A Ráckevei-Duna és a cél

2021. augusztus 3. 12:30

Elsősorban azért választottam ezt az útvonalat, mert még nem volt alkalmam itt evezni, aztán kiderült, hogy a zsilipek miatt a sodrás is elhanyagolható, így a pár nappal korábban kalkuláltnál korábban, már vasárnap véget érhetett a túrám.

Három órakor ültem bele a kajakba a Tassi-zsilip felett, és kezdtem el evezni felfelé a Ráckevei-Dunán. Stabilan pár tizeddel hét km/óra feletti tempót mutatott a GPS, nekem a fejemben pedig elkezdtek pörögni a számok. Hétig van még négy óra, egy pihenővel is húsz kilométer feletti távot megtehetek estig. A Kvassay-zsilipig marad harminc valahány, onnan a célnak megjelölt Gellért tér, már a nagy Dunán valamivel több, mint három. Plusz az átemelés. ez beleférhet egy napba.

Tempóztam tehát felfelé, és közben gyönyörködtem. A víz tiszta volt, a parton pedig majdnem folyamatosan nyaralók, stégek sorakoztak. Itt-ott nádasok mögé bújt a part, de vannak nádasok a Duna közepén is, több közülük természetvédelmi terület besorolással. Este megtudtam, hogy Ráckevénél még egy csónakos tanösvényen is végig lehet evezni. Természetesen nem kell saját hajó ehhez, hiszen több helyen is kölcsönözhetők evezős járművek, de természetesen motorosok is. Bár ez utóbbiakkal, remélem, a tanösvényre nem szabad bemenni.

Ez a Duna-ág igazi evezős paradicsom is, a víz kellemes, a sodrás minimális, egyedül a motorcsónakok okoznak néha nagyobb hullámokat, mert mindig akad pár olyan, amelynek vezetője nincs tekintettel az evezősökre. Dunavarsánynál még kijelölt evezős pálya is van, a Dunavarsányi Olimpiai Központ mellett.

Egy dolgot láttam problémásnak, a random letáborozást. Mivel majdnem végig be van építve a part, esetleg strandok vagy környékük jöhetett volna számításba, esetleg megnézhettem volna, hogy van-e valahol kemping a part mellett. Vagy a már bevált megoldás, megkérdezni a tulajt, hogy éjszakázhatnék-e a stégje mellett a parton. Ez történt szombaton is, jó huszonhárom kilométer evezés után. Hét óra felé járt, és már elkezdtem figyelgetni a partot. Egy stégnél megpillantottam egy tevő-vevő férfit, neki szegeztem a fenti kérdést, természetesen kiegészítve azzal, hogy honnan jövök. A válasz természetesen igen volt, de a kérdés is érkezett, hogy mit szólnék egy kis hideg fröccshöz. Hezitáltam egy keveset, mondván, hogy a hideg szóda vagy ásványvíz is megteszi, de aztán meggondoltam magam, hiszen, ha már megkínált, és magának is töltött Lajos a borból, mégiscsak illik koccintani.

A szívélyes vendéglátás nem merült ki itt, hiszen a kipakolást, sátorállítást követően a kerti szolár zuhany meleg vizével is lezuhanyozhattam. Közönöm szépen mindezt, kedves Lajos. Sajnos reggel nem tehettem meg, mert siettem, így még azelőtt elindultam, hogy mozgolódás lett volna a házban.

Este leméregettem a fennmaradó távokat. harminckét kilométer volt a zsilipig. Az öt óra, plusz két szünet, egy víztöltős és egy ebédelős, ez utóbbi a Vízművek SK Evezős Szakosztályának stégjénél, Gubacson, ahol Anti nővére, Ilona dolgozik. Egy óra az átemelés, egy óra felevezni a Gellért térig. Ráhagytam még egy biztonsági egy órát, és bejelentettem az érkezést délután hat órára. Felhívtam két operatőr ismerősömet, hogy valamelyikük, ha tud, jöjjön ki a partra, hogy legyen felvétel az érkezésemről. Jó munkát végeztek, Géza kijött maga a kamerával, István pedig intézkedett, hogy az M1 és Hír TV stábja is ott legyen az érkezésemnél.

Az első szünetre egy part menti sétányon kötöttem ki. Nem volt tervezett, de volt egy kellően széles rés a nádasban, és láttam a parton lévő mini stég szerűséget, ahol kényelmesen kiszállhattam. Megtöltöttem a palackomat vízzel, letoltam egy doboz kólát, és még a fa mellett is hagytam egy bontatlan palack ásványvizet, mert a délutáni érkezéssel immár felesleges súly volt a kajakban.

