A hajósok jó fejek

2017. május 20. 14:08

Egy tavalyi balatoni eset után tegnap megint belefutottam egy hajós jófejségbe, és úgy döntöttem papírra... akarom mondani billentyűzetre vetem.

Jó fej vitorlások

Miután két barátom, Á. és L. megszerezték a vitorlás jogosítványt, tavaly tavasszal terveztek egy hétvégi vitorlázást Füreden, amire engem is elhívtak. Velünk jött még Cs. is, L. öccse. Az időjárás előrejelzés nem volt túl kedvező, elsőfokú viharjelzés volt érvényben a Balatonon, de reménykedtünk, hogy kedvezőbe fordul, amíg leérünk. A Balaton mellé érve, az autóból fürkésztük, hogy vannak-e hajók a vízen. Elvétve egy-kettő akadt.

Még mindig érvényben volt a viharjelzés, amikor Füredre értünk. Egy ottani klubtól bérelte L. a hajót, fel is hívta az illetékest, hogy megérkeztünk. Nem volt túl jó az időzítésünk, mint kiderült, éppen ebédel. Rövid gondolkodás után, mindannyiunk meglepetésére azt mondta: "Ismered már a vitorlást, nem? Ott van a kikötőben, vigyétek." Kisétáltunk a mólóra, L. fel is ismerte a kecses Senorita Helmsmann vitorlást. "Elkötöttük", és kivitorláztunk vele, miközben még mindig arról beszéltünk, hogy milyen jó fej a srác, hogy nem várakoztatott meg, hanem látatlanban ideadta a hajót.

Ez a vitorlás kaland további izgalmakkal is szolgált. Mentünk egy kört a füredi-öbölben, mi újoncok (Cs. és én) is élveztük az új élményt. Közben a szél is csendesedett, a viharjelzést visszavonták, kialudtak a világítótornyok fényei. Épp a kajütben voltam, amikor egy hangos csattanást hallottunk. A kintiek sem tudták mire vélni, engem kérdeztek, hogy bentről jött-e. Nem úgy tűnt, úgy hogy elindultam vissza a fedélzetre. Amikor kidugtam a fejem, és eléfelé fordítottam egyből megértettem a problémát. Az árboc, mint egy íj, meg volt hajolva, miközben a vitorlába belekapaszkodott a szél. Mivel előtte nagyjából feltérképeztem a hajó felépítését, bevillant, hogy a jobb oldali, középső árboc rögzítő sodrony, szaknyelven vantni, pattanhatott el. Laikusként a vészmegoldást akkor még nem ismertem a helyzetre, így csak annyit tudtam kibökni, hogy el fog törni az árboc! A következő pillanatban egy tompább pattanás, és az alumínium árboc vitorlástól a fedélzeten és a Balatonban kötött ki. Szerencsére sem az árboc, sem a vitorla, sem a bumm nem ütött meg senkit, mindenki jól volt, próbáltuk feldolgozni mi történt. Pár perc telhetett csak el, mikor egyszer csak azt vettük észre, hogy három másik vitorlás is ott van már mellettünk, a sérültek iránt érdeklődnek. Ez igazán jólesett, és megnyugtató, hogy mint például a hegyekben, a vízen is számíthatsz a többiek segítségére.

A feltételezésemet igazolandó, megvizsgáltam a jobboldali sodronyt, és kiderült, hogy nem a drótkötél szakadt el, hanem a fedélzeten maradt feszítő felső szeme engedte el. Mivel a szem el volt görbülve, azt feltételeztük, hogy a csap kicsúszott, kirázódott. Ezt elvileg egy biztosító gyűrű hivatott megakadályozni, de az már végül csak otthon derült ki a GoPro felvétel alapján, hogy a gyűrű már korábban sem volt a helyén, így valójában már az indulástól fogva csak idő kérdése volt, mikor fog kirázódni a csap, és összerogyni az árboc.

A jobb oldalon látszik a részben már kicsúszott csap.

Jó fej kajakosok

Úgy terveztem, hogy pénteken kibérelek egy kajakot, és két nap alatt körbeevezem a Szentendrei-szigetet: pénteken felfelé, sátorozok egyet a szigetcsúcson Kisoroszinál, szombaton pedig visszaevezek Budapestre. Egy római-parti egyesület vezetőjét hívtam fel csütörtökön, hogy kellene egy kajak két napra, tőle azt az információt kapta, hogy biztos lesz ott egy srác, mert kilencre egy nagyobb csoport is bejelentkezett.

Amikor negyed tíz körül biciklivel begurultam a kapun, valóban ott volt a csoport, hordták ki a kenukat, zajlott az eligazítás. Gondoltam, megvárom amíg vízre szállnak, utána zavarom az illetékest az én kérésemmel. Átöltöztem, vettem a kólát a büfében, bámultam ki a fejemből. Egyszer csak arra eszméltem, hogy nem csak a csoport ment el, a srác is velük. Pislogtam egy sort, majd elővettem a telefonomat, és felhívtam újra a vezetőt. Vázoltam neki a helyzetet, mire ő: "Nem tudok most jobbat kitalálni, a jobb oldalon az állványon van egy pasztell sárga tengeri kajak, a csónakházból válassz magadnak evezőt, aztán elintézed, amikor visszajöttél.". Ahogy a Balatonon, itt is meglepett a hozzáállás. Jeleztem neki, hogy változott a programom, este itthon kell lennem, úgy hogy csak pár órára viszem el a kajakot, hiszen ő akkor még úgy tudta, hogy két napra bérelném.

Leemeltem a kajakot, választottam evezőt, vízre szálltam, és eveztem úgy 2 és fél órát a Luppa szigetig és vissza. Amikor visszaértem, a csoport már elment, de a srác továbbra sem volt ott. Az egyik állvány mellett találtam egy szivacsot, letöröltem a kajakot, visszatettem a helyére, ahogy az evezőt is. Még mindig semmi. Átöltöztem. Semmi. A büfés sráctól kérdem, hogy mit tud a másikról. Hát nem sokat, valahova elment. De mit szeretnék? - kérdezte. Mondom, hogy kifizetném a bérlés díját. Mint kiderült, erre van megoldás, van kulcsa az irodához. Egy papírra felírta a nevemet, én mondtam neki, hogy írja fel a telefonszámomat is, ha esetleg valami gond akadna. A papírt és a bérleti díjat betettük egy látszólag erre a célra rendszeresített dobozba, én pedig megköszöntem a segítségét, és eljöttem egy újabb kellemes élménnyel gazdagodva. Ezúttal ráadásul úgy hoztam el és használtam egy hajót, hogy senkit nem ismertem, sem az egyesület vezetőjét, akivel csak telefonon beszéltem, sem a büfés srácot. A harmadik fiú, aki ki kellett volna adja a kajakot, nos abban sem vagyok biztos, hogy a sok ember közül melyik volt ő.

Szívem szerint leírnék minden nevet, akik ezekhez a pozitív élményekhez hozzátettek, de nem szeretném, ha esetleg olyan valaki is olvasná ezt a bejegyzést, akinek tisztességtelen ötletei születnének. Csak addig számíthatunk ugyanis ilyen jófejségekre, ha cserében mi is azok vagyunk, és nem élünk vissza egymás bizalmával.