Elindultam felfelé a Dunán

2021. július 27. 07:45

Időben indultam, a szekerezés és két határátkelés ellenére is sikerült harminc kilométert eveznem Kanda Kormányzóságig.

Az éjszakai vihar elmúlt, de némi eső reggelre is maradt. Mivel legkésőbb nyolckor el kellett indulnom, ezúttal is nedvesen voltam kénytelen elpakolni a sátramat. Szerencsére ezek a korszerű sátrak már nem penészednek meg egy nap alatt, mint anno, az első sátram, egy esős Tusványos vég után. Persze, némi dohos szag azért lesz utána, de ha véget ér a túra, akkor úgyis megy a mosógépbe a belső réteg.

Nagyjából másfél kilométert kellett húznom a kajakot Pásztorék nyaralójától a bezdáni határkikötő épületéig. Útközben megálltam a Ferenc-csatornán átmenő hídon, hogy egy utolsó fotót készítsek róla. Józsi délelőtt nem dolgozott, mert hajnalban volt egy turistahajó kiléptetése. A Yu-Agent irodájában fia, Davor segített a papírmunkával, és tőle kaptam meg az utánpótlás csomagot is, amit az irodában hagytam hazafelé menet. Gyorsan végeztünk, elköszöntem, az épület előtt álló kajakba bepakoltam a vizet és élelmet, majd lehúztam a Duna partra. A köves, füves rézsű túl meredek volt ahhoz, hogy keréken levigyem a kajakot, így mindent ki kellett pakolnom, üresen levinnem, majd bepakolni.

A szemközti part Horvátország

A szemközti part Horvátország

Újra a Dunán evezhettem. Mivel Mohács és így az ottani határkikötő is a jobb parton van (nekem, aki ugyebár felfelé halad, bal kézre), és Bezdán után egy erős bal kanyar van, úgy döntöttem, hogy már itt megejtem a túlpartra való evezést. A túlpart viszont Horvátország még pár kilométerig, de mivel nem terveztem kikötni, ez így rendben volt. Huszonöt kilométert, azaz majdnem a teljes tervezett napi távot kellett megtennem a mohácsi belépésig.

Talán már túl voltam a határon, amikor szembe jött az első A-ROSA turistahajó, a nagy piros rózsákkal az orrán. A hajózási társaság hajói a Duna végigevezésünkön is markáns jelenségek voltak. Később aztán találkoztam Amadeus hajókkal is, amelyekről októberben, a linzi kikötőben készítettem fotókat, ahol a koronavírus miatti kényszerszünetüket töltötték.

A sarkantyúk többségén fák nőnek, ha elég magas a vízállás, meg lehet próbálni felevezni közöttük

A sarkantyúk többségén fák nőnek, ha elég magas a vízállás, meg lehet próbálni felevezni közöttük

Már a magyar oldalon kötöttem ki először megtölteni a vizes palackomat, majd ebédelni is, Mohács alsó felén egy privát stégen. De előtte majdnem csúnyán megszívattam magam. Egy gyors térkép ellenőrzés után úgy döntöttem, hogy bemegyek a Cigány-zátony melletti nyugodtabb vízre. Az valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy a felső szigetcsúcs alatt valamivel van keresztben egy kőgát. Az volt a szerencsém, hogy volt ott három horgász srác, akik egyrészt ismerték a meder viszonyokat, tudták, hogy alacsony a víz a gát felett, és segítettek átemelni, így nem kellett kipakolnom, vagy visszaeveznem két kilométert.

Mohácson átevezni elég fárasztó volt. De ez minden nagyobb vízparti településre igaz, mert sok a stég, úszómű, kikötők, amelyek mellett néha még hajók is állnak, így be kell menni a sodrásba, ahol bizony sokszor másfél-két km/h-val tudtam csak araszolni felfelé. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor végre elértem a határkikötőhöz. Ez egy hatalmas létesítmény, a kajak igencsak eltörpült a hatalmas hajók fogadására kialakított partszakaszon. Az eddig meglátogatott vízi határállomások közül az épület is messze a legnagyobb.

