Három nap a Ferenc-csatornán

2021. július 23. 03:22

Jól lehetett haladni rajta, de a két gát, a zivatarok és a váratlan kulai hidak miatt csak szükség volt arra a három napra (és egy kicsire), amit még akkor számoltam, amikor nem tudtam, hogy alig van sodrás.

Este megérkezett a zivatar. Szeretek az eső kopogására elaludni, de itt közben azon gondolkodtam, hogy a töltés tetejére felhúzott sátor mennyire volt jó ötlet, miközben a környéken nem nagyon voltak magas fák. De elmúlt a vihar, reggel sem esett (igaz, minden csupa víz volt) úgy hogy mehettem tovább. Miközben tettem-vettem, érkezett egy horgász pár. Nem tudtak magyarul, csak pár szót, a pasi jelezte, hogy halászháló van a vízben, amit hamarosan egy improvizált gumicsónakból rendezgetni is kezdett. Mutattam, hogy én kb. húsz centit merülök, ő meg azt, hogy az rendben van. Még azelőtt végeztek, mielőtt én készen lettem volna, amikor elindultak, megkértem, hogy a szemetemet vigyék el egy kukáig. Készségesen megtették.

Az eső után már nem tűnt annyira jó ötletnek ez a hely a töltés tetején. A lejárón letaposott nád volt, ami vizesen szépen csúszott. Legalább négyszer odavertem magam, amíg lehordtam az összes csomagot.

Pár száz métert még délnek tartottam, míg elértem a főcsatornát. Amin eddig jöttem, az egy óbecsei leágazás. Átmentem egy híd alatt, aztán nyugatnak fordultam. Körben mindenhol nád, fa csak itt-ott látszott. Teljesen olyan volt a látvány, mintha a Duna-deltában eveznék. Sok a vízi madár, de néha ludak is előfordulnak, nyilván valamilyen település környékén.

Az első nap komoly akadálya a verbászi zsilip volt. Ez volt az a gát, ami alatt nem találtam kiemelési lehetőséget. A város alatt volt egy ipari létesítmény, az egy biztos pontnak nézett ki, de ebben az esetben kb hat kilométert kellett húzni a kajakot. Végül már az adai délelőttömön eldöntöttem, hogy ezt az opciót választom, megspékelve azzal, hogy keresek egy panziót a városban, és ott éjszakázom. Másnap Tibortól, a horgásztól megtudtam, hogy ez volt a jó döntés, mert nem is tudtam volna felevezni, annyira be van nőve náddal. De még inkább azért volt jó döntés, mert az a csatorna szakasz Európa egyik legszennyezettebb vize, illetve főleg az évek során lerakódott iszap a nagyon szennyezett. Mindez a gát alatt lévő olajgyárnak köszönhető.

Szóval kikötöttem a város végén, megkérdezte, hogy kiemelhetem-e a kajakot, amit természetesen megengedtek. Mintegy három és fél kilométerre volt egy panzió, de sajnos nem volt üres szobájuk. Felhívtam egy szállodát, nekik volt, bár azt nem tudom, hogy a kajaknak hol lett volna hely. Épp indultam volna oda, amikor a kapubejáró előtt elállta az utamat egy autó. A sofőr kiszállt. Mondom, hogy így nem férek ki. Elnézést kért, azt hitte itt szállok meg. Nincs hely, mondtam. Nem probléma, négy utcányira innen van egy motelja, aludjak ott. Hívta is a feleségét, hogy készítse a szobát. Az már ott derült ki, hogy a panzió is az övé. Szóval remekül összejött a szállásom, és csak éppen elkezdett esni, amikor odaértem. A boltba már esőben kellett elmennem, mert vennem kellett még vizet, és egyúttal két szelet pizzát is megettem vacsorára.

Verbászban is egész éjjel esett, mondtam is a tulajnak, hogy ha reggel is fog, lehet, hogy maradok még egy éjszakát. Végül nem kellett, reggel ha kicsit borús is volt, de nem esett. Összepakoltam, kihúztam a kajakot a zsilip fölé, és kilenckor már úton is voltam. A gát feletti parton jó sokáig úszó házikók voltak, ránézésre voltak amiket horgásztanyának, és voltak, amiket hétvégi házikónak használtak.

Ezen a napon az volt a cél, hogy a Mali Stapar zsilipen átjussak, nyilván ott is ki kell majd emelni. Arra viszont nem számítottam, hogy ezt Kulában is meg kell tennem. Ott két alacsony, de felnyitható híd van, és nem fértem át alatta. Szerencsére az első előtt a part ki van kövezve, és lépcső is volt, úgy hogy nem volt gond a kiszállás és kipakolás. A második párszáz méterrel feljebb volt, a csatorna mellett haladt egy utca, ott szekereztem. Ezen a szakaszon találtam a fűben egy száz dínárost, amit a sarki kioszkban gyorsan és részben egy doboz hideg kólára váltottam. A híd után már füves, kicsit benőtt parton kellett visszaszállnom, de az is sikerült. A város végénél aztán egy újabb híd volt a folyón. Ez is emelhető, de más típus, a középső része úszókon a vízre támaszkodik. Itt nem kellett kiemelni, mert az úszó és a beton láb, illetve a beton láb és part között is át lehetett férni. Mint ahogy megúsztam a kiemelést kulaiakhoz hasonló cservenkai hídnál is, mert az annyival magasabban volt, hogy épp átfértem alatta.

