Balatontól Balatonig

2017. augusztus 12. 08:23

Reggel Keszthelyről indultam, estére Tapolca érintésével Badacsonylábdihegyre értem. És megvolt a megmártózás a magyar tengerbe.

A tegnap délután kiesett töltési időt reggel kellett pótolnom. Szerencsére a mai táv is 50 km alatti volt, és így legalább délelőtt is úszkálhattam egy keveset a medencében.

Miután felkeltem, elbicikliztem a közeli közértbe bevásárolni. Virslit főztem, és ezúttal mustárt sem felejtettem el venni. A "konyhában" egy olasz apuka mosogatni tanította a ránézésre 12-13 éves fiát: "Körbe forgasd, mindenhol súrold meg" - hangzottak az utasítások. Később beszélgettünk egy keveset. Tanácsadással foglalkozik, de hobbiból sommelier-kedik. Azért jött Magyarországra a családdal, hogy bejárják a borvidékeket. Voltak Tokajban, Egerben, itt Badacsonyban. Villányba nem mennek, pedig azok után, hogy panaszkodott, hogy túl édesek a magyar borok, lehet, hogy Villányt kár volt kihagyni. Vagy hülyeséget beszélek? Mit értek én a borokhoz...

Amit még említett... Mit említett? Hosszasan ecsetelte, hogy mennyire rosszak a higiéniai körülmények a magyar kempingekbe, hogy Olaszországba már rég bezárták volna ezeket. Ebban egyetértettünk, hiszen én is tapasztaltam, hogy óriási különbség van egy Rajkától nyugatra, és egy tőle keletre található kemping között.

Tizenegy óra múlt pár perccel, amikor elhagytam a kempinget. Keszthelyről egy nagyon szép útszakasz vezetett a Nagymező kirándulóközponthoz. Amikor megérkeztem, egy férfi megszólított, és elmondta, hogy hol van a WC, illetve hogy van folyó víz, és megtölthetem a kulacsaimat is vízzel, ha szükséges. Megköszöntem az infókat, de mivel nemrég indultam el Keszthelyről, ezekre nem volt szükségem. Továbbindultam.

Felfelé vezetett az út, pár helyen tolnom kellett a biciklit, de hogy-hogy nem, pont ott voltak a szederbokrok, úgy hogy még örvendtem is, hogy már eleve nem kell leszállnom a bicikliről, hogy ehessek. A Kisszék-tető közelében aszfaltra kanyarodott a kék jelzés. A tetőről beereszkedtem Vállusra, ahonnan a szőlőkertek között vitt a felfelé a jelzés. A kilátás Badacsony felé gyönyörű, nekem továbbra is az jelenti az igazi élményt, ha valahonnan fentről körbenézhetek, messzire beláthatom a tájat.

Sajnos csak a GoPro-ból kimentett képkockáim vannak erről a napról.

Épp megálltam filmezni, amikor az egyik kertből egy bácsi behívott, hogy szedjek körtét magamnak. Megköszöntem, éltem is a lehetőséggel. Az öreg elég magányosnak tűnt, pár éve meghalt a felesége, és ő sem volt túl jó formában. Többször megjegyezte, hogy nekem milyen jó, hogy fiatal vagyok, és mehetek ide-oda. Mondtam, hogy azért már én sem vagyok olyan fiatal. Úgy harmincegynéhánynak nézett. "Kizárt dolog" - volt a reakciója, amikor elmondtam, hogy 43 vagyok. Bár győzködött, hogy szedjek több körtét, mondtam, hogy a súly számít, úgy hogy a megevetten kívül csak egyet tettem be a kormánytáskámba.

A bácsitól az ösvényen felfelé haladva nemsokára kiértem egy dombtetőre, ahol egy piros-fehér-zöld pad feküdt a földön. Lábra állítottam, pihentem egy kicsit, aztán visszafektettem, mert gyanítottam, azért volt lefektetve, hogy ne törjön össze, ha a szél felborítaná.

A pihenő után kicsit ereszkedett, majd újra emelkedett az út, mígnem ösvény lett belőle, és elindult meredeken lefelé. Egy olyan résszel kezdődött, ahol az ösvény mellé korlátot építettek, hogy a túrázók abba kapaszkodva tudjanak le- vagy felfelé biztonságosan haladni. Na, nekem itt kellett lemennem egy oldaltáskákkal felpakolt biciklivel. Nyilván toltam, illetve dehogy toltam, húztam visszafelé. Utána sem javult sokat a helyzet, a szűk ösvényen fák között kellett szlalomozni, időnként kidőlt fák felett átemelni a biciklit, vagy átbújni alattuk. Ha ebből az irányból jövök, eszembe sem jutott volna, hogy bejöjjek az erdőbe, de így nem nagyon volt más választásom, hiszen nem akartam visszatolni a biciklit a tetőre.

