Teker(g)és a Bakonyban

2017. augusztus 14. 20:57

Az Úrkút melletti Csárda-hegyen szén után kutattak a múlt század tízes éveiben, de helyette az ország legnagyobb mangánérc készletét fedezték fel. 1918-ban indult a kitermelés, kézi, külszíni fejtéssel, ennek köszönhetően sértetlenül került a felszínre a hegy jura-kori mészkőalapja. A Csárda-hegyi Őskarsztot 2013-ban az év földtani értékének választották.

A két szintből álló hatalmas katlanba falépcső vezet le. Reggel lementem készíteni pár felvételt.

A kék jelzés a karszt területéről indul tovább egy keskeny erdei ösvényen, így alternatíva után kellett néznem. Találtam egy mezei utat Úrkút és Városlőd között, úgy döntöttem, arra megyek. Miután magam után becsuktam a természetvédelmi területet körülvevő kerítés kapuját, elindultam a faluban. Az első embertől megkérdeztem, van-e a faluban nyitva tartó üzlet, óriási meglepetésemre, mutatta, hogy persze, amott, 50 méterrel feljebb. Én meg attól tartottam, hogy vasárnap gondban leszek az étellel.

A bevásárlás után tovatekertem a falú széle felé, ahol második próbálkozásra meg is találtam az utat. Jónak tűnt, fenyőfák közt haladtam, de később voltak benne sáros részek, ahol elég nehezen jutottam át, én a keskeny útszélen, a biciklit pedig néhol a sáron keresztül tolva. Egy ideig felfelé haladt az út, aztán elkezdett ereszkedni Városlőd felé. Lefelé rosszabb volt a minősége, sok helyen mély árkokat mosott belé a víz.

Óvatosan haladtam lefelé. Egy kanyarban egy őzike lépett elő az erdőből sántítva. Sikerült gyorsan megállnom, úgy hogy nem vett észre. Beleszagolt a levegőbe, sántikálva átment az úton, és eltűnt a bokrok között. Tovább mehettem.

Nem sokkal később, az útvonalból való felkészületlenségemből is adódóan meglepetésszerűen és zümmögve feltűnt balra egy nyári bobpálya felső szakasza és gépháza. A kék jelzés és az út a Városlőd melletti Bakonyi Kalandpark kerítése mellett vezetett. A park névadója Sobri Jóska, aki Pap Józsefnéven született 1810-ben, és a maga idejében rettegett útonálló volt, aki később legendás, főleg a Bakony erdeiben bujkáló dunántúli betyárvezérként vált közismertté. (forrás: Wikipedia)

Amin jót mosolyogtam: betyárrafting

A park bejáratánál töltöttem egy keveset a telefonomat, ettem egy almát, és a egyik park őrre is rá kellett szólnom, mert az információs tábla mellé letett napelemre azt hitte, hogy valaki ott felejtette, és össze akarta szedni.

A parkot elhagyva az út átvitt a vasút alatt, majd egy rövid, meredek emelkedő után jobbra visszafordulva indultam a község felé. Városlődön találkoztam először mesterség fával. A magas oszlopon keresztlécek vannak, ezen zászlószerű, de fém lemezek libegnek, amelyekre különböző mesterségek jelei (?) lettek felfestve. Sajnos a kihelyezett információs táblát az olvashatatlanságik kifakította a nap, úgy hogy nem is tudtam meg többet erről az építményről, sem arról, hogy milyen, és miért pont azok a mesterségek vannak feltüntetve rajta.

Városlődöt a kék jelzést követve hagytam el a főúton. A túraútvonal másfél kilométer után balra letért egy erdős részre, én viszont tovább tekertem Csehbánya irányába. A térképen azt láttam, hogy a Fő utcán tovább haladva hamarosan újra belefutok a kék jelzésbe, csak furcsa módon az utca nem volt folytonos. A faluban kiderült, hogy van ott egy völgy, és egy tavacska, illetve az is, hogy amit a térkép tovább is Fő utcának jelöl, az a valóságban egy virágos mezei út.

