No, így már lehet haladni.

2017. augusztus 8. 20:19

Három defektem volt, négyszer szereltem a bringát, és mégis hamarabb értem Írottkőtől Sárvárra, mint a múltkor az Ablánci-malomcsárdától.

Az éjjel tizenegykor érkezett egy társaság a kilátóhoz. A hangokból ítélve két lány és két vagy három fiú. Elég nagy ricsajt csaptak, de amikor észrevették a sátramat, lejjebb húzták a hangerőt. Egy ideig a toronyban voltak, aztán lementek az alsó pihenőhöz, onnan még hallottam egy ideig őket. Azt hittem ott sátoroznak, de reggel nyomuk sem volt.

Fél hétkor ébresztett a telefonom. Kidugtam a fejem a sátorból, olyan köd volt, hogy nem láttam a közeli fákat. Visszafeküdtem hétig, de akkorra sem javult a helyzet. Készítettem egy teát és szendvicseket, és megreggeliztem. Mivel továbbra is maradt a köd, írogattam a beszámolót, már amennyire a térerő, és a folyamatosan megszakadó adatkapcsolat engedte. Nyolckor elkezdett szemerkélni a köd. Rá kellett jönnöm, hogy hiába várom a napot, hogy megszárítsa a sátrat. Összepakoltam tehát, a sátrat, amennyire lehetett, ronggyal megtörölgettem, és bevittem a cuccaimmal együtt a torony baloldali termébe, ahol mégiscsak száraz talajon tudtam összecsomagolni. Kilenc óra elmúlt, amikor mindennel kész lettem, és el tudtam indulni.

A kék csík mentén ereszkedtem befelé. Az ösvény itt elég rázós, köves. Az erdőben is sűrű köd honolt. Lejjebb néhol kiszélesedett, elsimult az út. Épp egy ilyen szakaszon haladtam tempósan lefelé, amikor egy hatalmas csattanás kíséretében elszökött a levegő a hátsó kerekemből.

A szereléshez a táskákat le kell venni, szerencsére elég gyorsan megy. Kiszedtem a belsőt, végogtapogattam a külső belsejét tüske után kutatva, de nem találtam semmit. A belsőt jobban megvizsgálva vettem észre, hogy az egyik folt engedett el, és alatta egy félcentis hasadás van. Ez sajnos kuka, betettem a tartalék új belsőt, majd összeszedtem a cuccaimat, és tovább mentem.

A Stájer házaktól nem messze egy kocogó jött velem szembe. A házaknál volt egy autó, gondolom onnan indult. Itt már aszfalton haladtam tempósan. Volt egy kis emelkedő is, de aztán újra lejteni kezdett. A Vörös keresztnél tovább mentem, tudtam, hogy a kék ösvény itt eléggé beszűkül, nehéz lenne biciklivel átmenni. Azt terveztem, hogy ahol a múltkor visszamentem az ösvényre, most is ott megyek fel az Óház-tetőn lévő kilátóhoz. Nem jutottam odáig, újabb defekt. Ebből foltozás lesz, mivel több belsőm nincs. Leszereltem a kereket, a belsőn pedig egy jó fél centis hasadást fedeztem fel. Normál körülmények közt ez is eldobós, de ha nem akarok gyalog bemenni Kőszegre, kezdenem kell valamit a helyzettel. Elővettem hát a legnagyobb foltot, és megragasztottam. Ezután vettem észre, hogy a külsőből, a felni pereménél, hiányzik egy ujjbegynyi darabka.

Ez még nagyobb gond, mert hiába teszem vissza a belsőt, rövid időn belül ki fogja csípni a felni. Ahogy az El Caminón, ahol egy ág ütött egy hasonló méretű lyukat a külsőbe, most is szétvágtam a rossz belsőt, és két réteggel elfedtem a lyukat belülről. Ideiglenes megoldásnak jó, az első kerékpárboltig el lehet így menni. Összeszereltem a kereket, és ekkor jött az újabb meglepetés: a pumpám gumitömítése megadta magát, kb fél atmoszférát tudtam a kerékbe nyomni. Na, itt már vészforgatókönyvre volt szükség. Óház-tető és Hétvezér forrás felejtős, aszfalton, a legrövidebb úton el kell jutnom a szaküzletbe. Ez bizony elég fárasztó 10-12 km volt, mert hiába ereszkedett majdnem végig, a hátsó kereket nem tudtam terhelni, ezért a kormányhoz húztam magam, azon támaszkodtam.

