Az istálló

2018. szeptember 5. 21:22

Csütörtökön átkompoztunk Németországba, majd átszeltük. Antal újra találkozott, én megismerkedtem pár kedves német fiatallal, pénteken pedig Görlitzet néztem meg.

A Falster City Camping tulajdonosával elbeszélgetve derült ki, hogy miért olyan drága a Gedser – Rostock komp. Állítólag a dán kormány odaadta az útvonalat egy cégnek (amihez azért a németeknek is kellett legyen egy-két szavuk), és az egyedül üzemelteti ezt a járatot. Azzal kezdte, hogy megduplázta az árakat, ami miatt a Falster-szigetről jóformán eltűntek a német lakóautós vendégek. Ez persze érzékenyen érintette a kempinget, így érthetően a tulaj nem túl boldog. Ami tény, hogy elővételben 126 euró lett volna a komp, a kikötőben pedig végül 132 eurót fizettünk egy ugyanolyan kétórás útért, mint amiért Tallin és Helsinki között 36-ot. Többe került a Gedser – Rostock átkelés, mint az utunk másik öt kompozása összesen.

Fotózni végül nem kellett a kempingben, azt inkább a szezonban szeretné a tulaj, de nem is tudtunk volna, mert reggel szakadt az eső. Én bevonultam az ebédlőbe, ahol volt WiFi, hogy megírjam a beszámolót, Antal pedig visszament az autóval Koppenhágába, hogy elhozza a drón töltőt, amit tegnapelőtt este bedugott a konnektorba a Tangloppen kempingben. Akkor is esett, amikor egy óra körül visszaért, úgy hogy megint vizesen kellett összeszednünk a sátrat, hogy elérjük a három órás kompot.

Németországban már nem voltak betervezett látnivalók, Melaune-ba voltunk hivatalosak. Az ottani evangélikus ifjúsági szervezet, az Evangelische Jugendscheune évek óta önkéntes fiatalokkal jár az erdélyi Nagygalambfalvára, ahol roma gyerekkel foglalkoznak. Innen az ismeretség köztük és Antal között (aki nem roma és nem is gyerek, ellenben fotózni szokott a táborban). Eredetileg a szintén ebben a szervezetben önkénteskedő Floriannal is találkoztunk volna Berlinben. Antal délelőtt rájuk írt a Facebookon, és kiderült, hogy Tobias, a szervezet vezetője, ifjúsági lelkész, másnap hajnali négykor indul Magyarországra, Florián pedig kiküldetésben van, és két nap múlva ér haza. Ezért úgy döntöttünk, hogy Rostockból egyenesen Melaune-ba megyünk, átszelve Németországot, Florián pedig odajön szombat reggel, és vele is Melaune-ban találkozunk.

Valamivel több, mint egy órával az indulás előtt értünk a Gedser-i kikötőbe. Aztán befutott a komp is, mi pedig a többi autóval egyetemben felhajtottunk rá. Az M/H Copenhagen a Scandlines új szerzeménye, 2016-ban állt szolgálatba, és testvérhajójával az M/V Berlinnel jelenleg a világ legnagyobb hibrid hajtású kompjai. Motorjaik összesen 18.000 kW-osak, és amikor nincs szükség a teljes teljesítményre a hajtáshoz, akkor egy 1.9 MWh-s akkuba pumpálják az áramot. A kompokon 460 autó és 1300 utas fér el.

fotó: Bernd Wüstneck (Scandlines Press)

Az eső rendületlenül esett, így nem is igazán bántuk, hogy nem kellett megállnunk Berlinbe. A Rostock – Melaune táv nem kevés, pár kilométer híján ötszáz, így 11-óra körül estünk be a Ifjúsági Istálló kapuján. A Jugendscheune ugyanis pontosan ezt jeleni, és Tobias, aki elemlámpával körbevezetett, és megmutatta a helyet és környékét, elmondta, hogy az épület, amiben a vendégszobák és egy közösségi terem van, régen istálló volt, azt alakították át. Ez az épület szerepel a szervezet logójában, és innen jön a név is.