A következő tervezett megálló már az ebéd miatt történt. De előtte volt még egy rövidke, váratlan, de annál kellemesebb, örömtelibb. Csepel-Királyerdő mellett eveztem éppen, amikor egyszer csak a nevemet kiáltották. Female Yeti állt ott a szokásos széles mosolyával az arcán, és majd kiugrott a bőréből örömében. Épp arra sétált, a nádason keresztül felismert, és sprintelt egyet, hogy egy szabad partszakaszon rám tudjon szólni. Pár nap múlva már az ő legújabb kalandját lehet követni, hiszen augusztus 7-én repül Nepálba, hogy megmássza az 8163 méteres Manaslu hegycsúcsot a Himalájában.

A Vízművek SK Evezős Szakosztályának csónakháza nem egészen öt kilométerre van a Kvassay-zsilip alatt, Gubacson. Sajnos Ilonával nem sikerült találkoznom, mert szombaton jöttek haza egy versenyről, ezért vasárnapra pihenőt vett ki. A stég melletti fűzfa árnyékában készítettem el a szokásos ebédemet, majd pakoltam, és útnak indultam. Az utolsó kilométereken kicsit erősödött a sodrás, ugyanakkor erős hátszél segített és okozott némi gondot egyszerre, mert elég nagy hullámokat generált, amikre meg kellett próbálnom merőlegesen tartani a kajakot, mert különben be-becsaptak a beülőbe.

A zsilip előtt egy marinára számítottam, de egy építkezés fogadott. Megközelítettem a zsilipet, és jobbra, egy stégen étkező pártól kérdeztem meg, hogy kiköthetek-e náluk, kiemelés céljából. Itt aztán egy igen kellemetlen meglepetés fogadott, hiszen egyrészt ők is mondták, hogy szerintük az építkezés miatt nem fogom tudni itt átvinni a kajakot zsilip túloldalára, majd kicsit sétálva én is megállapítottam, hogy ez most itt lehetetlen. Ilona korábban átküldte a zsilipkezelő telefonszámát, úgy hogy felhívtam, hátha jobban ismeri a környéket. Előbb azt mondta, hogy az építkezés mellett el tudok menni, de miután mondtam, hogy sajnos nem, a zsilip oldalára terelődött a szó. Volt ott egy lépcső, ki- és bepakolással ott ki tudtam volna emelni, és elvileg a túloldalon hasonlóképpen visszatennem. Valószínűleg érezhetett némi kétségbeesést a hangomban, és mivel természetesen neki is megemlítettem, hogy egy 900 km-es túra végén vagyok, és hatra a Gellért térre kell érnem, felajánlotta, hogy kinyitja a zsilipet, csak ne nagyon reklámozzam. Szóval légyszi’ vegyétek úgy, hogy ezt nem mondtam el nektek ;-)

Amíg telt a zsilip, váltottunk pár szót. Sok időnk nem volt, mert mint kérdésemre elmondta, alig több, mint egy méter most csak a szintkülönbség. Pár perc, és már nyílt is a felső zsilipkapu, és kievezhettem. Hirtelen nagyon sok időm lett, legalábbis azt hittem. Nem sokkal később, amikor kikandikáltam a sarkon, rájöttem, hogy nagyon nagy szerencsém volt ezzel a zsilipeléssel, mert nélküle valószínűleg nem értem volna fel hatra a célig.

Azt terveztem ugyanis, hogy a Ráckevei-Duna ágból kijövet egyből átevezek a jobb partra, hiszen az a kanyar belső íve, kisebb a sodrás, és a cél is azon az oldalon van. Amiről nem tudtam, hogy építkezés folyik a Lágymányosi-hídnál, így a Clark Ádám úszódarun kívül több hajó és uszály is horgonyzott a mederben és a partok mellett. Ezek miatt a pesti oldalon indultam felfelé. Itt is be kellett menni a sodrásba egyszer, hogy kikerüljek egy kisebb hajót, és uszályt mellette, majd visszatértem a part mellé, ahol már nem volt vészes a sodrás. A Petőfi híd előtt vettem célba a budai oldalt, majd átérve ott folytattam az utamat felfelé. Az A38 mellett a part felől araszoltam el, mert minden drótkötél a víz felett feszült, de a BME Közlekedésmérnöki kar toronyépülete mellett lévő üzemanyagtöltő állomást már kívülről kellett kerülnöm.

