Második felvonás, első kép

2017. augusztus 7. 20:11

Az időjárás előrejelzés azt mutatta, hogy hét óra után enyhülni fog az eső, ezért a fél kilences szombathelyi gyorsot céloztam meg. Ugyan csak háromnegyed nyolckor sikerült elindulnom otthonról, de így is kényelmesen elértem a vonatot. A bicikliknek egy egész vagon a rendelkezésre áll, de, hogy is mondjam, nem volt tele.

A fenti képet a vonaton töltöttem fel. A Facebook hivatalos Windows Phone alkalmazásából nem lehet képet feltölteni egy saját oldalra. Mi a megoldás? Feltöltöm a képet a felhőbe (OneDrive), a telefonos Team Viewer alkalmazással bejelentkezek az otthon hagyott laptompomra, azon letöltöm a képet a felhőből, és onnan feltöltöm a Facebookra. Szóval, ha azt látjátok, hogy Budapestről postoltam valamit, az nem azért van, mert virtuálisan túrázom, a számítógépem előtt ülve.

Háromnegyed 12 körül értünk Szombathelyre. Azt terveztem, hogy a múltkori közértben veszek zsemlét, de rá kellett jönnöm az egyedül kerékpárral túrázás egyik hátrányára: meg kell néznem, hol hagyhatom biztonságban a bolt előtt. Természetesen le tudom zárni, de a táskákat, sátrat nem vehetem minden alkalommal le. Túl nagy volt a mozgás, úgy hogy letettem a vásárlásról, inkább bekentem magam naptejjel. Nem sokkal később meglett a zsemle is, amikor épp egy pékség előtt kaptam pirosat az egyik kereszteződésben

A határ felé vettem az irányt. Egy ideig kerékpárúton haladtam. Az Oladi lakótelepi Shell kútnál felpumpáltam a kerekeket 4 atmoszféra felé, és tovább indultam. Éppen tíz éve, amikor először Gokart OB futamot rendeztek Rohoncban. Akkor is biciklivel jöttem ki, csak kicsit kényelmetlenebbül, nagy hátizsákkal a hátamon. Emlékeztem, hogy végig tilosban mentem a 89-es főúton, úgy hogy most gondoltam, követem a kerékpárosoknak szóló jelzéseket. Ezek valami mellékúton bevittek Búcsúba. Elvileg tovább mehettem volna Bozsokig, és onnan át Rohoncra, de mivel semmit nem tudtam az ottani határátkelőről, inkább visszakanyarodtam a főútra. Ott már nem volt kitéve a bicikliseket kitiltó tábla, és egy kerékpár utat is felfedeztem a bal oldalon, pár száz méter után. Azon mentem a határig. Az osztrák oldalon négy autó állt, beálltam a sorba. A személyazonosságot nézték, szerintem szúrópróbaszerűen, mert amikor az ablakhoz értem, intett a határőr, hogy menjek. Megérkeztem Burgenlandba.

A határ után egy rövid emelkedő következett (hosszabbra emlékeztem) majd jobbra ívelt az út. Ez új, ráadásul autóút, de amire feleszméltem, már rég elhagytam a letérőt. Megint tilosban tekertem. Szerencsére nem sokáig, mert jött is a rohonci letérő. Az iparterület, ahol a Speed Arena is van egy szennyvíztisztító mellé épült, az orromat néha meg-meg csapó szagok is ismerősek voltak.

A faluba beérve találtam egy fagyizót. Előtte székek, ivókút, ahol feltankolhatok. A füvön egy csapat magyar bringás pihent. Kitettem a napelemet a napra, elsétáltam a pultig, és kértem a csoki-sztracsatellát.

Az emelkedő már a faluban elkezdődött, de előtte még megálltam lefilmezni egy vizes követ a templom előtt. Rögtön az eleje elég meredeken kezdett, de lehet, hogy még nem voltam bemelegedve. Hát be nem, de ki az biztos. A falu kijárata előtt még megálltam egy kicsit pihenni, de utána már csak azért, hogy fotózzak.

Raklapból is lehet virágtartó.

Viszonylag egyenletesen emelkedett az út, ami átvisz Létára. Autóval már jártam erre, nagyon szép, kanyargós, hágóra fel, majd le. Népszerű a motorosok között, ezt tábla is jelzi, és elég sokkal találkoztam is. Az itteni illetékesek pedig tudják ezt, és a kanyarokban a szalagkorlátok elé egy földig érő fém-gumi lemezeket szereltek, amelyek megakadályozzák, hogy a magát elszámító motoros a korlát alá csússzon. Hasznos biztonságtechnikai megoldás, sajnos több motoros vesztette el karját, lábát, életét ilyen balesetekben.

Az Írottkőhöz vezető út egy parkolótól indul, ahol egy emlékmű és egy étterem is van. Azt terveztem, hogy megiszom egy hideg kólát a Ranch-ben, de csalódnom kellett, mert csak szombaton és vasárnap van nyitva. Viszont a teraszon voltak székek, asztalok, úgy hogy kitérítettem a napelemet, és elővettem az otthonról pakolt szendvicset. Jöttek-mentek az emberek, mígnem felfigyeltem egy ismerősforma férfira. Családjával volt, feleség, két fiú, de mindenkin napszemüveg. Kizártnak tartottam, hogy itt összefussunk. Aztán elindultak az autójuk felé, amin hargitai rendszám volt. Levente! – kiáltottam egy mérsékelt hangosat. És megfordult. Hát erre aztán tényleg nem számítottam, hogy az Írottkő osztrák parkolójában székelyudvarhelyi gimis évfolyamtársammal fogok találkozni. O.P. Nyugat-Magyarországon nyaral a családjával, és pont ma, pont most jöttek ki az Írottkőhöz. Kellemes meglepetés volt, váltottunk pár szót, aztán mentek is tovább.

Miután elmentek, egy bringás párral elegyedtem beszélgetésbe. Pestiek, Kőszegen nyaralnak, és körbebringázzák a környéket. A fiúnak egész szép repertoárja van bringatúrákból. Sajnos a nevüket nem jegyeztem meg, de megígérték, hogy emailben elküldik a fotót, amit rólam készítettem, amint érek ki a kilátóhoz, akkor újra megkérdem.

UPDATE: Megjött a kép:

Köszönöm a fotót, Bálint, Adrienn!

A kilátónál most is nagy volt a forgalom. Jött egy kéktúrázó lány is, akivel beszélgettem, és megint elszégyelltem magam, a 80 kilométeremmel és feltört lábaimmal. Ő sportcipőben volt, mert elmondása szerint fut is közben. Úgy ötven kilométer körül tesz meg egy nap, és már túl van a Kéktúrája felén. Estére bement Velembe aludni, holnap Kőszegtől indul Sárvár felé. Talán még találkozunk.

Nyolc óra után mentek el az utolsó túrázók, egy család. Ezt követően pakoltam ki a konyhámat, és melegítettem meg a babgulyást sertéshússal. Természetesen konzerv, de finom volt, és jól esett a forró étel, mert a nap már lement, és lehűlt az idő. A vacsorát követően pedig felhúztam a sátrat az egyik pad mellé a szépen lenyírt fűre, és eltettem magam másnapra.