Buddhista szentély Zalában

2017. augusztus 11. 09:08

Kellően fáradt voltam, úgy hogy a kissé ijesztő helyszín ellenére tudtam aludni. Mármint nem a kiépített pihenő volt ijesztő, hanem az, hogy félreesett az úttól, erdő vette körül, és az erdőben éjszaka mindenféle hangok vannak. Este például valahol a közelben hatalmas reccsenéssel kidőlt egy fa, mintha csak King Kong közeledett volna. Reggel aztán a tisztás mellett, úgy a második-harmadik sor fáról szakadt le teljesen váratlanul egy 5-6 méteres faág.

Az a rossz a sátorban alvással, hogy vizuálisan el van szigetelve az ember, nem tud anélkül kinézni, körülnézni, hogy ne kelljen felnyitni a ponyvát, és ezzel magára vonni a figyelmet. Már ha van ott valami, akit, vagy amit ez érdekelne. De pont ezt szeretném megtudni, mielőtt kidugom a fejem. Ezért azt találtam ki, hogy a telefonom kamerája segítségével a ponyva alul ki tudok kémlelni. Szerencsére a Quickhiker nem magashegyi sátor, így nincs rajta hószoknya, ami ezt megakadályozná.

Kint teljes nyugalom volt, úgy hogy felkeltem, végigcsináltam a reggeli rutin feladatokat, és nyolc órakor már el is indultam Keszthely felé. A jó minőségű erdei úton jól tudtam haladni, rövidesen el is értem arra a pontra, ahol a kék jelzés egy meredek ösvényen elindul felfelé a Tátika-várhoz. Itt vált világossá számomra, hogy az útba eső várakat nagy valószínűséggel nem fogom tudni biciklivel megközelíteni.

Az erdei út délről kerülte meg a várhegyet, arra mentem. Menet közben azt vettem észre, hogy kilazult a kormányom, a szarvaknál fogva meg tudtam csavarni. Megálltam hát, és meghúztam a csavarokat. Ez már Tátikahidegkút közelében volt, ahol a főúton jobbra kanyarodva kellett volna követni a kék jelzést. El is mentem arra, de az útról akkora fűben kellett volna tovább menni, hogy az ösvény sem látszott. Inkább visszafordultam, a főúton elmentem a Szent Vendel fogadóig, és a murván közelítettem a Béke-sztúpa felé. A kék jelzésre visszaérve egy nagyon meredek, laza zúzottköves út fogadott, amin mintegy kétszáz métert kellett felfelé haladni. Miután felküzdöttem magam, hogy pedálozva, hol tolva a biciklit, az út balra fordult, és egy barátságosabb felülettel és enyhébb lejtővel folytatódott. Eléggé kifáradva értem a parkolóhoz, ahol megcsapta az orromat a füstölők tipikus illata, fülemet pedig a halk, meditációs zene.

A zalaszántói sztúpa Közép-Európa első buddhista szentélye, és a legnagyobb ilyen létesítmény Európában: 30 méter magas, 24 méter széles. Illetve, ez az egyetlen kontinensünkön, amelyben eredeti Buddha ereklyéket (csontszilánkokat) őriznek.

Kipakoltam a napelememet a napra (reggel a tisztásra nem nagyon sütött be a nap), és gyorsan megittam egy hideg kólát. Aztán nekifogtam beszámolót jegyzetelni. Egy adott pillanatban jött egy szerzetes nő a napelememmel, hogy ott felejtettem. Megköszöntem, és elmondtam neki, hogy nem felejtettem, hanem oda tettem, hogy süsse a nap, termelje az áramot.

Amikor már elég töltés volt a telefonomban, összeraktam filmezős keretet, és körbejártam a sztúpát mindhárom szinten, illetve felvételeket készítettem a színes imazászlókról, az egymásra rakott kövekről. Sajnos ez az anyag elveszett, a többszöri lemerülés, újraindulás következményeként a telefonom jelezte, hogy kijavítja az SD kártyán talált hibákat, ami a jelek szerint azt jelentette, hogy letörölt négy napnyi kép és videóanyagot. Mivel utána még rákerült öt napnyi anyag, sajnos csak pár képet tudtam megmenteni ebből az időszakból.

A sztúpától Zalaszántóra már csak ereszkedni kellett. Nagyon meleg volt, a boltban két palack ásványvizet is vennem kellett. Itt is találkoztam két kéktúrázó fiúval, a keményebb fajtából. Sümegről indultak, Keszthelyre tartottak, tehát lényegében az én mai távomat teszik meg gyalog, és ebben a 40-50 napi kilométeres tempóban járják a kéket.

A zalaszántói templom

A villanyoszlopokra felfestett kék jelzést követve jobbra fordultam. A falu végén tábla jelezte, hogy jobbra kell fordulni a Rezi vár felé. Mivel más nyomot, jelzést nem láttam, a földúton indultam felfelé. Az út később jobbra fordult, majd egy kerítés mellett folytatódott. Jó fél kilométer után gyanús volt, hogy nem látok jelzést, ezért ránéztem a telefonomon lévő térképre, és meglepve láttam, hogy azon az eltérőnél a másik irányba ment el az útvonal. Kissé mérgesen visszafordultam. A falu végén megint megnéztem a táblát, elég határozottan mutat a Rezi vár irányába, de utána továbbra sem tudtam felfedezni folytatást. Visszatekertem tehát az eltérőig, majd tovább mentem az országúton. A két srác tájékozottabb volt, mint én, ők eleve erre indultak, így megint elkerültem őket. Nem sokkal később a jelzés befordult egy erdő mellett vezető földútra. Emelkedett is, laza is volt, így elég kellemetlen és fárasztó volt rajta biciklizni.

