leültem egy padhoz, kitöltöttem a Kéktúra füzetet, majd beleütöttem az első pecsétet. Már „csak” 148-at kell.

A kilátó pont a határra épült, egyik fele Magyarországon, a másik Ausztriában áll. Vaslépcsők vezetnek fel, három szinten is ki lehet jönni, és körülnézni. Készítettem egy felvételt, majd lejöttem, és az épületet is lefotóztam. Aztán hátamra vettem a zsákot és elkezdtem a Kéktúrát.

Ahol a Kéktúra elkezdódik

Mivel egy dombtetőről indultam, elég jó tempóval haladtam lefelé. Ennek ellenére gondban voltam, mert esélytelen volt, hogy visszaérjek Kőszegre. Illetve talán beértem volna, de a városban nem tudok sátrat verni, a legközelebbi olyan pont, ahol víz van pedig további egy órányi út. Úgy döntöttem hát, hogy a Hétvezér-forrásnál alszom. Ez viszont azt jelentette, hogy se vacsora, se reggeli, legalábbis a sátornál nem.

A túraútvonal egy idő után aszfalton folytatódott, amin egyébként kerékpáros turista jelzés is. Készítettem egy fotót a Stájer-házaknál, ahol éppen Down-kóros gyerekek táboroztak. Egy túrázó nő megkérdezte az egyik táborvezető felnőttet, hogy van-e vezetékes víz a házba, mert nem szívesen inna a forrásból. Nincs, jött a válasz, a házba is a forrásvíz van bevezetve. Vicces, hogy mennyire eltávolodtak az emberek a természetről pár évtized alatt. Pedig elég lenne arra gondolni, hogy ha annyira veszélyes lenne forrásvizet inni, akkor az elmúlt pár évezred alatt bőven lett volna ideje kipusztulnia az emberiségnek.

Stájer-házak

Tovább mentem. Az út mellett egy nyuszi legelt. Nem ijedt meg tőlem, amikor észre vett, komótosan odébb ugrált, és folytatta az evést. Aztán három ilyen ciklus után mégiscsak bement az erdőbe.

A Vörös kereszthez értem, ami valóba egy vörös kereszt. Mellette padok, meg lehet pihenni. Ezt tettem én is, majd mentem tovább. Kezdett előjönni az éjszakai nem alvás hatása, elég fáradt voltam. Ennek hatása lehetett, hogy nem figyeltem eléggé, és az aszfalton folytattam az utat. Több, mint egy kilométer után lett gyanús, hogy egy ideje nem emlékszem a kék sávra. Elővettem a térképet, és kiderült, hogy a keresztnél be kellett volna mennem az erdőbe. De szerencsére nagyjából párhuzamosan haladtam vele, és épp volt egy átkötés, ami visszavezetett a kék sávra. Az Óház-tető alatt értem vissza, itt viszont eléggé zavaros volt a helyzet. Meglett a kék sáv, de amerre szerintem mennem kellett volna, egy sárga táblára ki volt írva, hogy Írottkő felé. Mivel nem tűnt úgy, hogy valaki elfordította volna a táblát, elindultam a másik irányba. Nagy hiba volt, erre akkor jöttem rá, amikor úgy negyed óra múlva megint a Vörös keresztnél találtam magam. Nem is nagyon tett jót a lelkiállapotomnak. Mehettem vissza. Már eléggé vánszorogtam, néha azon vettem észre magam, hogy annyira lóg a fejem, hogy nem a lábam előtti ösvényt nézem, hanem a mögöttit. Ez persze költői túlzás, de amikor visszaértem a kereszteződéshez, és tovább mentem, a tetőn lévő kilátóba már eszembe se jutott felmászni.

Innen megint lefelé vezetett az út, nagyjából eseménytelenül. Kicsit aggódtam amiatt a tábla miatt, amin a Hétvezér-forrás határátkelő nyitva tartása szerepelt. Lehet, hogy ez keresztbe tesz a sátorverésnek? Szerencsére, amikor odaértem a forráshoz, kiderült, hogy valahol máshol lesz az az átkelő, itt nem volt egy lélek sem.

A forrás fölött kő korlát ível, hét csorgón jón a víz, felettük a hét vezér nevei. Töhötömből feltöltöttem a palackot, majd a fedett pihenőnél beleütöttem a második pecsétet a füzetembe. Aztán megmosdottam, átöltöztem, kimostam a ruháimat, kifeszítettem egy kötelet a fedett pihenőnél, és kiteregettem. Aztán körülnéztem, hol állíthatnám fel a sátramat. Ideje volt aludni.