Sajnos erre a napra is zivatarokat jósoltak. Már jó ideje dörgött a hátam mögött, amikor megérkeztem a Mali Stapar zsiliphez. Ott a kiemelés kicsit macerás lett volna, mert egy meredek, füves részen kellett volna felvinni a kajakot, ezért, amikor úgy száz méterrel lejjebb megláttam egy alacsony stéget, azonnal kikötöttem. Ekkor már elég közel járt a zivatar, és pont annyi időm volt, hogy mindent kipakoltam, a kajakot kézben kivittem a partra, letakartam a ponyvával, és bebújtam alá. Leszakadt az ég, de ezúttal legalább volt valami a fejem felett.

A zivatar több hullámban vonult át, és éppen eleget tartott ahhoz, hogy ne legyen értelme tovább eveznem. A beemelési pont valójában egy piknikező hely, fás, árnyékos, lehet sátorozni. Helyi fiatalok söröztek egy udvarban őket kérdeztem meg többek között arról is, hogy esetleg feljebb van-e még stég, mert itt éppen egy társaság fürdött. Mondták, hogy úgy háromszáz méterrel feljebb, a falu végén van, de az végül rossz tippnek bizonyult, mert olyan magasan a víz felett volt, hogy nem tudtam volna bepakolni a kajakba. Úgy hogy hatszáz méter felesleges szekerezés után visszatértem az eredeti tervhez. Addigra a fürdőzők is elmentek, úgy hogy nyugodtan felhúzhattam a sátramat.

Mondanom sem kell, hogy éjszaka újabb vihar érkezett, talán ez volt a legerősebb, mint szélben, mind pedig eső mennyiségben. Sajnos egy kis szemerkélés reggelre is maradt, úgy hogy sátor szárításról szó sem lehetett.

A Mali Strapar-i zsilip felülről, mellette a régi malom.

A zsilip felett már egyértelműen látszott, hogy itt már néha-néha hajóznak. Szélesebb volt a tiszta rész, és még egy kilométer táblát is láttam. Legalábbis annak nézett ki, de a rajta szereplő 38 kilométernél szerintem többnek kellene lennie Bezdánig. Nem sokkal az elindulás után balra leágazott egy csatorna, a sarkon, a parton pedig egy szobor áll. Hogy kit ábrázol, nem tudom.

A harmadik nap kellemetlen meglepetése egy, a csatorna felett pár centivel kifeszített kötél volt, ami rengeteg uszadékot összegyűjtött. Nem tudom, hogy mi volt vele a cél, kiemelni nem nagyon lett volna lehetőség, úgy hogy gondoltam megpróbálom annyira felemelni, hogy átbújjak alatta. Ha pedig nem sikerül, elvágom. Sikerült, de ez azért veszélyes művelet, mert hiába emelem meg középen, ha a hajó elején, vagy főleg hátul beleakad a rögzítőkbe vagy a rögzített dolgokba, akkor nem tudom kiszabadítani. Nyilván maradt volna akkor is a vágás, mint opció, mert úszni nem szerettem volna.

Negyed hatkor kötöttem ki a bezdáni evezős klub stégjénél. Felhívtam Józsit, a bezdáni segítőmet és csomagmegőrzőmet, hogy másnap reggel nyolc és kilenc között fogok kilépni, éjszakára pedig keresek egy sátorhelyet közel a zsiliphez. A jobb oldalon, ott ahol a határállomáshoz is vezető út van, végig nyaralók vannak. Már elég közel jártam a zsiliphez, amikor mintha véget értek volna a házak, volt egy játszótér és fás park, valamint kijárat az útra, és lépcső, betonozott alacsony part. Tökéletes!

Kipakoltam a kajakból, kiemeltem, kerékre tettem. A második házból jött egy néni, de nem beszélt magyarul. A férje viszont igen, intettek, hogy menjek be. Elmondtam, hogy mi járatban, és hogy a parkban fogok éjszakázni. Inkább itt a kertben tegyem - javasolták - mégiscsak egy bekerített hely. Ők hazamennek, de nyugodtan sátorozzak náluk. Még egy ötliteres vizet is kint hagytak, ha szükségem lenne rá. Köszönöm, Pásztor bácsi, a helyet!

Azt, ugye, mondanom sem kell, hogy ide is megérkezett a vihar estére?

JÓTÉKONYKODJUNK!

A KMTD Expedíció arra kéri követőit, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a Regőczi István Alapítványt, amely olyan árván maradt gyerekek megsegítésére jött létre, akik a koronavírus járványban vesztették el szüleiket. A szervezet az alábbi adatokkal fogadja az adományokat:

A kedvezményezett neve: Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért
A kedvezményezett pénzforgalmi számlaszáma: 11705084-21448492
Az alapítvány adószáma: 19302599-1-14
A közlemény: saját név + „alapítvány támogatása (KMTD)”