Februári túra: Dorog-Piliscsaba

2019. március 11. 10:46

Február közepére megérkezett az előtavasz, gyönyörű napsütést és 17-18 fokot jósoltak hétvégére, úgy hogy jöhetett a következő Kéktúra-szakasz.

Logisztikai okok miatt úgy döntöttem, hogy a Tapolca-Balatontördemic OKT-szakaszt össze fogom vonni a Keszthely-Tapolcával, és egy későbbi időpontra halasztom. Helyette választottam a 12-es számú Dorog-Piliscsabát. Autóba ültem, és kimentem a Piliscsaba-vasútállomásra. A @theadventurousdacia a P+R parkolóban maradt, én pedig felültem az esztergomi vonatra, és 15 perc alatt elvonatoztam Dorogra. A rövid út alatt örömmel fedeztem fel nem messze a vasúttól azt a pilisjászfalusi házat, amelyről nemrég Horváth András készített egy videót, és amely teljesen önellátó módon működik, napenergiát és esővizet használva.

Dorogra érve megtaláltam a vasúti aluljáró bejáratának falán elhelyezett pecsétet, elkészítettem a lenyomatot a füzetembe, és elindultam vissza Piliscsabára.

Dorog, focipálya, kapu, vendég szektor

A Kéktúra ezen szakasza bringázható, így jó ideig ugyanott gyalogoltam, ahol másfél évvel ezelőtt végigszáguldottam kerékpárral. Dorogon átsétálni nem túl izgalmas, de közben nézelődöm, és igyekszem találni valami fotótémát. De attól még egy városon kell átgyalogolni, panelek és házak között. Gyanítom, ugyanezt le fogom írni minden településen, mert számomra a túrázás természeti és nem épített környezethez kapcsolódik.

Magam mögött hagytam az utolsó házakat, és balra fordultam a lőtér felé. A kis hídon megálltam fotózni, de a panorámát elrontottam. Nem applikációból fotóztam, hanem direkt a kamerával, és utólag kiderült, hogy alulexponálás beállításban felejtettem (a 360 fokos kamerán az állapot leden kívül nincs semmilyen visszajelzés).

A települések szélétől pár száz méterre kidobott lomok sajnos állandó látnivalók a túrázők számára.

A lőtérnél megváltozott a Kéktúra útvonala, most a kapun keresztül be kell menni a lőtér épülete elé, és onnan egyenesen tovább a mező szélén. Az ösvényen egy kocogó került el, aztán krossz motorosok jöttek szembe. Erre érdemes számítani, mert a homokos, buckás ösvény Kesztölc felé az erdőben izgalmas terep a motorosoknak, és a jelek szerint használják is. Egyébként ez a szakasz biciklivel is járható, bár a laza talaj miatt érdemes figyelmesnek lenni. De ez itt még abszolválható út, nem úgy, mint később, a Piliscsév és Piliscsaba közti fenyvesben lévő. De erről majd akkor, ha odaérek...

Érdekes módon biciklivel sikerült követnem a kék jelzést, gyalog viszont most eltévesztetem az utat. Az irány nagyjából rendben volt, de a fák közül túl hamar kiértem megint a mező szélére. Visszafordulni nem volt kedvem, tovább mentem a főútig, és az útpadkán mintegy 350 méter gyalogolva visszaértem a kék jelzésre.

Már bent a városban levettem a dzsekimet, eddig a kezemben hoztam, most megálltam, és eltettem a hátizsákomba. Eközben ért utol egy család, anya, apa és két 7-8 éves körüli gyerek. Ők is Piliscsabára tartottak, de attól tették függővé, hogy eljutnak-e odáig, hogy hogyan bírják majd a gyerkőcök. Klastrompusztáig biztos elértek, oda még láttam őket befutni, mikor az ebédszünetem után tovább indultam.

Az úton átsétálva rövid időn belül Kesztölc házai között halad tovább a túraútvonal, majd balra fordul, és nekimegy a dombnak. Amikor biciklivel erre jártam, tévesen úgy ítéltem meg, hogy az ösvény a gerincen megy Klastrompuszta felé, és eszem ágában sem volt feltolni a megpakolt bringát. Most viszont kiderült, hogy ugyan van két emelkedő, de száraz időben akár ki is lehet tekerni, de ha nem, akkor sem kell sokat taszítani a biciklit, utána pedig a szőlősök felett majdnem vízszintesen, majd lejtve jut vissza a műútra az ösvény. A kilátás pedig nagyon szép, arról nem is beszélve, hogy a gyönyörű sziklákat akadálymentesen lehet fotózni, nem úgy, mint a településen átbiciklizve, onnan ugyanis jóformán nincs tiszta rálátás dombra a házak miatt.