Elhaladtam pár mezőgazdasági gép mellett, majd az erdő szélén megláttam egy épületet. Drótkerítés vette körül, az udvaron padok, tűzrakó hely, és egy építészetileg érdekes különálló kis (gondolom) WC-fürdő épület. A kerítésen táblán köszönik meg a Magyar Állam és Európai Unió támogatását, a 212,66 millió forintot, amit az Országos Kékkör közép-dunántúli Bük régiót érintő túraútvonalának és attrakcióinak fejlesztésére adtak. Az persze nem derül itt ki, hogy ezt a jelentős összeget erre az egy objektumra költötték-e, vagy más fejlesztések is kijöttek belőle, ami viszont nekem leginkább furcsa volt, az az, hogy a kéktúra útvonala a házól egyenesen elindulva egy kilométerre, jobbra, amerre én is folytattam az utamat, 1,2 kilométerre halad el, tehát az objektumról jelenleg nem igazán mondható el, hogy az Országos Kékkörön lenne. Persze valószínűleg hagytak annyi tartalékot a támogatásból, hogy szükség esetén ezen a 2,2 kilométeres szakaszon felfessék a kék csíkokat a fákra.

A házat elhagyva, erdei úton haladtam felfelé, amelyen néhol hatalmas, az egész utat elfoglaló tócsák nehezítették a haladást. Páron csak úgy tudtam átjutni, hogy én a szűk peremen egyensúlyoztam, a biciklit pedig a vízben toltam magam mellett. A már jelzett 1,2 kilométer után egy kereszteződés következett, ahonnan már salakos-murvás úton haladtam tovább, ami nem sokkal később egy aszfaltozott erdei útba futott bele. Itt más táblák jelezték a helyes irányt Bakonybél felé, ahova végül egy hat kilométeres ereszkedés után érkeztem meg.

Bakonyi táj

A kék jelzés nem megy el a monostorig, amit viszont én meg szerettem volna nézni. Előtte kitekertem a falu szélére, ahol tovább halad a kék, és örömmel tapasztaltam, hogy a korábbihoz hasonló iránytáblán ki van írva Zirc 23 kilométerre. Ez azt jelenti, hogy hasonló minőségű erdei útra számíthatok. A kék jelzés persze nem végig azon megy, de továbbra is kerülöm térképemen semmilyen út jelöléshez nem köthető erdei kéktúra szakaszokat.

A faluban járdát építenek, a monostor környékén ezért mindenféle kordonok vannak. Az egyik utcácskában elég nagy volt a forgalom, betekertem és a Pannon Csillagda épületét fedeztem fel. A létesítmény honlapja szerint ez Magyarország első számú, komplex csillagászati ismeretterjesztő centruma.

A buszmegállóban lévő közért fedett előterében padok-asztalok voltak, ide leültem megenni a maradék hamburgeremet. A szemközti oldalon házszerű épületben várhatják a buszt a Zirc vagy Veszprém felé tartók.

A bencés monostort végül csak kívülről tudtam megnézni, a kapu zárva volt. Készítettem egy fotót a templomról és a címerükről, aztán tovább indultam Zirc irányába.

Az út egy nagyon szép erdőben kanyargott. A csendet csak a láncom csörgése szakította meg. Felfelé kellett tekerni, de az emelkedő nem volt meredek, és aszfalton amúgy sem gond, ha felfelé kell haladni.

Ha a jelzésen megyek, akkor a radart is láthattam volna.

Hét-nyolc kilométert tehettem meg, amikor a magyar légtér felügyeletéért felelős Kőris-hegyi Hungarocontrol radarállomás irányát jelző tábla előtt szembe jött a kék jelzés. Szó szerint, hiszen a túraútvonal elhalad a radar mellett, és onnan ereszkedik Szépalmapuszta felé. Ránéztem a térképre, és bármennyire is vonzónak tűnt a jó úton való továbbhaladás, úgy láttam, hogy az egy több kilométeres kerülővel fordul vissza, és halad el tőlem jobbra. Mivel a kék jelzés itt ugyan az erdőn vág át, de legalább lefelé halad, azon mentem tovább. Teljesen jól biciklizhető, eltekintve pár kis tócsától, amelyek között csapdák is vannak. Nem tűnnek mélynek, de az egyikbe belehajtva majdnem orra estem, vagy 20 centire belesüllyedt az első kerekem az iszapba.

