Alternatív utakon

2017. augusztus 15. 10:30

Nem sokat száradtak éjszaka a ruháim, de szerencsére reggel át tudtam tenni a szárítókötelemet egy napsütötte helyre, és amire elindultam minden száraz volt.

Éléskamra a sátorban

Reggel megérkezett a tulaj, és ahogy este már jelezte, kis fűnyíró traktorkájával fel-alá járt a kempingben. Beszélgettünk egy keveset, elmondta, hogy tervben van egy kerékpárút építése Zirc és Pannonhalma között, és azt is, hogy az előző évekhez viszonyítva az idén nagyon kevés kerékpáros jár erre.

Megmelegítettem a maradék virslit, és kefirrel, paradicsommal, olvasztott sajttal kiegészítve megreggeliztem. Ezt követően összecsomagoltam, lebontottam a sátrat és felpakoltam a biciklit. Amikor indultam, a bácsi felém indult elköszönni, de olyan lendülettel próbált megállni és leszállni a fűnyíróról, hogy hátraesés lett a vége, a fűnyíró pedig ment tovább egyedül. Felpattant, utána futott, megállította, majd jó utat kívánt nekem, meg hogy vigyázzak magamra. "Köszönöm, de nekem a fűnyírás veszélyesebbnek tűnik" - válaszoltam nevetve.

Elindultam. A térképet böngészve a mai szakasz problémásnak tűnt. A Jásd után délnek kanyarodó kék jelzés jelöletlen utakon halad, és nem igazán volt alternatív útvonal. Ha arra indulok, és valamiért nem tudtam volna a kéken haladni, egész Várpalotáig be kellett volna mennem, hogy megkerüljem. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy meg sem próbálom.

Nagyesztergárig az úton ment a túraútvonal, és én is, itt a faluban jobbra fordultunk, majd a kék a bozótban folytatódott, én pedig egy mezei utat választottam. Egész Bakonynánáig a mezőn mentem, végül bozótba nekem is részem volt, és nem vagyok benne biztos, hogy jobban jártam ezzel a választással. Olyan "utakon" haladtam a szántóföldön, amit szerintem minden évben felszántanak, bevetnek. Aztán a traktorista rájön, hogy haza is kéne jutni, és csinál egy nyomot.

Bakonynánán végében futottam össze a kék jelzéssel. Innen a Római-fürdő felé megy tovább, normális útnak tűnt, arra mentem hát én is. Nagyrészt rendben is volt, széles ösvény kanyargott az erdőben, de ahogy beszűkült a Gaja patak völgye, úgy az ösvény is egyre szűkebb lett, konkrétan egy emberes, egyik oldalon bokrok és domboldal, másik oldalon bokrok, fák és meredek völgy. Ettől függetlenül el lehetett egyensúlyozni rajta, csak párszor kellett leszállnom a bicikliről, hogy szembejövő túrázók elférjenek, vagy mert köveken kellett áttolni a biciklit.

Egy helyen aztán kiszélesedett a völgy, asztalok, fedett pihenők voltak, egy híd a patakon. Az egyik tűzhelynél húsok sültek a tűzön, gyerekek fogócskáztak, emberek sétáltak. Valahol feljebb, a meredek oldalban valakik a vízesést keresték. Én ezt meg sem próbáltam, inkább mentem tovább. Egy meredek úton kellett feltolnom a biciklit, de feljebb már tudtam tekerni. Az út egy idő után mély vízmosásokkal tarkított lejtőre váltott, ahol ha óvatosan is, de lehetett gurulni. Az erdőből kiérve már rendes kavicsos úton folytattam az utam. Egy helyen hangos gyerekzsivaj ütötte meg a fülemet, kicsivel lejjebb, jobbra egy cserkésztáborban nyaraltak a gyerekek. Az úton tovább haladva értem be Jásdra, ahol a negyedik-ötödik ház alagsorában lévő kisboltnál (amely egyben pecsételő hely is) megálltam vásárolni. Itt futottam össze azzal a túrázóval, akit előző nap Borzaváron, a temetőnél láttam.

János nyugdíjas. Harmadikán indult Írotkkőről, és az ő terve is az, hogy végigjárja a teljes útvonalat. Jól halad, napi 30-35 kilométereket tesz meg, néha kevesebbet, mert igazodnia kell a szállásokhoz. Itt is éppen azt próbálta leszervezni, végül többszöri próbálkozás után tudta elérni egy turistaház gondnokát. Közben mindketten ettünk is, így elég sokat tudtunk beszélgetni. Információi alapján Jásd után egy dudvás rész következik, ami megerősítette azon elhatározásomat, hogy Bakonycsernye felé menjek. Elköszöntünk, folytatta útját. Én még időztem egy keveset, erősen sütött a nap, ilyenkor szépen gyűlnek az amperórák.

Jásdot tehát a Várpalota felé vezető úton hagytam el, de az eltérőnél nem délre, hanem északra fordultam. Húsz kilométert tettem meg Szapár, Bakonycsénye, Mecsértelep és Balinka érintésével. Mivel Fehérvárcsurgóra mindenképp be szerettem volna menni, gondoltam megnézem, milyen úton vezet a kék jelzés Balinka és Csurgó között, amely itt egyébként Csurgóról jön át, és megy Bodajk felé. A falu utáni kőbányánál tábla jelzi, hogy a Kéktúra innen fél kilométerre halad. Elindultam az erdő felé. A Bodajk felé vezető ösvényre biztos nem mentem volna be biciklivel, lássuk mi van Fehérvárcsurgó felé.

