Elmaradt egy pipa

2018. szeptember 6. 21:48

Reggeli Floriánékkal, kávé Elisával és Lenával, ebéd a Teplice-szikláknál és órákon át tartó zivatar Budapestig. Ilyen volt a szombatunk.

Florian és Lena reggel nyolcra futott be. Florian fotóriporter egy német fotóügynökségnél, amely a német kormánynak dolgozik, így sokat utazik a különböző küldöttségekkel, a legmagasabb szintig. Zsúfolt hete volt, Bukarest, Párizs és Bécs után ezzel a Melaune-i kitérővel utazik haza Berlinbe. Egyébként Ő és Tobias is nagyon jól beszélnek magyarul, de Lena is tud egyet mást, hiszen ő is volt már Nagygalambfalván.

A reggeli után készítettünk egy közös képet, elbúcsúztunk. Mi összeszedtük a dolgainkat, bezártuk az istállót, a kulcsokat hátrahagytuk a megbeszélt helyen, és tovább indultunk. Először csak Görlitzbe, ahol Elisa-val beszéltünk meg egy találkozót, ő is a Jugendscheune csapat önkéntes tagjaként járt többször Nagygalambfalván. A megbeszélt helyen várt ránk, leparkoltuk az autót, és épp elindultunk egy kávézót keresni, amikor egy sarkon Lenába botlottunk. Míg Florian egy kollégájával folytatott szakmai beszélgetést, Lena sétálni indult az óvárosba. Így már négyesben ültünk be a Café Centralba.

Miután elfogyasztottuk a latte macchiatókat, és elmeséltünk egyet-s-mást egymásnak, elbúcsúztunk csinos ismerőseinktől, és újra autóba ültünk. Mivel vasárnap este terveztünk Budapestre érni, szombatra a Teplice-sziklák meglátogatása volt a program. Görlitzből Lengyelországon keresztül lehet a legrövidebb úton odajutni, hiszen valójában nem a sima Teplice, hanem Teplice nad Metuji és Adršpach között találhatók. Magának a parknak is több bejárata van, mindkét település mellett be lehet menni. A sziklák látogatása ugyanis csak belépőjegy váltásával lehetséges.

Az esküvői (és más kereskedelmi célú) fotózás külön táblán szerepelt: 3000 Kč

Görlitzből elindulva már szemerkélt az eső, ami aztán egyre erősebb záporrá változott. Sajnos a vizes úton egy baleset is történt. Egy település felé ereszkedve egy erősebb lejtőn a távolban füstöt láttunk felszállni, majd a nem sokkal előttünk haladó három-négy autó vészvillogóval megállt. Ezt tettük mi is, az úton törmelék, olaj, és három összetört autó állt. Az utasok már kiszálltak, úgy tűnt nincs komolyabb sérült. A BMW nagyon füstölt, valaki kérdezgette az érkező autókat, hogy van-e kulcskészletük. Visszaszaladtam az autóhoz, fogtam a szerszámos ládámat, és leszereltem az akkumulátorról a kábeleket.

A rendőrök még nem érkeztek meg, valakik félrerugódták a törmeléket az út közepéről, egy egyenként elindultak az autók a baleset helyszínén keresztül. A vizes úton egyébként szétfolyt az olaj, olyan volt, mint egy jégpálya, az emelkedőn felfelé jövőknek ki-ki pörgött a kereke, míg átmanővereztek a roncsok között. Reméljük, hogy a kiérkező illetékes szervek fel is szórták később valamivel, és nem történt több baleset.

A Lengyelországból a sziklák felé átvezető út meglehetősen érdekes volt, inkább erdei útnak nézett ki, mint országútnak. A határon egy korlátos szűkítés is volt, hogy max két méteres autók férjenek át, de elég sokan elmérhették, vagy pontatlanul centiztek, mert a fa koptatócsík a korlátokon eléggé cafatokban lógott. Mindenesetre érdekes megoldás.

A parkhoz is szakadó esőben értünk, így hamar arra a következtetésre jutottunk, hogy így nincs értelme bemenni. Ezen bakancslistás tételem mellé így nem kerülhetett pipa, vissza kell majd jönnöm valamikor. Egy Prága - Teplice-sziklák hétvége nem is hangzik olyan rosszul. A sziklák egyébként lényűgözőek, pár képet tudok mutatni, mert miután megebédeltük a büfénél és elállt az eső, elsétáltunk a bejáratig, és Antal repült egyet a Phatommal is.

Sajnos hamarosan újra rázendített az eső, úgyhogy Budapest felé vettük az irányt. Semmi értelmét nem láttuk ugyanis, hogy ilyen időben valahol még éjszakázzunk egyet. A legrövidebb útvonalon 500 kilométert kellett autóznunk (továbbra is kerüljük az fizetős autópályákat), amire nyolc órát írt a navigáció. Ennél végül úgy egy órával több lett, ugyanis a vasárnap délután Budapesten átvonuló vihar Szlovákián keresztül pont arra tartott, amerről mi jöttünk.

Autóztam már olyan zivatarban, hogy az ablaktörlő maximális fokozaton is alig győzte a vizet, de ez általában nem tartott többet pár percnél. Vasárnap éjjel Szlovákiában több, mint 100 kilométert autóztunk ilyen körülmények között, olyan is volt, hogy meg kellett állnom, mert a Waze mondta, hogy forduljak balra, és nem látszott az út, ahova fordulnom kellett volna.

Akkor éppen nem esett, amikor Párkányból átautóztunk Esztergomba a Mária Valéria hídon, de Dorog után újra rázendített, és Budapesten is esett, amikor nem sokkal éjjel egy óra után a ház előtt leállítottam a motort.