A kerékpár bolt a Velemi úton, egy házban van. Vennem kellett egy új külsőt, két belsőt, egy folt készletet, mert az enyémből elég sok ragasztó ráment a külső foltozására. És természetesen egy pumpát. Az udvaron kicseréltem a külsőt. A megfoltozott belsőt tettem vissza, amit a boltos nem tartott, jó ötletnek, főleg, amikor megkértem, hogy kompresszorral nyomja fel 4 atmoszférára. Azt mondta, hogy pont a nagyon terhelés miatt, hátul ajánlott mindig új belsőt tenni. A bolt délben bezárt, én befejeztem a szerelést, és tovább indultam. Már korgott a gyomrom, úgy hogy a főtéren lévő tejivóban vettem egy kaukázusi kefirt, a mellette lévő pékségben két kiflit, és a padon elfogyasztottam.

Kőszeg után, a hosszú egyenes erdei úton értem utol Mártát, a tegnap esti lányt. A defektjeimmel eltöltött idő miatt gondoltam, hogy előttem jár, de korábban találkoztunk, mint amire számítottam. Elmondta, hogy ő is későn indult, és elment a Kéktúra korábbi kiindulási pontjához. Mutatott képeket is a Kéktúra jelvény formájú emlékműről. Váltottunk még pár szót, és elbúcsúztunk. Ezen a kiváló minőségű erdei úton jött ki először a bringa előnye. Gyalog úgy másfél óra alatt tudtam le ezt az egyenes szakaszt, most nem kellett fél óra hozzá.

Fél kettő körül értem be Tömördre, tehát nagyjából az idő tájt, mint másfél hete. Csak most megállás nélkül mentem is tovább. A falut elhagyva a megfoltozott belsőm megadta magát, idáig bírta a nyomást és a gyűrődést. A szerelőnek igaza lett. Megint előkerültek a szerszámok. A belsőn, a folt alatt a hasadás úgy három centisre nőtt. Ez is csak az első kukáig fog velem utazni. Miközben szereltem, Szeleste felül érkezett egy anya-lánya kéktúrázó páros. Aranyosak voltak, megkérdezték, hogy segíthetnek-e. Szelestétől jöttek, panaszkodtak, hogy több helyen nem volt egyértelmű jelzés, így több kilométert tettek feleslegesen. Kőszegre tartottak, de már nagyon várták, hogy Tömördre érjenek. Megnyugtattam őket, hogy Tömörd itt van, kevesebb, mint egy kilométerre.

Az új pumpával fújtam fel a kereket, de nyilván kézzel nem tudok 4 atmoszférát beletenni. Kincsédpusztánál, a kecskék mellett, van egy autószerelő műhely, reméltem, hogy ott segítenek, de pechemre nem volt ott senki. A kék jelzésen mentem tovább, a szilvafák mellett, ám ezúttal kihagytam az evést. A zöld alagút előtt le terveztem térni az ösvényről, hogy ne kelljen az ágak között szlalomozzak, de sajnos nem volt bekötő út. Kicsit aggódtam, mert a fák, bokrok között tüskés is akadt, de megúsztam újabb defekt nélkül. Az Ablánci malomcsárda előtti erdőt viszont már kikerültem, és az utána következő dzsundzsásba se terveztem bemenni. Balra kimentem a főútra, és ott tettem meg úgy négy-öt kilométert. Elhaladtam a csárda előtt, majd feltekertem az emelkedőn Acsád felé. A dombtetőn balra fordultam egy bekötő útra, hogy kevéssel később újra becsatlakozzak a kék jelzésbe. Itt egy ideig rendben volt az út, majd újabb kerülőt tettem egy újabb problémás szakasz kihagyására. Aztán beértem Szelestére.

