A Csergezán-kilátónál

2016. május 21. 22:54

Egy ideje már készülök a Nagy-Kopasz-hegyen lévő Csergezán Pál kilátóhoz, de most alakultak úgy az idő, időjárás és kedv tényezők, hogy biciklire ültem, és elindultam a Budai Tájvédelmi Körzetbe.

Háromnegyed nyolckor 17 fokot mutatott a kinti hőmérőm, úgy hogy gyorsan levetettem a kerékpáros póló alá felvett alulöltözetet. Nagykovácsiig majdnem végig emelkedik az út, biztos nem fogok fázni - gondoltam. A Hűvösvölgyi úton felfelé tekerve háromnegyed óra alatt értem ki Templom térre, majd a templomot megkerülve, a tájékoztató tábláknál balra fordultam a Telki útra.

Jó minőségű kavicsos úton haladtam tovább, és ez az út rámutatott arra, hogy rá kellene húznom a villa anyájára, mert kicsit kopogott a bicikli eleje. Persze, majd otthon. Az erdőben legfeljebb a lyukas gumibelsőt tudom cserélni, vagy megfoltozni. Tartalék belsőt mindig viszek magammal, ha terepre megyek. A tavalyi felújítás óta még erősebben indokolt, mert a korábbi terep gumit fél-terepek váltották, és ezek kevésbé ellenállóak a tüskékkel, éles kövekkel szembe.

Nagyjából húsz perc alatt értem az Anna-vadászházhoz. A háznál több erdei- és turistaút is összefut, és itt található Csergezán Pál festőművész, grafikus, illusztrátor emlékműve is. A nevét viselő kilátónál található tábla tanúsága szerint az erdő vadjait ábrázoló festményei által vált ismerté, munkásságának jelentős részét az állatok, vadak rajzolása tette ki, számos könyv, tankönyv őrzi illusztrációit. Életének utolsó éveit Telkiben töltötte, és halálát követően itt, az erdőben helyezték el hamvait.

Már elpakoltam a fényképezőgépet, amikor észrevettem, hogy az emlékmű melletti úton egy mezei nyúl közelít. Hasra vágtam magam, újra elővettem a Nikont, és az úthoz kúsztam, hogy rálássak a keréknyomban érkező tapsifülesre. Valószínűleg meghallotta a mozgásomat, mert megtorpant és hosszasan figyelt. Aztán felült a hátsó lábaira, végignyalta mellét, miközben teljesen úgy nézett ki, mint egy kenguru. Végül úgy döntött, hogy nem biztonságos számára tovább menni, megfordult, és komótosan elugrált.

Toronyiránt indultam a Budai-hegység legmagasabb pontján lévő kilátó felé, de hamar kiderült, hogy nem ez a jó megoldás. A fák közül kiérve egy nagy, villanypásztornak látszó kerítéssel körbekerített rét tárult fel. Visszafordultam hát, és az ház mellől dél-kelet felé induló földúton haladtam tovább. Az út megkerülte a mezőt, és ment tovább egyenesen, nekem azonban a vadászházzal egy vonalban le kellett térnem jobbra. Elvileg a zöld háromszög kellene jelölje az utat a kilátóhoz, de valószínűleg nem ez a kijelölt útvonal. Egy meredek szakasz következett, majdnem végig tolva jutottam a kilátóhoz. Előbbi gyanúmat az is megerősítette, hogy az ösvény, amin felmentem, a kilátó fala és egy hozzá meglehetősen közel lévő bokor ágai közül bukkant elő.

A fából készült, lécekkel borított kilátó közelről egy nagyra nőtt kukoricakasra emlékeztetett. Távolról már más a kép, íves falai, vitorlaszerű formája a dubaji Burj-al-Arab szállodát juttathatja az emberek eszébe. A csomópontokban acél csatlakozókkal megerősített fa szerkezetű kilátó nekem nagyon tetszett, talán a legszebb ilyen építmény, amiben jártam. A földszinten elhelyezett tábla adatai szerint 23,5 méter magas torony Basa Péter építész, Czér Péter szobrász és Dr. Jordán László statikus tervei alapján készült, és 2006. szeptember 5-én avatták fel.

Letámasztottam a biciklit és felmentem a kilátóba. A korláton kerek táblácskák mutatják, hogy mit látunk az adott irányba. Nagykovácsi, Hármashatár-hegy, János hegy, Herceghalom, Zsámbék, Tök, Budajenő-Telki - olvasom a neveket - na meg valami krix-krax meg Kata, meg Verocs (?) - egy jó képességű graffitis ezt a helyet találta a legmegfelelőbbnek, hogy szerelmét tudassa a világgal.

Budakeszi felé terveztem hazamenni, így a kilátótól keletre induló ösvény felé vettem az irányt. Az ösvény nagyon hamar úttá szélesedett, és dél felé kanyarodva meredeken elindult lefelé. A jobb oldali domboldalon fenyőfák tűntek fel, majd kisvártatva egy kopasz részre értem, ahol szintén a fenyő volt a domináns. A Tarnai pihenőhöz értem. A füves-sziklás talajt különböző vadvirágok tették színesebbé, a famentes placcról pedig nagyszerű kilátás nyílik a környező tájra. Letámasztottam hát a biciklimet és készítettem pár fotót.

Nem sokkal később továbbindultam. Az lejtő egyre kisebb, de még azért tempósan gurultam lefelé, mígnem egy nagyobb tisztásra értem. Ha egyenesen tovább megyek, akkor hamarosan a Telki út melletti erdész-lakhoz érek, de még nem akartam kimenni az aszfaltra, úgy hogy balra kanyarodtam. Ezt az utat ritkábban használják az autó keréknyomon kívül magas fű nőtt rajta, és a bokrok ágai is eléggé benőttek az útra, néhol igencsak egyensúlyoznom kellett. Egy csupaszabb részen az útra szórt kukorica jelezte, hogy itt bizony valamit etetnek, talán vaddisznót szeretne valaki lőni. Vagy fácánt? valamivel odébb egy magasles is állt, fel is másztam rá, hogy fentről készítsek fotót a csaliról:

A magasles után még egy szakaszon a földúton haladtam, majd jobbra térve kiértem a főútra. Innen, a Budakeszi emelkedőt leszámítva már sima volt az utam hazáig. Az Endomondo szerint 32,55 kilométer volt a teljes táv, amit megállókkal együtt 4 óra 4 perc 45 másodperc alatt tettem meg, miközben 1437 kilokalóriát égettem el. Ez utóbbi adat azonban biztosan sántít, mert a alkalmazásnak nem volt hogyan beleszámolja a Csergezán-kilátó 100 lépcsőfokának megmászásához szükséges energiát.