Az erdőből kijőve, egy rövid füves szakasz következett, majd felértem az útra, amely itt már földút volt, zúzottkővel megszórva. Egy középkorú házaspár téblábolt ott, kérdezték nem tudom-e merre kell menni a Hungarocontrol felé. Mondtam, hogy vagy körbe z úton, vagy ahol én jöttem, a kék jelzésen, majd jobbra. Kissé elszomorodtak, mert a kéken indultak, de egy idő után visszafordultak, gondolván, hogy rossz felé mennek. Most újra elindultak arra.

Pihenő szürkemarhák.

Az út mellett szürke marhák pihentek a mezőn. A laza zúzott köves úton elég ehéz volt felfelé tekerni. Egy bringás pár jött szembe, a lány is elég óvatosan gurult lefelé, meg is jegyezte, hogy milyen rossz ezen az úton tekerni lefelé és felfelé is.

A tetőn elhaladtam a Szépalma Hotel és Ménesbirtok mellett. Megálltam egy legelő ló mellett, ő pedig abbahagyta a legelést, és odajött a kerítéshez, hogy szemügyre vegyen.

Idejött, hogy közelebbről megnézzen.

A birtok után jó minőségű aszfalton folytattam az utamat és gurultam Borzavár felé. Az út széléről egy mókus pattant fel egy fára, de csak az első ágig mászott, onnan bámult kíváncsian, miközben én próbáltam felvételt készíteni róla. Ilyenkor hiányzik a fényképezőgépem és a 400-as teleobjektív.

A faluba beérve, a temetőnél elhaladtam egy kéktúrázó mellett, és lejjebb, a faluban is láttam két lányt és két fiút, akik együtt gyalogoltak Zirc irányába.

Kiborult a virágos dézsa Borzaváron.

A falu után a kék jelzés egy ideig az út melletti füves ösvényen halad, utána bekanyarodik az erdőbe. Én az úton gurultam be Zircbe, ahol ez első utam a buszpályaudvar melletti élelmiszerboltba vezetett, ahol bevásároltam vacsorára és reggelire. Utána átgurultam a CIszterci Apátság udvarára. A nap gyönyörűen sütött, de fotózni még nem tudtam, mert a telefonom le volt merülve. Kitettem hát a napelemet a kapura, és ücsörögtem a padon, néztem a jövő-menő embereket.

Még viszonylag korán volt, így nem okozott gondot egy-másfél órát elüldögélni a szép udvaron. Legalább pihent egy kicsit a térdem is, ami ma elég erősen elkezdett fájni. Érdekes, hogy nem az ízületnél érzek fájdalmat, hanem a térdkalácsom külső felülete fáj, és csak akkor, ha tekerek. Járás közben nem, és a pedálozás erőszükségletétől sem függ a fájdalom erőssége.

Miután elég áram összegyűlt, készítettem pár fotót és videó felvételt az apátság udvaráról és az épületekről és újra felültem a biciklire. A Csalogány kemping a várostól mintegy három kilométerre van Pannonhalma irányában, Kardosréten. Kicsit megilyedtem, amikor elhaladtam mellette, mert üres volt, aztán a bejárat mellett láttam egy sátrat. Egy gyümölcsös bódé is volt ott, az árus mondta, hogy a vendéglőben kell bejelentkezni. Bementem, jeleztem az idős tulajnak, hogy itt aludnék. Felírta az adataimat, és hátrabiciklizett velem a kemping végébe, hogy kinyissa a konyha és a wc-zuhanyzó ajtajait.

Oldalajtós WC, először látok ilyen elrendezést.

Felhúztam a sátramat, majd előre bicikliztem elintézni a szállás anyagi részét. Utána visszamentem, kimostam a ruháimat és kiteregettem. Amire a vacsora készítésre került a sor, besötétedett. Megvacsoráztam, és lefeküdtem aludni.