Kezdődnek a technikai problémák

2021. július 9. 03:08

A tegnap kezdte a telefonom, aztán a kisebbik napelem, ma folytatta a Garmin és a nagyobbik napelem.

Tegnap reggel is nem sokkal tíz előtt sikerül elindulnom, részben annak is köszönhetően, hogy a beszámoló befejezése reggelre marad. Hiába ébresztett az órám hatkor. Plusz a ki-becsomagolás is elég sok idő. Az út eleje rendben volt, a Maros kanyarog, a juhászkutyák ugatnak, a tehenek hűsölnek a vízben. Az első szünetemnél meglátogatott egy juhnyáj, a pásztorral pedig jól elbeszélgettünk.

Az ebédhez sikerült találnom egy árnyékos helyet, úgy legalább annak elkészítése és elfogyasztása alatt nem kellett a napon ülnöm. Úgy találtam ki, hogy a „konyha” az ülés és az elválasztófal közé van rögzítve hálóval, így könnyen hozzáférhető. A csomagtartók tartalmához elől a kis napelem, hátul a nagy napelem és kerék leszerelése után lehet.

Azt beszéltem meg az unokatesómmal, akinél a enapi utánpótlást hagytam, hogy az utolsó szünet előtt felhívom. Meg is tettem, de nem hallottam a hangját a telefonon. Próbálkoztam a kihangosítással is, de az sem ment. Végül Messzengeren kommunikáltuk le, hogy a tervezett nyolc előtt biztosan nem érek Marosnémetihez, úgy hogy kilencre beszéltük meg a találkozót. Vele mindenképp össze kellett futnom este, mert ezen a héten délelőttös, így másnap nem tudta volna ideadni a csomagot.

Az utolsó szakaszon aztán elég kellemetlen meglepetés ért. Több kövezés is volt, olyan is, amin át tudtam siklani, de olyan is ahol ki kellett szállnom, és magam mellett fogva a kajakot lemennem rajta. De a legdurvább Piski (Simeria) után, egy hidat követően volt, ahol elég nagy kövekett dobálhattak a mederbe, ráadásul a meder is keskeny volt. A mélységgel tehát nem lett volna gond, de az eddigi legkeményebb zubogón kellett lemennem. A bal oldalt választottam, de nem sikerült tartanom az irányt a heves hullámokon, és a víz balra forgatott neki a parti kövekenek. Egy pillanatra megálltam, de nem nagyon tehettem semmit, a kajak feneke elindult lefelé. Immár háttal száguldva próbáltam benne maradni a hajóban, úgy hogy azt sem láttam merre visz a víz. De itt már be tudtam avatkozni, elkezdtem az erősebb áramlat felé tolni a kajak orrát, hogy visszaforduljak. Sikerült, újra eléfelé haladtam a még erős hullámokon, aztán lassan elcsitultak. Nekem szerintem még kellett fél óra, amíg normalizálódott a pulzusom.

Épül a nagysebességű vasút, hídjainál összszűkül a Maros, de leglább mély és nem ideges

Ezek miatt a zúgók miatt egyre kevesebb volt az esély, hogy a gáthoz érjek. Ráadásul azt is tudtam, hogy a kinézett horgászhely előtt nem nagyon van olyan hely ahol kiszállhatnék, és autóval is meg tudják közelíteni. Fél kilenc után aztán vész üzemmódba kapcsolt az agyam, és amikor megláttam egy házat a parton a gazdával az udvaron, megálltam, és megkérdeztem, vezet-e út ide, illetve hogy itt maradhatok-e éjszakára. Mivel a telefonom beadta az unalmast, a srác azt is megtette, hogy felhívta Zolit, aki ekkor már Marosnémetinél várt.

Mivel csak a ház lejáratánál volt esélyem kiszedni a kajakot, ott is mindent kipakolva, üresen, kérdeztem, hogy felhúzhatnám ott a sátramat is. Sajnos ezt nem engedte meg. A kajakot ott hagyhattam, de megkért, hogy a háztól kicsit távolabb táborozzak, mert amikor legutóbb három kenusnak megengedte, hogy ott aludjanak, meglopták.

Egyébként a dévai Maros Esztenáról (Stâna Mureș, Deva), 500 juhval, amit édesanyjával és feleségével rendez, miután édesapja egy hete meghalt. Szóval, ha valaki Déva környékéről olvas, tudjátok, hogy ide érdemes benézni bárányhúsért vagy juhsajtért, túróért is. Azon azért meglepődtem, mikor azt mondta, hogy a báránybőr már senkinek nem kell

Mivel már elég késő volt, és a cuccok nagy részét át kellett hordanom a sátorhoz, teljesen összecsíptek a szúnyogok. Ráadásul fürdeni sem tudtam, mert csak az udvaron keresztül tudtam volna megközelíteni a Dunát, mindenhol máshol iszapos volt a part.
Nagyon fáradt voltam a megtett 77, az utolsó szakasz izgalmaitól, a pakolászástól és a kajak kiemelésétől, úgy hogy csak megettem a Zoli felesége által sütött húst és krumplit, és lefeküdtem.

