Passzív napok, vagy mégsem?

2018. augusztus 16. 08:30

Annyi fotózni való volt a Korvalan Kestikievari-ban, hogy csak késő délután végeztünk volna, így Jaana, a tulaj felajánlotta, hogy maradhatunk még egy éjszakát. Maradtunk, és így reggel időben el tudtunk indulni ahhoz, hogy este már egy norvég fjord mellett aludjunk.

Nagyon megkedveltük a Korvalan kempinget. A család több, mint 27 hektárt tulajdonol, beleértve a tavat és a körülötte lévő erdőt. A nagyszülők Amerikából visszatérve a múlt század elején vették meg a területet, és kezdtek el vendéglátással foglalkozni. Jaana és férje a harmadik generáció, aki üzemelteti a helyet, és remélik, hogy tizenhat éves ikreik tovább fogják vinni. Most tanulnak, de persze ez nem lehet akadály, hiszen a szüleik is a Rovaniemi egyetemen tanárok, és mellette foglalkoznak a családi üzlettel

Úszó szauna a tavon

A hely egyébként tényleg csodálatos. A tó vize kristálytiszta, az erdő gyönyörű, a házak takarosak, a fű nagyon zöld. A gazdák ultrabarátságosak, kiválóan beszélnek angolul (Jaana angol tanár). Elmondásuk szerint egyébként télen nagyobb a forgalmuk, nagyon sokan jönnek kutyaszánozni. Jaanaéknak ugyanis van egy szibériai husky kennelük, több, mint 80 kutyával. A kutyákra jelenleg két német önkéntes lány vigyáz. Leia és Miriam megmutatta nekünk a kutyákat, kiengedtek egy párat, hogy lefotózhassuk őket. A kutyák nagyon aranyosak, és hihetetlenül energikusak. És fantasztikus, ahogy ha kettőt kiengednek, a többiek féltékenységből teleugatják a helyet.

A plusz egy nap pihenésileg is jót tett, az út alatt most először aludtam hat óránál többet. Reggel összepakoltunk, kitakarítottuk magunk után a házikót, és elindultunk Lakselv felé. Az előző napi szünet után egy nagyobb távot terveztünk megtenni, erre a szakaszra 459 kilométert írt a Google útvonaltervezője. Úgy tűnt, hogy erről a napról nem sok írnivaló, mutatnivaló lesz, aztán másképp alakult. Először is végre láttunk rénszarvasokat. Az út mentén is, mezőn is, mindenhol békésen legelésztek, az elhaladó autók sem zavarták őket különösebben.

Aztán megláttunk egy aranymúzeumot és nemzeti parkot hirdető táblát. A Tankavaraa melletti múzeum az egyetlen a világon, amely átfogó képet mutat több, mint 20 ország aranybányászatának történetéről. A területen is folyt aranymosás, az aranybányászok faluját is meg lehet látogatni.

A múzeum az Urho Kenkkonen Nemzeti Parkban található. Az aranymúzeum mellett épült fel a park látogató központja, ahol mi más fogadná a látogatókat, mint egy rénszarvas.

Tankavaraa-ban megint szétváltak útjaink Antallal, ő látogatta meg a múzeumot, én pedig kinéztem egy három kilométeres útvonalat a négy lehetőség közül, és túráztam egyet az erdőben. Újabb rénszarvast nem tudtam itt fotózni, egyet láttam elsétálni a bokrok mögött.

A túraösvényt 20 méterenként oszlopokra ragasztott jelvények jelölik, a vizesebb területeken fapallókon lehet haladni. A fenyőerdő alját áfonya borítja, csaknem 100 százalékban, tele érett áfonyabogyókkal.

A területen a második világháborúban harcok zajlottak, ennek nyomai is megtekinthetők a túra alatt: menedék katonáknak, antitank ágyú, föld alá ásott alvófülkék.

Az erdő egyébként nagyon szép, ugyanakkor sok a kidőlt illetve száraz fa. Úgy tűnik, hogy nem avatkoznak be a természet rendjébe, valószínűleg, amíg nem veszélyeztet senkit, hagyják, hogy a természet végezze a dolgát.

A nemzeti park területén egyébként kijelölt helyeken lehet kempingezni, és a leírások és fotók alapján napokat el lehet itt tölteni a különböző túraútvonalakat járva. Itt-ott tűzrakó helyek vannak fedett menedékekkel, előkészített tűzifával, grillráccsal.

Valamivel több, mint egy óra alatt jártam be az ösvényt, és értem vissza a parkolóba. Antal már az autóban várt, de ő is csak pár perce ért vissza. Tovább indultunk.

Az idő kitisztult, jó esélyünk volt arra, hogy ezúttal napos időben tudjunk légi felvételeket készíteni tavakról. Az Ukonjarvi-tó mellett meg is álltunk az első parkolóban, Antal felszállt, én pedig váltottam egy pár szót a mellénk beállt franciákkal. Két pár és egy kutya, akik június közepén indultak Franciaországból, és velünk ellenkező irányban járják körül a Balti tengert.

A norvég határig még megálltunk egyszer egy nagyobb folyó mellett, majd az útban lévő nagyobb településen, Inariban terveztünk vásárolni, ebédelni és tankolni. Találtunk is egy pizzázót, ahol megettünk egy-egy füstölt rénszarvas húsos, kékpenészes sajtos és ananászos pizzát. A hely és a felszolgáló lány is elég rockos, a pizza pedig nagyon finom volt.

Az ebéd után lesétáltunk a tópartra, mert észrevettünk egy hidroplánt, ami szerepelt Antal lefotózandó dolgok listáján. Egy nagyobb Cessna ringatózott a vízen, a partra félig kihúzva pedig egy kétszemélyes ultrakönnyű gép pihent. Sétarepülésre lehetett menni velük. Én nem ismerem az árakat, Antal szerint drágán: 180 euró 15 perc 1-3 személy számára, 5 személy számára pedig egy egy órás repülés 800 euró.

A közeli Neste kúton feltankoltuk az autót és tovább indultunk a valamivel több, mint 100 kilométerre lévő norvég határ felé. Karigasnieminél gurultunk át Norvégiába, ami túránk kilencedik országa. Nagyon furcsa volt, hogy a határt átlépve a táj jóformán átmenet nélkül megváltozott. Az addig fenyőerdők között, többnyire sík területen haladó út, hirtelen kanyargó folyók, dombok, majd hegyek közé került, „normális” településeken haladt át, és nem elszórt tanyák mellett. A távolban hatalmas kopasz hegyek tűntek fel, amelyek előtt épp elvonult egy jókora zápor. Fura volt dús zöld növényzet is, nem számítottam erre, de gyanítom, hogy Horvátországhoz hasonlóan, ahogy átmegyünk a hegyek tenger felőli oldalára, sokkal kopárabb lesz a táj.

Norvégia Magyarországgal egy időzónában fekszik, így a határátlépéssel nyertünk egy órát. Mégsem készült el este a beszámoló, mert az ebédlőben kialakuló beszélgetésre figyeltem, majd csatlakoztam be, ami onnan indult, hogy egy osztrák srác egy orosztól próbálta megtudni, hogy mi a véleménye a Krim-félsziget anexálásáról. Időközben jött egy norvég és egy lengyel srác is, úgy hogy mondanom sem kell, hogy a beszélgetés órákig elhúzódott, és érintette az összes nagyhatalmat, Észak-Koreát, a migránsokat és Orbán Viktort is.

Éjfél után pár perccel vonultunk el aludni, ekkor így nézett ki az ég: