Ma otthon alszom!

2017. augusztus 17. 10:46

Ébresztés hiányában hét óra jócskán elmúlt, mire felébredtem. Gyorsan kipattantam a sátorból és kitettem a napra a napelemet. A mellettem lévő sátorban egy lengyel pár éjszakázott, most éppen reggeliztem. Üdvözöltem őket, és meg kérdeztem, hogy túráznak? Nem túrázók, sziklamászók. Kiderült, hogy voltak már mászni Romániában is, Herkulesfürdő mellett, a Cserna folyó völgyében.

Én is megreggeliztem. Miközben ettünk, két idősebb bringás érkezett. Az egyikük az emlékhely felől érdeklődött, mondtam, hogy még vagy 200 méter. M3g mindig ott voltak, amikor végezve a pakolással én is visszamentem, hogy az este, áramhiány miatt elmaradt felvételeket elkészítsem. Elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy mindketten nagy túrázók, K. úr végigjárta a Kéktúrát, most pedig a Dél-Dunántúli részét tervezik a Kékkörnek, biciklivel. K. úrnak három hónapja volt egy bringás balesete, eltört a medencecsontja és egyéb sérülései is voltak. Ennek tükrében egészen fantasztikus, hogy már biciklin ül, és túrázik.

Miután elmentek készítettem pár felvételt az emlékműről és elindultam. A gondnok felesége azt mondta, hogy úgy tudja, járható a kék jelzés biciklivel, bár néhol elég sűrű a növényzet. Elindultam hát az ösv3nyen, de hamar megfordultam. Ha erre megyek, nem sok esélyem lesz estére hazaérni.

A bringás urak jelezték, hogy nem túl jó az erdészeti út, és úgy is volt. Nekem azonban lefelé kellett rajta haladnom, így nem okozott akkora gondot. A főútra kiérve balra fordulta Bajót irányába.

Bajót után Péliföldszentkereszt felé aszfalt út vezet, arra mentem tovább, a kék jelz3s is érinti. A térképem szerint a falu előtt, egy erdészház felé rövidíthetek, de miután feltekertem a házhoz, kiderült, hogy a térk3pen tovább is jelölt út nem létezik. Fordulhattam vissza.

Péliföldszentkereszt közigazgatásilag Bajóthoz tartozó régi búcsújáró hely. 13. Századi temploma műemlék. A kegyhelyet 1913-tól a Szalézi Rend vette át.

A völgyben, egy kapun keresztül egy hatalmas tóhoz lehet jutni, a tavon többen kajakoztak, a távolba mintha homokos partot is láttam volna, a tó partján lévő épület akár étterem is lehet. Jó kirándulóhelynek tűnik, főleg, hogy a közelben található a Jankovics-barlang, amely a Dunántúl legjelentősebb paleolitikus lelőhelye.

Péliföldszentkeresztről az úton mentem tovább Tokodaltáró felé. Az út mellett, kicsit távolabb nádas, felette híd vezet át, ami fű borít, és nem vezet hozzá út. Tisztára olyan, mint autópályák fölé épített vadhidak, de nádas/patak felett még nem láttam ilyent.

A következő tizenvalahány kilométer eseménytelen volt, „estére hazaérni” üzemmódban tekertem át Tokodon és Tokodaltárón. Egy pékségnél azért megálltam, vettem egy túrós-csokis croissant-t és egy doboz Fantát. Egy dolog volt még, amit meg szerettem volna nézni: a klastrompusztai Pálos kolostor romjait. Ezért Dorogon a kék jelzést követve mentem tovább Kesztölcre. Megnyugtató volt, hogy a kék jelzés mellé egy bringás jelzés is fel volt festve a fákra, de mint kiderült, híú ábránd volt a jól biciklizhető út. Először a város végén valami oszlopok között kellett centizzek az oldaltáskákkal, aztán az ösvény hosszú ideig egy gyalogos szélességbe magas növények között haladt, és ha ez nem lett volna elég, néhol süppedő homok volt, amin nem tudtam átbiciklizni, csak áttolni a biciklit.