A kis kastélyhoz mentem, de úgy tűnik magánterület, a kapu is átláthatatlan, úgy hogy nem tudtam lefotózni. Innen a bolthoz és kocsmához vezetett az utam. A boltba vettem egy vizet és egy kólát, a kocsmában pedig hagyománytiszteletből megittam egy energia italt. Itt is találkoztam egy kéktúrázó sráccal, épp szállást szervezett telefonon magának, és társainak a faluban. Elmondta, hogy várja a többieket, mert valahol másik utat választottak, és így szétszakadt a társaság.

Szelestén, a falu végén van egy autószerelő műhely, oda mentem be levegőért. A falut követően szerettem volna kikerülni az Ölbői vasútállomás utáni mezei utat, tarlót, és főleg azt a részt, ahol a növényeken keresztül kellett átgázolnom. A térkép jelölt egy utat a falu végén, jobbra, amivel kikerülhettem volna ezt a szakaszt, és az M86 alatt is átjutok, de a valóságba ez nem létezett, legalábbis nem biciklizhető formában. Kénytelen voltam tehát a kék jelzésen továbbmenni. A növények jókorát nőttem másfél hét alatt, így most már azt is meg tudtam állapítani, hogy borsóról van szó. Igyekeztem a lehető legkevesebb kárt téve bennük átjutni az ültetvényen. A három erdő jött, teljesen jó utakkal, majd be is értem Bögötre. A bolt melletti parkban épp csak annyi ideig ültem le, amíg megnéztem, hogy a következő szakaszon érhet-e meglepetés. A falut elhagyva egyenes út, igaz füves, vezet a dupla vasúti átjáróig. Innen aszfalton mentem tovább. A túraútvonal bekanyarodott az erdőbe, de az utat sorompó zárta, emelgetni, pakolászni meg nem volt kedvem, úgy hogy mentem tovább az aszfalton, tudva, hogy nemsokára újra visszatér rá a kék jelzés.

A csényei önkéntes tűzoltók székhelye.

Csényén szerettem volna megenni egy szendvicset, azt hallottam, hogy a bolt mögötti kocsmában készítenek ilyeneket. Sajnos csalódnom kellett, ez a szolgáltatás megszűnt, mert kevesen vették igénybe. Egy Túró Rudolf – Vanília fagyival vigasztalódtam.

Csénye után, Csényeújmajornál letámasztottam a bringát a kápolnánál, és készítettem pár képet az omladozó majorról. Innen a főúton tekertem be Sárvárra, a töltésen eléggé buckás-füves az út, kár lett volna arra menni. Még teljes egészében érte a nap a várat, amikor megérkeztem elé, ebből pedig kiderült, hogy a defektem ellenére sikerült korábban beérjek Sárvárra, mint másfél hete.

A Nádasdy-vár most.

A Nádasdy-vár másfél hete.

A Vadkert Majorba szálltam meg. Ahhoz képest, hogy a Thermál Camping majdnem teljesen tele volt, itt csak én vagyok, és egy használaton kívüli lakókocsi. A hely nagyon elegáns, a recepciónál bőrfotelek várják az érkezőket, felette trófeák sorakoznak a falon. És az ár is barátságos, egyharmadát fizettem a másik kemping tarifájának.

Miután felhúztam a sátramat, az El Caminón bevezetett fontossági sorrendnek megfelelően először kimostam a ruháimat, és kiteregettem. Aztán jöhetett a zuhanyozás. Utána átbicikliztem a közeli Tescoba vacsorának és reggelinek valóért, majd elkészítettem a vacsorát. Tíz óra elmúlt, amire visszavonulhattam a sátorba. Megállapítottam, hogy éjjel nem fogok fázni, ennek megfelelően elég lesz csak takaróznom a hálózsákkal. Feltöltöttem a képeket a blog bejegyzéshez, írtam is valamennyit, aztán fél tizenkettőkor lekapcsoltam a lámpát.