A recepciónál a hölgy kedvesen fogadott, és elém tette a kitöltendő papírokat. Szólt az ajtóban beszélgető határőröknek, hogy itt egy kajakos. Ők először ezt hitték, hogy kilépek, de amikor a hölgy felvilágosította őket, hogy nem ki, hanem be, rögtön érdekesebb lettem. Természetesen elmondtam nekik a tudnivalókat a túrámról, amihez mindannyian gratuláltak. Közben rákerültek az aláírások és pecsétek a papírokra, hivatalosan megérkeztem Magyarországra.

Elköszöntem a határőröktől, a vízirendész pedig kikísért, hogy vessen egy távoli pillantást a kajakra. Beszélgettünk, elmondta mire számíthatok a következő szakaszokon, illetve egyetértettünk abban, hogy az a jó stratégia, ha itt rögtön visszamegyek a bal part mellé. Amúgy is ott lesz egy jó táborhely, mintegy öt kilométerrel feljebb. Azt nem említette, hogy lesz ott egy csomó sátor és lakóautó, ez csak akkor derült ki, amikor megérkeztem a Kanda-fokra.

Először csak három-négy gazdátlannak tűnő sátrat pillantottam meg. Kiszálltam a homokos parton, hogy körülnézzek. A bucka mögött még több sátor állt, feljebb egy stég a parton, zászlórúd magyar, német és szerb zászlóval, pár lakókocsi, az egyiknél négyen beszélgettek. Odamentem, bemutatkoztam, elmondtam, hogy mi járatban. Rögtön a kezembe nyomtak egy pohár pálinkát. Soha nem iszom pálinkát, de most úgy éreztem, egyszerűbb, ha nem magyarázkodom. Amúgy sem kell ma már eveznem.

Mint kiderült, Kanda Kormányzóságra vetett a sors, és személyesen Suki Papa főkormányzó fogadott, aki nyáron két-három hónapot tölt itt. Vele volt még két fiatal zenész srác, valamint Zoli, a gátőr, akinek a kábé fél kilométerre lévő házában van Gyurinak (Suki Papa polgári neve) egy fagyasztója, amiben öt literes palackokban fagy víz. Ezeket cserélgetik az itt lévő kiszuperált hűtőben, hogy mindig legyen hideg sör. Az áramot egy szélkerék biztosítja, de szükség és nagyobb áramigény esetén egy aggregátot is be lehet röffenteni. Ezt tette később Gyuri, hogy a lemerült eszközeimbe és a power bankbe pumpáljunk valamennyi energiát.

Pár nappal korábban volt a születésnapja, elmondása szerint elég nagy buli volt. Az onnan megmaradt két adag lecsóból az egyiket megetette velem vacsorára. Nagyon finom volt, igazán jólesett a kedves vendégfogadás. Körbemutatta a helyet, elmondta, hogy a sátrak környékbelieké, akik hétvégente járnak ki ide. Még angol WC-t is épített, igaz lehúzni nem, csak vödörből leönteni lehet fertőtlenítővel kezelt Duna vízzel. Kilenc óra körül elköszöntünk, ő a lakókocsijába vonult vissza, én a sátramba. Tízkor még átmentem leállítani az aggregátort, aztán én is aludni tértem.

JÓTÉKONYKODJUNK!

A KMTD Expedíció arra kéri követőit, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a Regőczi István Alapítványt, amely olyan árván maradt gyerekek megsegítésére jött létre, akik a koronavírus járványban vesztették el szüleiket. A szervezet az alábbi adatokkal fogadja az adományokat:

A kedvezményezett neve: Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért
A kedvezményezett pénzforgalmi számlaszáma: 11705084-21448492
Az alapítvány adószáma: 19302599-1-14
A közlemény: saját név + „alapítvány támogatása (KMTD)”