Reziben, a szőlősök felé, egy fiatal pár pihent az út mellett. Megálltam beszélni velük. Nagy hátizsákokkal voltak, Hévízig terveztek ma eljutni. Panaszkodtak az útvonalra, hogy olyan csalánosba vitte be, ahol maguknak kellett utat vágniuk. Mint kiderült ez pont ott volt, ahol én nem találtam az utat. Elbúcsúztunk, elindultam, de rövidesen egy pirosló-kéklő szederbokor sor mellé értem, és meg kellett állnom. Utol is értek, és ők is szedreztek egy keveset, mielőtt megint elváltunk.

A szőlőhegyen lefelé gurulva valahol elnéztem egy letérőt, így egy nagyobbacska kerülővel jutottam vissza a túraútra. Ráadásul akadálypályán haladva, mert épp áramot vezettek az utcában, és teherautók, munkagépek foglalták el majdnem teljes szélességben az utat, vagy árkokból kiemelt földet kellett kerülgetnem.

A völgyben a Gyöngyös patak miatt jó egy kilométert kellett megtenni az országúton Karmacs felé, mielőtt egy földútra visszafordult a kék jelzés. Nem sokkal később elhaladt egy kőfallal körülvett, gazzal benőtt zsidó temető mellett, majd jobbra fordult a domb felé.

Ez sem tűnt nem tűnt biciklivel járhatónak, és ebben a hőségben hegynek tekerni sem nagyon volt kedvem, úgy hogy egyenesen továbbmenve betekertem Hévízre. Így persze csak távolról láthattam az egregyi Árpád-kori templomot.

Hévízen tettem egy kis kitérőt a piacra, hiszen ha már itt vagyok, nem hagytam volna ki a Vitéz Kürtős franchise partnerének, a Sekler Cake Hévíznek a kürtőskalácsát. Amíg megsült a kalács ledöntöttem a torkomon egy doboz kólát, beszélgettem egy keveset Ádámmal, aztán újra nyeregbe pattanva folytattam az utamat. A kék jelzés balra kerüli meg a tavat, majd az erdőn keresztül egy nyílegyenes kerékpárúton halad tovább Keszthely irányába.

Keszthelyen előbb a keleti kerítés mellett körbejártam a Festetics-kastélyt, majd a déli kapun bebicikliztem az udvarra a GoPro-val, tettem egy kört a szökőkút körül, az északi kapun kitekertem, megint körbebicikliztem, és folytattam utamat a belváros felé.

A város jól felkészült a melegre, nem is párakaput, hanem pára hálót telepítettek a Főtér felé, amelyen egy hatalmas, virágokból kirakott 770-es szám jelzi a város első említésének évfordulóját

Az úti célom a Castrum Kemping volt, azt hittem oda érkezem, amikor megláttam egy kemping táblát a Móra Ferenc utcában. Bementem, bejelentkeztem, választhattam magamnak egy lakókocsi beállót, beszélgettem kicsit a túrámról a tulajjal, kifizettem a baráti árat, aztán jöttek sorba a teendők: sátorverés, mosás zuhanyozás. Sajnos, mire mindezzel végeztem, felhők jöttek, eltakarták a napot, így tölteni már nem tudtam a telefont.

Vacsora előtt szerettem volna még egyet fürödni a Balatonban is, de ezt a tervemet könnyedén áthúzta az a tény, hogy a kis családi kempingnek volt saját medencéje. Ebben csobbantam tehát, mielőtt felöltöztem volna, hogy átbiciklizzek a John's Pub-ba vacsorázni.

Az idén megnyitott belső udvarba ültem be, ami nagyon hangulatosra sikerült. Előbb az első részben ittam meg egy kólát, de a vacsorához átültem egy asztalhoz, mégiscsak kényelmesebb ott enni, mint egy kávéasztalnál. Már majdnem végeztem a fokhagymakrém levessel, amikor megérkezett a Pub tulajdonosa, Zoli, akivel váltottunk pár szót, majd elnézést kérve elvonult adminisztratív teendőivel foglalkozni. A második fogásnak választott sajtos-baconös hamburger sült krumplival isteni volt, jól is laktam vele.

Már rég sötét volt, de egy-egy villám és dörgés jelezte, hogy vihar készülődik. Megköszöntem a vendéglátást és elköszöntem. Az utcán már elég erős volt a szél, ami egyre csak erősödött, mire a visszaértem a kempingbe. A száradni kitett ruháimat a sátor körül a földről szedtem össze, beljebb vertem a sátorszögeket, és visszavonultam a sátorba. Két lakóautóval és egy sövénykerítéssel körülvéve viszonylag védett helyen voltam, ennek ellenére meg-megcibálta a szél a sátort. Aztán esett is egy keveset, vagy többet, nem is tudom, mert elaludtam.