Találkozás egy vaddisznó családdal

2011. július 11. 00:03

A terv eredetileg egy Szabadságliget – Pilisszentkereszt – Prédikálószék – Visegrád kerékpártúra volt. Ennek meghiúsulásában jelentős szerepet játszott, hogy megdőlt az országos meleg rekord.

Mivel nagyon mehetnékem volt, azt találtam ki, hogy megvárom, hogy hűljön egy kicsit a levegő és feltekerek a Normafához. Az indulási és érkezési pont is a Libegő zugligeti állomása volt.

A Zugligeti utat követően a Béla király útján tekertem felfelé, majd jobbra tértem a Bükkös útra, ahonnan az Alkony úton át vitt az utam. A Mátyás király úton tudtam, hogy a vele párhuzamosan futó Normafa útra át kellene jutnom, ehhez a Vilma utcát választottam. Meredek volt, a közepén meg kellett állnom pihenni, majd továbbmentem. A Normafa útra érve megálltam és valószínűleg a melegnek és a erőfeszítésnek köszönhetően éreztem, hogy kimegy a vér a fejemből. Le kellett ülnöm.

Indulás előtt lefagyasztottam a biciklis flakonomban a vizet, a jéghideg alu palack most jól jött hűtésnek. A tarkóm kapott egy kis borogatást és a csuklómon is próbáltam hűteni a véráramlatomon. Ivásról szó sem lehetett, maximum öblögetés. Pár perc alatt helyrejöttem és folytathattam az utamat felfelé.

Már javában szürkülődött, amikor a Normafához értem, így félre kellett tennem a sötétített szemüveget. Vennem kell egy teljesen átlátszót, ha ilyen késői időpontokban is kerékpárra ülök. A Jánoshegyi úton mentem tovább a Libegő felső állomásáig, ahol már felmelegedett annyira a vizem, hogy ihattam belőle. A kis szünet után már lefelé vezetett az utam.

Egyre sötétedett, a Tündérhegyi útra érve már volt olyan sötét rész az erdőben, ahol csak annyit láttam, amennyit a lámpám világított. Szerencsére csak egy rövid szakasz, de onnan kijutva is közelebb voltam a sötéthez, mint a világoshoz. Itt-ott szentjánosbogarak világítottak az út mellett, az erdőben, legalábbis remélem, azok voltak. Az egész kezdett kicsit félelmetes lenni.

(fotó: utazom.com)

Átmentem a Libegő drótkötél-pályája alatt. Nem sokkal utána egy szép pihenő van, egy tisztás valami sziklák alatt. A pihenő után véget ért az ereszkedés, a Tündérhegyi út emelkedni kezdett. Megint meg kellett állnom. Egy nagyobb bogár a sisakom szellőzőnyílásán belerepült a hajamba és ott döngicsélt. Nem tudtam mi lehet, úgy hogy gyorsan levettem a sisakot és szabadon engedtem.

Megkönnyebbültem, amikor Kossuth Lajos szobra mellett a kivilágított Mátyás király útra értem. Akkor még nem tudtam, hogy az izgalmak még nem értek véget. A Csillagvölgyi útról nem kanyarodtam be az Alkony útra, hanem tovább mentem egyenesen. A tökéletesen sima utcán lefelé gurulva egy sötét foltot pillantottam meg az út bal oldalán. Azon nyomban be is rántottam a fékeket, ugyanis egy vaddisznó állt ott, majd átsétált az úton a jobb oldalon álló malacához, és berobogtak a bokrok közé. Tovább mentem, de az utca rögtön egy 180 fokos hajtű kanyarral folytatódott. Az jutott eszembe, hogy még itt is kifuthatnak elém. Hallottam a csörtetést a domboldalból, de megnyomtam a pedálokat, mert egy malacokkal lévő vaddisznó állítólag nem egy barátságos jószág.

A Csillaghegyi út belefutott a Béla király útba, az pedig a Zugligeti útban folytatódott. Visszaértem a kiindulási pontra. 16,3 kilométer volt a teljes táv, 1 óra 25 perc a menetidő.