Sajnos az, hogy nem értem el Marosnémetit a következő nap programját is borította, hiszen nem a gát alól indultam reggel, hanem el kellett eveznem a gátig, kiemelnem a kajakot, és áthúznom alá. Ráadásul mindezt három napi vízzel megpakolva, amivel így is voltak aggályaim, hogy elég lesz-e.

Marosnémeti. jobbra a nagy fa alatt kell kiemelni, és a gáton keresztül átvinni a hűtőtornyokon túlra.

Reggel összepakoltam, lehúztam a sátrat, mindent a házhoz, és bepakoltam a vízre tett kajakba. Lassan tíz volt, mire innen is elindultam. A gát felé egyszer csak kajakosok jöttek szembe. Valamivel feljebb volt egy stég is, kiderült, hogy van evezős klub Déván. A fiatalok kérdezték, hova megyek, majd elköszöntünk. Nem sokkal később egy motorcsónak ért utol. Az edző nem, látott, amikor elhaladtam, de amikor a tanítványok mondták, hogy egy csávó Budapestestre tart, bepattant a motorcsónakba. Figyelmeztetett a gátra, ellátott jótanácsokkal, és még egy palack vizet is hozott. Megköszöntem, de nem kértem, mert nemrég indultam, és a bepakolt vizeken kívül a palackom is tele volt, de amikor elment, rájöttem, hogy így a két és fél kilométeres kajak húzás előtt marhaságot csináltam.

Szerencsére aztán a gát mellett egy srác autót szerelt, és amikor megkérdeztem, hogy nincs-e egy liter felesleges vize, a kezembe nyomott egy kétliteres palack forrásvizet. Úgy másfél el is fogyott belőle az egy óra negyven perces szekerezés alatt, a maradék kiegészült a gát alatt éppen távozó horgászoktól elkunyerált megmaradt ivóvizükkel, és együtt mentek az egyliteres fém palackomban, ami az ülés előtt kialakított tartóban utazik, és a szünetek alatt van mindig újra töltve.

Mivel az átemeléssel eltelt egy csomó idő, rendesen ki is fáradtam, úgy döntöttem, hog, elkészítem az ebédemet. Elég jól működik a kombinációm, hogy amíg a leves tésztája ázik, addig megeszem a napi adag szárított marhahusomat. A mai édes csilis kifejezetten ízlett. Már éppen indulni készültem, amikor lerobogott a partra két megpakolt bringás. Látszott rajtuk, hogy nem románok, úgy hogy angolul köszöntöttem. Coard és Anette Szegedről indult, hogy a Transalpinán átkelve, Bulgárián és Szerbián keresztül ugyanoda térjenek vissza. Szegedről pedig majd hazavonatoznak Németországba.

Bár arra számítottam, hogy a gát után sekélyebb lesz a víz, most éppen engednek eleget, úgy hogy majdnem mindenhol evezhető. Egy helyen kellett kiszállnom a szokásos kajak mellett gyaloglós mutatványhoz. Ezúttal is nyolc után akartam elkezdeni táborhelyet keresni, de úgy tíz perccel korábban belefutottam két horgászó srácba, akik egy kalibával, fotelekkel kiépített helyen álltak. Mivel azt mondták, hogy feljebb nem nagyon tudnak jó helyet, és amúgy meg hamarosan mennek, úgy döntöttem, hogy kiszállok az fából eszkabált keskeny stégnél. Mondták, hogy állhatok nyugodtan a kalibában, jó fej a tulaj, valamelyik közeli faluból laknak itt augusztusban hetekig.

Ez lett tehát a mai szálláshelyem. Miután a Garmin két három perces müködés után leáll, ma nem mért távolságot. Antal tette meg helyette: az átemelés okozta időveszteség miatt ma csak 41 kilométert haladtam. Elgondolkodtató, hiszen ennek a Ferenc-csatornán is lesz jelentősége, ahol négy átemelés vár.

JÓTÉKONYKODJUNK!

A KMTD Expedíció arra kéri követőit, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a Regőczi István Alapítványt, amely olyan árván maradt gyerekek megsegítésére jött létre, akik a koronavírus járványban vesztették el szüleiket. A szervezet az alábbi adatokkal fogadja az adományokat:

A kedvezményezett neve: Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért
A kedvezményezett pénzforgalmi számlaszáma: 11705084-21448492
Az alapítvány adószáma: 19302599-1-14
A közlemény: saját név + „alapítvány támogatása (KMTD)”