Lesenceistvándra beérve a sarki kocsmába mentem be valami frissítőért. Csak Pepsi termékeik voltak, úgy hogy egy Canada Dry-ra esett a választásom. Innen Lesencetomaj végébe vezetett a kék jelzés, ahonnan a főuton ment be Tapolcára, aminek mint bringás örvendtem, de a gyalogosoknak ez megint egy kellemetlen szakasz. Tapolcán az állomás felé vezetett a jelzés, aztán majdnem kimentem a városból, de észbe kaptam, és visszakanyarodtam a központ felé. Megettem volna egy gyros-t, találtam is egyet a Malom-tó felé tartva. Épp elfogyott a krumplijuk, az eladólány pedig elfutott bevásárolni. Nem bántam, legalább addig is telt a telefonom.

Ez a gyros tál finom volt, nem úgy, mint amit Szajki-tavaknál ettem. Utána megittam volna egy kólát, de csak Light meg Zero volt, úgy hogy későbbre halasztottam ezen vágyam teljesítését. A Malom-tó mellé biciklivel behajtani tilos táblákat tettek, úgy hogy tolva kellett bemennem. Hangulatos hely, tömve emberekkel. A gyereket az automatából kacsaeledelt vettek, azzal etették a tóban úszó kacsákat, amelyek ki-kiugráltak a partra.

Tapolcát elhagyva szintén a főúton haladt a kék jelzés majd jobbra kanyarodott a Szent-György hegyre. Nekem bozótjárásból elég volt a Vállus utáni rész, úgy hogy tovább mentem, majd Kisapátiban tértem le a főútról a hegy alá, és annak déli részén, nem sokkal a Horváth-pince után értem vissza a kék jelzésre. Innen aszfalt út vitt ki a 71-es főútig, majd azon átmenve, a mellette haladó kerékpárúton mentem a szigligeti elágazásig. Szigligetnél a kék jelzést követve, nagy levegőt véve, és pihenőket közbeiktatva feltekertem a meredek úton a vár alá.

A Vár Kávézónál muszáj volt megállnom. Feltoltam a biciklit az udvarra, nekitámasztottam egy padnak, és megettem egy tejeskávé-vanília fagylaltot. Hatalmas adag, nagyon finom helyben készült kézműves fagylaltot árulnak. Nem olcsó, de mind a mennyiség, mind a minőség könnyedén feledteti ezt.

Sajnos a napot felhők takarták, amikor pedig egy kicsit sütött volna a nap, egy gyerekét hosszasan fotózó apuka feje árnyékolta le a napelemet. Megint rosszul álltam a töltéssel.

Szigligetről már csak lefelé kellett gurulni a 71-es útig, illetve azon túl a Badacsonytördemic-Szigliget vasútállomásig. Én viszont oda már nem mentem át, az a holnapi útvonal. A főúton jobbra fordultam, és eltekertem a mintegy két kilométerre lévő badacsonylábdihegyi Balaton Eldorado Campingbe. Az áron kicsit meglepődtem: a sátorhely, egy fő plusz idegenforgalmi adó mintegy két és félszerese volt annak, amit Keszthelyen fizettem, és duplája annak, amit Sárváron.

A kempingben egy ötfős lengyel motoros társaság mellett húztam fel a sátramat. Mostam, lezuhanyoztam, majd rövid időre a fürdőben ragadtam, mert elkezdett csepegni az eső. Szerencsére hamar abbahagyta, de éreztem, hogy lesz folytatás, ezért egyelőre nem teregettem ki a ruháimat. Inkább felvettem a fürdőnadrágomat, és csobbantam egyet a Balatonba. A kempingnek saját partszakasza van, egy stégen lehet beljebb menni a tóba, de ott is mintegy 60-70 centi mély a víz. Az alja iszapos, az elején még kemény, utána lágyul, viszont a víz nem mélyül. Nem is időztem sokat benne. A partszakasz viszont ideális lett volna pár hosszú záridős naplementés kép készítéséhez, de a telefonom sajnos lemerült. A túlparton tomboló zivatart és villámokat ezért csak GoPro-val tudtam felvenni, míg abból is ki nem fogyott a szufla.

A sátorhoz visszatérve fogtam a két palackomat, és elmentem megtölteni éjszakára. Visszatérni már nem tudtam, ide is megérkezett a zápor. A szociális blokk lemez tetején hangosan zakatoltak az esőcseppek, én pedig többedmagammal több, mint fél órára ott ragadtam, mígnem annyira csillapodott a zivatar, hogy "haza" tudtam szaladni.