Az első meredekebb szakasz egy szekérút, ami átvezet egy kisebb dombon, aminek a lapos tetejéről meg lehet csodálni a Kétágú-hegy vonulatát és szikláit. A dombról beereszkedve egy csomó emberbe botlottam. A hegy oldalában van egy siklóernyős rajthely, és a hirtelen meleget kihasználva sokan pakolták ki a repülő felszerelést az autókból, de a sziklákhoz túrázók is idáig ki tudnak jönni közúton.

Az úttól újra felfelé halad az ösvény, ős rövidesen elhalad a Pálos gyógy- és fűszernövénykert mellett amelyben "a fontosabb gyógy- és fűszernövények bemutatásával, sokféle felhasználhatóságuk megismertetésével szeretnénk felidézni a rég kolostori kultúra egy kis szeletét és az egykori szerzetesek tevékeny életét" - olvastam a tájékoztató táblán.

A kertnél padok is vannak, így meg is lehet pihenni. Én csak fotózni álltam meg, aztán tovább mentem felfelé. Az ösvény egy szőlős mellett halad, amikor az véget ér, nekem is jobbra kellett fordulnom. Ezt egy kőre festett jelről lehet leolvasni, de nem túl szembeötlő. Ráadásul nem is volt egyértelmű, hogy a kerítés mellett kellene-e menni, vagy felfelé, a gerincre. Engem megzavart, hogy egy csoport arra tartott, de úgy tűnik, nekik más lehetett a céljuk, mert a térképet segítségül hívva láttam, hogy a szőlős feletti ösvény a helyes megfejtés. Pár száz méterrel odébb aztán előkerült egy kidőlőfélben lévő jelzés is, majd a fák közé érve normalizálódott a helyzet.

Ez egy nagyon szép szakasz, hiszen balra a Kétágú-hegy vonulatát követjük, jobbra pedig a Kenyérmezei-patak völgye terül el alattunk, Kesztölccel, kicsit távolabb Piliscsévvel, Leányvárral, Doroggal. Szerintem biciklivel is egyértelműen megéri bevállalni azt a két kisebb kaptatót. Aztán az erdőbe érve a látótávolság lecsökken, és a fák között halad tovább az ösvény Klastrompuszta felé. Klastrompuszta előtt újra van egy kis aszfalton gyaloglás, hiszen a túraútvonal a Kesztölcöt Klastrompusztával összekötő műúton halad tovább.

Klastrompusztán két helyen is lehet pecsételni, a Tölgyfa-büfénél a kerítésen, a Pálos kolostor-rom mellett pedig a villanyoszlopon van az OKT bélyegző. A Tölgyfa-büfé előtt egy Kéktúrás info-tábla jelzi, hogy jó helyen járok, mondjuk speciel itt pont nem volt kétségem ez iránt. Az úttól jobbra egy nagyobb tisztás van, padokkal, tűzrakó hellyel, de lehet, hogy helyekkel, amit birtokba vettek a tavaszias időt kihasználó piknikezők.

Emlékszem, tavalyelőtt ez a szakasz nagyon kínkeserves volt. Pusztamarótról indultam reggel, és eldöntöttem, hogy estére hazaérek Budapestre. Rettenetesen meleg volt, és nagyon fájt a térdem, alig bírtam tekerni a pedálokat. Be kellett vennem egy fájdalomcsillapítót, de még nem jött meg a hatása. A kolostor romnál letámadtam a vízcsapot, jól esett a hideg víz. Elég sokat időztem itt, aztán az Algoflex is hatni kezdett, úgy hogy továbbindulva a térdfájásom is alább hagyott.

Most is elég sokat voltam a romoknál, hiszen itt terveztem "ebédelni". Letelepedtem a kerítés melletti asztalhoz, a hátizsákból előkerült a szalámis szendvics és a termosz a forró teával. Közben jöttek-mentek az emberek, fiatalok, idősek. Befutott egy kéktúrázó pár is, ők velem ellenkező irányba, Piliscsapáról tartanak Dorogra. Tőlük tudtam meg, hogy sárra is számíthatok a továbbiakban, nekik fel kellett csatolniuk a kamáslikat is. Na én azt nem fogom, lévén, hogy nincs. Miután jóllaktam, kipihentem magam, készítettem pár fotót, aztán felkaptam a hátizsákot, és tovább indultam.

