Megvolt a második utánpótlás

2021. július 12. 03:19

Nem volt akadály, jót haladtam ma, annak ellenére, hogy csak tízkor indultam. Húztam az időt, hogy valamennyire megszáradjanak a dolgok.

A reggeli rutin, annyiban volt más, hogy a ponyvát is el kellett bontanom, és egy jópár dolog a faágakra aggatva éjszakázott. Száradni nem száradt, de legalább lefolyt róla, belőle a víz. Reggel sokáig borús volt az ég, így a ponyvát vizesen pakoltam el, de a sátor meg tudott száradni.

Próbáltam hívni Bogdant, a Rațio Beach tulaját, de nem vette fel a telefont. Elindultam hát. Készítettem újabb fotót a Solymosvárról. Az a baj a vízről való fotózással, hogy meglátok valamit, jó a szög, de túl távol van, teleobjektívem pedig nincs. Gondolom, közelebb megyek (értsd tovább evezek), de ilyenkor két dolog szokott történni: vagy takarásba kerül, vagy jön valami olyan helyzet a folyón, amire oda kell figyelnem, és nem tudom elővenni a telefont. Néha azért sikerül jót is fotózni.

Lippán aztán végre sikerült lefényképeznem egy rendes épületet is. Fura, hogy a Maros mentén mennyire nem a folyópartra épültek a települések. Ugyanitt egy régi híd három oszlopa között is elmentem, ezekből egy látszott, a másik kettőt szorosan körbenőtték fák, még a meder közepén lévőt is.

A dombokat elhagyva teljesen megváltozott a táj. Eltűntek az erdők, a folyóparton pedig újra megjelentek a juhok, tehenek. Horgászok folyamatosan vannak. Vicces volt ma egy bácsi. A horgászbotjával matatott, talán csalit fűzött fel éppen, amikor odaköszöntem neki. Megfordulva, a háta mögött kereste a hang forrását. Újra szóltam, hogy a vízen, ekkor már meglátott, és visszaköszönt. De még viccesebb, hogy ugyanezt eljátszotta egy tehén is, a löszfal tetején, amikor le akartam fotózni. Rászóltam, egy Múú-val, hogy hagyja abba a legelést. Erre felkapta a fejét, és tőlem elfordulva kereste a másik marhát. Pisszegtetnem, meg hangoskodnom kellett egy ideig, hogy végre belenézzen a kamerába.

Az volt a tervem, hogy egy óráig evezek, a víztöltő szünetben pedig megnézem mennyit sikerült haladnom, milyenek az esélyeim Arad elérésére. A megálláskor kiderült, hogy az 55 kilométeres táv több, mint felén túl vagyok. Ezúttal sikerült Bogdant is elérnem, jeleztem neki, hogy öt körül az étteremhez érek. Mondta, hogy szól az embereinek. Persze ez az öt óra csak úgy volt lehetséges, ha nem állok meg háromnegyed órára ebédet készíteni. De minek is, hiszen egy étteremhez megyek. Innentől a szalámis pizza és a hideg kóla képe hajtott előre.

Dolgozik az erózió

A hideg kólát végül hamarabb megkaptam. Egy nagyobb, sátras horgász társaságnak köszöntem oda, és amíg lassan lecsorogtam előttük, megtudakolták utam részleteit. Amikor meghallották a Budapestet, rögtön megkérdezték, hogy nem innék-e meg egy hideg sört. Mondtam, hogy a sörtől sajnos belefordulok a vízbe, de hideg kóla jólesne. Az is volt, úgy hogy mire visszaeveztem hozzuk, és kiszálltam a kajakból, egyikük már nyomta is a kezembe a hideg 1,25-ös palackot. Még beszélgettünk egy keveset, készültek szelfik, majd ismételten megköszönve nagylelkűségüket, folytattam az utamat.

Már jóval öt óra előtt elértem a Rațio Beach-et. Van ugyan egy fém lépcső a parton, de a jelenlegi vízszint felett kb fél méterrel véget ért, így a köveken szálltam ki. Dávid, a pincér már várt, ideadta a csomagomat és a vizeket, én pedig leadtam a rendelést, hogy amíg elkészül a pizza, bepakolhassak a kajakba. Nem sikerült nyugodtan megennem a nagyon finom pizzát, mert a Maroson elszáguldott egy motorcsónak. Felpattantam, lerohantam a lépcsőn, és épp időben értem a kajakhoz, hogy megakadályozzam, hogy a hullámok a köveknek csapkodják. A vendégek biztos nem értették, hogy hova rohan ez az őrült, aki egyébként is neoprénben ül be az étterembe.

Miután visszaültem az asztalhoz, befejeztem a pizzát, majd szóltam Dávidnak, hogy fizetnék. Mondta, hogy nem szükséges, a cég ajándéka volt. Köszönöm szépen, Bogdan, Dávid és Rațio Beach!

Fél hat körül már újra kajakban ültem. Sajnos megszaporodtak a motorcsónakok, volt aki civilizáltan lelassított, volt akinek intenem kellett, aztán lassított le, volt, ki visszaszólt, hogy nem itt kellene evezni, és volt, ki csak nyomta, ahogy a csövön kifért. Arad ezen a, Zsigmondházának nevezett, részén rengeteg vízparti házikó van, stéggel, néhol motorcsónak is ringatózik. Hasonló volt a part képe pár kilométerrel lejjebb, egy Maros-szigetnek nevezett településnél, ahol ráadásul egy igen alacsony, igaz egy felnyitható résszel rendelkező gyaloghíd megy át a folyón.

Óbodrog környéke volt kinézve ma éjszakára, de valamivel feljebb álltam meg, mert találtam egy apró kavicsos, homokos, füves partot, ami megtetszett. A mai táv 69 km lett.

JÓTÉKONYKODJUNK!

A KMTD Expedíció arra kéri követőit, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a Regőczi István Alapítványt, amely olyan árván maradt gyerekek megsegítésére jött létre, akik a koronavírus járványban vesztették el szüleiket. A szervezet az alábbi adatokkal fogadja az adományokat:

A kedvezményezett neve: Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért
A kedvezményezett pénzforgalmi számlaszáma: 11705084-21448492
Az alapítvány adószáma: 19302599-1-14
A közlemény: saját név + „alapítvány támogatása (KMTD)”