Még mindig csak pár perccel múlt öt óra, úgy, hogy kikötöttem a Műegyetem hajóállomás alatti lépcsőnél. Felhívtam Gézát, aki már a közelben volt, oda is jött hozzám. Megittam a maradék doboz kólát, hogy a hátra lévő kétszáz méterre legyen energiám, lecseréltem a pólómat az expedíció hivatalos, szponzorlogókkal ellátott pólójára, hogy jól mutassak a TV-ben, és vártam, hogy az időközben a Gellért-téri lépcsőhöz visszasétáló Géza megadja a jelet, hogy mindenki (a két TV stáb) megérkezett.

Fotó: Skoumal Krisztián

Fotó: Marossy Géza

Valamivel több, mint kilencszáz kilométer leevezése, és 22 úton töltött nap után meglepően pontosan (LOL), hat óra után pár perccel kikötöttem a Gellért tér melletti lépcsőnél. A KMTD Expedíció elérte a célvonalat.

Ahhoz, hogy ez létrejöjjön, megvalósuljon, igényelt némi szervezést, jópár támogatót, és sok segítőt.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani a székesfehérvári Vitál Clubnak, Szipola Antalnak, aki támogatásra méltónak találta az expedíciómat, és épített egy hajót erre a célra. Az Asterionnak, aki a túrához kapcsolódó szállításhoz, utazáshoz nyújtott hathatós segítséget. Az Édes Mackó Kürtőskalács Cukrászdának, aki egyrészt a túra alatti energia ellátásomról gondoskodott az Édes Maci házicsokikkal és olajos magokkal, valamint a túra utáni kajakmozgatásban is a segítségemre volt, hiszen az autóm ekkor még Székelykeresztúron várta, hogy érte menjek. Köszönöm továbbá az Under Shield Magyarországnak a praktikus és kényelmes technikai ruházatot, valamint a Coimbra Kreatívgyárnak a kajak dekorációját, ami valójában elsősorban egy plusz védelmet jelentett a túra megpróbáltatásaival szemben. Kőszönet jár továbbá a Husomnak, akiktől a proteinbomba szárított marhahúst kaptam, ami tök jó párost alkotott menet közbeni ebédnek a göndör levessel. Köszönöm Endrunak és a kajakshop.hu-nak a kényelmes ülést, az evezőlégzsákot és a sok hasznos tanácsot, valamint Antalnak és a Panovisualnak az első pár napban nyújtott logisztikai segítségét, a fotókat és a drónos felvételeket.

A fenti cégeken kívül nagyon sok ember közreműködésére is szükségem volt, hogy teljesíthessem a túrát. Köszönöm mindannyiatoknak, hogy megőriztétek, elhoztátok és kiegészítettétek az utánpótlás csomagjaimat: Zoli és Laly Gyalárról, Bogdan (Ratio Beach) Aradról, Marika és Peti Szegedről, Péter Adáról, József Bezdánból, Edit és Laci Bajáról, Levente és Viki Budapestről.

Köszönöm azoknak az embereknek, akik az út során a segítségemre siettek, vagy vendégül láttak, fogadást, médiát szerveztek. Biztosan ki fogok felejteni valakit, de… Lacinak és Enikőnek Székelyudvarhelyen, a dévai esztena gazdájának, a Maroson a vasúti hídnál dolgozó munkásoknak, a bulcsi horgászkunyhó tulajának, Adișornak, Rogersnek és barátaiknak Aradról, Öcsinek Makóról, Ferinek és Juditnak Szegedről, Évának Adáról, Pásztor bácsinak Bezdánból, Gyurinak a Kanda-fokról, Lajosnak Kiskunlacházáról, Gáspárnak, Gézának, Istvánnak, Csabának, Gábornak és Orsinak Budapestről.

Köszönöm a szüleimnek a támogatást és az aggódást, nektek, mindenkinek, akik a különböző csatornákon követtétek az utamat a szurkolást, bátorítást, és a végén a gratulációkat. Nagyon jól esett mindegyik.

Végül pedig ne feledkezzünk meg az expedíció jótékonysági céljáról, jussanak eszünk be azok a gyerekek, akik elveszítették (és sajnos még elveszíthetik) szüleiket a koronavírus járványban, és lehetőségeinkhez mérten támogassuk a Regőczi István Alapítványt azért, hogy a segítségükre siethessen.

JÓTÉKONYKODJUNK!

A KMTD Expedíció arra kéri követőit, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a Regőczi István Alapítványt, amely olyan árván maradt gyerekek megsegítésére jött létre, akik a koronavírus járványban vesztették el szüleiket. A szervezet az alábbi adatokkal fogadja az adományokat:

A kedvezményezett neve: Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért
A kedvezményezett pénzforgalmi számlaszáma: 11705084-21448492
Az alapítvány adószáma: 19302599-1-14
A közlemény: saját név + „alapítvány támogatása (KMTD)”