Tobias, Lukas és Antonius

Éjjel egyig beszélgettünk vele és egy másik fiúval, Lukas-szal, majd elküldtük őket aludni. Így sem lesz könnyű nekik fél négykor felkelni. Nekünk szerencsére nem kellett, minket csak kilencre várt Tobias felesége, reggelire. Aztán ő is elutazott, mi pedig ott maradtunk még egy éjszakát, hogy szombaton reggel találkozhassunk Floriannal. Antal készült Tobiasnak egy kis ajándékkal, úgy hogy amíg ő másnap panorámázta a helyet és összerakta a virtuális túrát, én beültem az autóba, és elmentem körülnézni a közeli Görlitzbe. De előtte még felhúztuk a sátrat az udvaron, hogy száradjon, Tobiásnak pedig elküldtük a fotót azzal, hogy annyira hozzászoktunk az út során a sátorhoz, hogy az éjjel inkább lejöttünk az udvarra, és ott aludtunk.

Háttérben a volt istálló

Gyakorlatilag semmit nem tudtam Görlitz-ről, erről a német-lengyel határ által kettévágott városról, azon a két dolgon túl, amit Tobias mesélt. Az egyik, hogy a város nagyon szép, köszönhetően annak a pénznek, amit egy anonim adakozó mindeddig évente utal a városnak, amíg személye titokban marad, a másik pedig, hogy Mátyás király egyszer a városba látogatott volna (mivel akkoriban ez a régió Magyarországhoz tartozott), ám a helyiek ennek nem feltétlenül örültek. Mátyás végül a közeli Bautzenbe ment*, de hogy legyen valami nyoma a majdnem-látogatásnak, a Városháza déli szárnyán elhelyezték Mátyás címerét. Én szobrot kerestem, amit nem találtam, végül Facebookon tisztáztuk utólag, hogy az alábbi képen az oszlop mögött látható domborművet kellett volna keresnem.

* A bautzeni látogatás ténye is kétséges, mivel nem szerepel a Mátyás-emlékév alkalmából készült, Mátyás utazásait rögzítő térképen. Miután erről tudomást szereztem, igyekeztem én is rákeresni az interneten, de mindössze annyit találtam, hogy Bautzen Mátyás birtokában volt a 15. század végén.

Szóval a város nagy és az óváros része nagyon szép. Számos látnivaló között bóklászhatnak a turisták, ezt tettem én is. Miután mentem egy kört autóval, parkolóhelyet keresve, sikerült letennem nem messze az óvárostól. Innen a folyó parton elsétáltam a vízimalom mellett, majd a Neißstraßén bementem az Altstadt-ba. A városháza körül tettem egy kört a szobrot keresve, majd lefotóztam a lépcsőt a Justicia-szoborral, akkor még nem tudva, hogy igen közel jártam Mátyáshoz. Visszamentem a templom felé, majd balra térve a Nikolaistraßén lesétáltam a Nikolai-torony mellett, majd a Kövér-torony felé haladva készítettem pár fotót a Reichenbacher-toronyról, és a Művészettörténeti múzeum mögött álló pléhkutyákról (vagy mikről).

A városháza tornya

Reichenbacher-torony

A ''kutyák'' mögött a Művészettörténeti Múzeum kerek épülete

A Kövér-torony

Egy hangulatos sarok a várfal mellett

Az Elisabetstraße közepén épp lejárt a piac, úgy hogy nem tudtam krumplit venni, ezt később egy Nettóban pótoltam pürépor formájában. Az autó felé sétálva ismét útba ejtettem az Evangélikus templomot, amibe ezúttal be is mentem. Odabent valaki orgonán játszott, azon az orgonán, amit az utunk során meglátogatott templomok orgonák közül a legszebbnek ítéltem. Mivel majdnem mindenhol lefotóztam az orgonákat, lehet, hogy valamikor összerakom őket egy cikkbe. Ahhoz, hogy a Peterskirche is belekerülhessen, Görlitzben fizetnem kellett. Ennek elvből nem örültem, de annyira tetszett a templom, hogy leszurkoltam a másfél eurót a fotójegyért.

Melaune-ba tartva beugortam egy élelmiszerboltba venni ezt-azt, és a skandináv három hét után örömmel böngésztem a sokkal barátságosabb német árcédulákat. Tobias előző nap szülői értekezleten volt, onnan maradt jó pár megsütött grillkolbász, amit a lelkünkre kötött, hogy fogyasszuk el. Ezeket pirítottuk még egy keveset egy serpenyőbe, amíg felmelegednek, és melléjük készült a krumplipüré a már említett porból. Kimostuk a ruháinkat, teregettünk, Antal képeket szerkesztett, én írtam, ezzel ment el az este.