Kesztölcön a pincesor felé mentem. Még előtte találtam egy nagy közértet. A napelemet kipakoltam egy fa tövébe, vizet vettem, meg és egy csomag kakaós kekszet. Elpakoltam, de aztán újra elővettem, mert szépen sütött a nap, termelte nekem az áramot.

Kesztölctől talán négy kilométer lehet Klastrompuszta, ahol a Pálos rend kolostorának romjai állnak. Végig aszfalt, egy ideig nagyjából vízszintes, aztán a vége felé emelkedni kezd. Elég meleg volt, egy helyen leszálltam, és nem csak a bicikli kerék, hanem a cipőtalpaim lenyomata is ottmaradt a megolvadt aszfaltba.

Ezen a szakaszon megint erősen fájni kezdett a térdem, olyannyira, hogy az út vége felé, a meredekebb részen inkább feltoltam. A romoknál megint kitettem a napelemet, hogy gyűljön annyi kraft, hogy tudja készíteni pár videofelvételt is.

A kék jelzés a kolostortól meredeken felfelé indul. Gondolkodtam, hogy arra menjek-e. A térképen azt láttam, hogy pár tíz méter után jobbra fordul, és elvileg lefelé kell menjen Piliscsévre. Lefelé pedig rosszabb úton is legurulok. Egy arra járó bácsit kifaggattam, hogy arra le tudok-e menni biciklivel. Azt mondta, hogy le, de vannak benne rossz szakaszok. Valóban egy rész elég kellemetlen volt, mert fehér zúzott kő borította, aztán Piliscsév előtt még egy lucernást is meg kellett járjon, de mindez semmi nem volt ahhoz képest, amekkorát utána szívtam.

Piliscsév és Piliscsaba között egy majdnem nyílegyenes úton megy átva kék jelzés, ami ráadásul egy csévi utca folytatása. Azt hittem, sima ügy, de hatalmasat tévedtem, ugyanis a teljes távon, talán 2-3 kilométer puha homok az út, amin nem csak hogy biciklizni képtelenség, hanem egy jól megpakolt bringát tolni is keserves. Márpedig nekem majdnem végig ezt kellett tennem. Talán a tető előtt 100 méterrel tudtam felülni a biciklire, cserében a lejtőn is több helyen le kellett szállnom, mert süllyedt el a kerék.

Nagyon boldog voltam, mikor végre beértem Piliscsabára. Innen már csak aszfalt maradt, az fel sem merült, hogy átmenjek Nagykovácsi felé. A Nagyszénáson már biciklitúráztunk korábban, ugyanolyan homokos úton szívtunk akkor ott is.
Piliscsabán, még a vasútállomás előtt utolértem egy kéktúrázó srácot. Ő is sátorral nyomja, ma éjjel Piliscsaba után tervezi a letáborozást. A temetőig vele gyalogoltam, beszélgettünk. Ott elbúcsúztunk, ő bement vízért, én pedig mentem tovább a 10-es út felé.

A főúton Pest felé fordultam, de rögtön meg is álltam a közértnél. Még volt egy jó futamodás Hűvösvölgyig, ráadásul Solymár és Pesthidegkút felé elég sok emelkedő-lejtő van, ezért vettem felvágottat, zsemlét, olvasztott sajtot, letelepedtem a parkolóba és megettem.

Miközben ettem, jött egy bringás srác. Láttam, hogy gondban van, hogy mit kezdjen a biciklivel. Szóltam neki, hogy hagyja nyugodtan, itt kezdek egy ideig. Jó fej volt, akart adni egy Fantát, de nem fogadtam el.

Solymár felé sokat jártam autóval, ismerem az utat, így számolni tudtam a hátralévő emelkedőket. 4, 3, 2, beértem Hűvösvölgybe, ahol a kék jelzés keresztezi a Hűvösvölgyi utat. Innen már csak a benzinkút melletti emelkedőn kell feltekernem, utána pedig már csak gurulás hazáig. Nyolc előtt nem sokkal toltam be a biciklit a kapun.