Az utat egy kapu zárta le, mellette ösvény, ami pár méterrel odébb fa oszlopok között visszatért a földútra. Megálltam térképet böngészni, és kicsit tanácstalan voltam. Szerencsére jött két idősebb férfi egy kutyával, és kérdésemre elmondták, hogy tökéletesen járható biciklivel az út, versenyeket is szoktak szervezni. Nem sokkal később két biciklis is megjelent Csurgó irányából.

Elindultam hát. Valóban teljesen jó az útvonal, és ez mellett nagyon szép is. Ez is a Gaja patak völgye, a a Gaja-völgyi Tájcentrumban jártam éppen. Az út mellett tájékoztató táblák, úgy féltáv környékén híd a patakon, majd nem sokkal lejjebb egy horgásztó is van hatalmas fedett pihenőkkel, büfével. A völgy Fehérvárcsurgó felöli oldalát is kapu zárja, mellette parkolót alakítottak ki az autóval érkező látogatóknak. Szép volt ez a szakasz, mindenképp jó döntés volt erre jönni.

A Fehérvárcsurgói gyűjtőtó partján haladó műúton mentem a község felé. Betértem a benzinkúthoz leellenőrizni a nyomást a kerekekben, és egyúttal megittam egy frissítőt is.

A benzinkúttól a Károlyi-kastélyhoz vezetett az utam. Érdekes módon a Kéktúra útvonala nem érinti. A 19. században épült kastély gyönyörűen fel van újítva, szállodaként kulturális találkozópontként üzemel. 40 hektáros parkjában évszázados fák, sziklakert, tó, hidak, sétányok találhatók. Egy görög származású autóversenyző ismerősöm jelezte a Facebookon megosztott panorámaképem alatt, hogy a második világháború utáni görög polgárháború elől elmenekített gyerekként itt élt egy ideig nagyapja. 1949-től működött görög menekült gyerekeket befogadó otthonként a kastély, de laktanya, kórház és üdülő is.

Készítettem pár videó felvételt, fotót a kastélyról, körbebicikliztem a parkot, lementem a tóhoz, majd a hátsó kapun távozva elindultam Bodajk felé. Feljegyeztem magamnak, hogy ott is van egy kastély, és egy tó, de az előbbi romos állapotban van, és meg sem lehet közelíteni, mert a kapun Magánterület tábla áll, és a tó sem nézett túl jól ki. Utánaolvasva valójában egy tófürdő, furcsa is volt, hogy kialakítása inkább fürdőmedencékhez hasonlított, és létrák is vezettek bele, de tele volt békanyállal, nem hiszem, hogy mostanában valaki is fürdött benne.

Egy helyet még meg kellett volna néznem, de elkerülte a figyelmemet, ez pedig a Kálvária. Bodajkot a legrégebbi magyar búcsújáróhelyként tartják számon, Szent István király is többször idelátogatott családjával, egyik ilyen zarándoklatának állít emléket a kegytemplom előtti szoboregyüttes.

Bodajkról a főúton megy át a Kéktúra útvonala Csókakőre. Háromszáz méter a tilosban, a 81-es úton megtéve fordultam balra. Csókakő felé végig emelkedőn kellett feltekerni. Itt már szálláskereső üzemmódba kapcsoltam, a faluba beérve elkezdtem a lehetőségek után kutatni. Jobbra tábla jelezte a sportpályát, arra tértem, hogy megnézzem. Nem mentem sokat, amikor észrevettem, hogy a hátsó kerekemből szökik a levegő. Ez az ötödik defektem. Lepakoltam, nekiálltam szerelni. Miután a külsőben nem találtam semmilyen tüskét, a főzőedényembe vizet töltve, és abban forgatva a belsőt tudtam csak megtalálni az apró lyukat a belsőben. Furcsa, mert olyan részen volt, ahol csak a felnivel érintkezett. Becsíphette a külső pereme és a felni? Nem tudom, mindenesetre megfoltoztam. A legközelebbi lehetőségnél vennem kell belsőt, mert már mindkettőn van egy-egy folt, ami pedig kőszegi szerelő bácsi szerint nem szerencsés.

Miután végeztem a szereléssel, visszatekertem a főutcára. Valamivel feljebb találtam egy kocsmát. Mivel Úrkúton is jó tippet kaptam a sátorhely tekintetében, gondoltam itt is megpróbálom. A kocsma üres volt, a kocsmárosné viszont segített, a sportpályát javasolta, illetve a vár alatti parkot. Megköszöntem, és elindultam a vár felé. A kék jelzés amúgy is arra megy tovább, így egyértelmű volt a választás.

Az emelkedő végén egy jó nagy tér nyílt, amelynek egy része kavicsos parkoló, mellette fák, padok, asztalok, azon belül a sziklák alatt focipálya méretű zöld terület. Az erdő felé szobrok, felette egy újabb tisztás padokkal. Ott valakik tüzeltek, vacsora készült, mint kiderült, cserkészeknek, akik egy csoportban később meg is érkeztek.

Nem akartam nagyon feltűnősködni a vadkempingezésemmel, ez mégsem annyira félreeső hely, mint az Őskarszt, ezért nekiálltam főzni, vacsorázni, majd ezt követően szürkület után húztam fel a sátramat. Újra jó tippet kaptam a kocsmában!