Klastrompusztától egy ideig az erdőben halad egy széles szekérút, ami belefut egy másikba. Azon jobbra, majd arról rövidesen balra kell térni, egy kerítés mellett, majd kiérünk egy mező tetejére. Itt beugrott, hogy tavalyelőtt is elbizonytalanodtam, hogy merre kellene tovább menni. Lefelé kell, a mező jobb szélén. Lehet, hogy van egy-két fán jelzés felfestve, de olyan magasak a bokrok, hogy most, levelek nélkül is eltakarhatják, nem hogy nyáron. A nyomokból ítélve egy helyen bement az ösvény a bokorsor mögé, ott már látható volt egy jelzés. Biciklivel anno tovább mentem, és lejjebb csatlakoztam be az ösvénybe. Gyalog is lehet az jobb megoldás, mert elég sűrű a gaz. Innen a szántó szélén haladó szekérnyomon halad tovább a túraút, elhalad egy magasles és egy elhagyott fekete pulcsi mellett, bár ez utóbbit ne vegyétek fix iránypontnak, mert lehet, hogy utána megy a gazdája.

Piliscsévhez közeledve az út egyre mélyebbre süllyedt a homokos talajba, és egyre sárosabbá vált. Néhol két-három méteres löszfalak között próbáltam talpon maradni, ami végül sikerült is, így a ruhám nem, csak a bakancsom lett kellőképpen sáros.

A faluba beérve megugattak a kutyák. Az egyik, kicsit beljebb jól rám is ijesztett. A járdán mentem, és húsz centire tőlem egy kapu túloldalán kezdett csaholni. Pár lépés után visszafordultam megálltam a kapu előtt, hogy felvegyem videóra. Ettől persze inába szállt a bátorsága, és morogva távolabb vonult.

A piliscsévi Kéktúra-szakasz sem kecsegtet sok izgalommal, a műemlék védelem alatt álló, a 18. század közepén épült katolikus templom old egy kicsit az út menti házak monotóniáján. Erdőtől-erdőig 1,8 kilométert kell sétálni a faluban.

Piliscsév és Piliscsaba között egy majdnem három kilométeres erdei szakasz van, nagyjából 100 méteres szintemelkedéssel. Ezt most is, tavalyelőtt is gyalog teljesítettem, de most sokkal könnyebb volt, mert nem kellett tolnom a biciklit. A helyzet ugyanis az, hogy a talaj homokos, így az út is tiszta homok. Olyannyira, hogy tavalyelőtt nyáron, amikor ráadásul szárazság is volt, egyszerűen képtelen voltam a nyeregbe maradni, mert vagy elsüllyedtem, vagy úgy elvezette oldalra a kereket, hogy elvesztettem az egyensúlyomat. Talán egy fatbike-al teljesíthető nyeregben ez a szakasz, de egyébbel nem ajánlanám. De azt is hozzá kell tennem, hogy az egyetlen bringázható alternatíva a 10-es út, a táv pedig nagyjából a triplája.

Így február közepén járható lett volna biciklivel is, voltak esők, a homok nedves, így kevésbé süpped. Piliscsabához közeledve voltak sáros részek is. Jókora tócsák voltak az úton, néhol csak a keréknyomban, néhol teljes szélességben, és természetesen igencsak csúszott. Egy jó kétszáz méteres szakasz lehetett, én legalábbis ennyit mondtam a szembejövő, kutyájával sétáló családnak.

Mivel ez az út a legrövidebb a két település között, nem meglepő, hogy a rávezető utcát Csévi útnak hívják. A kék jelzés ezen halad tovább az állomás felé, de még mielőtt odaérnénk, jobbra kell fordulni a Wesselényi Miklós utcán. Mivel valamiért meg voltam győződve, hogy a bélyegző az állomáson van (ha már az a bélyegző hely neve ugyebár), nem vettem észre, hogy az utca végén elrohantam a pecsételőhely mellett. Miután körbejárva az épületet nem találtam a bélyegzőt, meg kellett nyítanom a keketura.hu-t a telefonon, hogy elolvassam az vonatkozó információt. Mit ne mondjak, nagyjából 19 kilométer után nem örültem annak a plusz 200 méternek, amit oda-vissza kellett gyalogolnom a villanyoszlopig.

Már az autómban ültem, amikor eszembe jutott, hogy egyúttal igazán lebélyegezhettem volna 13. szakasz kezdőpontját is, mert amikor folytatom a túrát, a vonatról leszállva megint kénytelen leszek lesétálni ezt a plusz 200 métert.