Újabb bakancslistás tételek kipipálva

2018. augusztus 24. 09:48

Az norvégiai Atlantic Road és a Trollstigen rendszeresen rajta vannak a világ legszebb útjainak toplistáin, így az én „autózni rajta” listámon is szerepelnek. Az elmúlt két napban sorba vettük őket.

Amikor ma reggel fél hétkor megszólalt az ébresztő, és hallottam, hogy a sátoron kopognak az esőcseppek, kissé elszomorodtam, mert most már jól jönne a jó idő, a mi szempontunkból is és a fotók szempontjából is. Még heverésztem egy fél órát, de a szükséglet kizavart a sátorból. Utána már nem feküdtem vissza, hanem megírtam a tegnapi beszámolót, kiválogattam, leméreteztem, feltöltöttem a képeket. Aztán megpróbáltuk kitalálni, hogy tudjuk felszerelni a panoráma kamerát a Loganra, úgy hogy lehetőleg ne essen le 70-80-as tempónál sem. Végül leszereltük az antennát, annak furatába rögzítettünk egy mini fotós gömbfejet, és annak állványfuratába került a kamera. Elég jól eltelt ezekkel az idő, de közben elállt az eső, és néha még a nap is kibújt a felhők mögül.

Azt beszéltük Antallal, hogy indulás után beugrunk a kemping melletti bevásárlóközpontba, és veszünk kefirt és kiflit, amit menet közben megeszünk. Végül nem menet közben, hanem továbbindulás előtt ettük meg az autónál.

Az első célpontunkig nem terveztünk semmilyen megállót, hogy időbe odaérjünk, főleg, hogy egy kompozást is meg kellett ejteni Hansa és Kanestraum között. Szerencsénk volt, pont akkor értünk Hansába, amikor a komp kikötéshez készülődött, úgy hogy kb 10 perc múlva már úton is voltunk a vízen. Ezúttal sima utunk volt, olyannyira, hogy én azt hittem, hogy még el sem indultunk, amikor Antal a térképet nézve közölte, hogy már túl vagyunk a táv egyharmadán.

Innen már szigetről-szigetre autóztunk, de az Atlantic Roadig már csak hidakon és alagutakon, amik közül kettő az óceán alatt fut, így a Nordkapptunnel-hez hasonlóan 8-10%-os lejtéssel megy le a mélybe, halad egy rövid ideig vízszintesen, majd ugyanolyan meredeken emelkedik a felszínre.

Az Atlantic Road-ra egy fizetőkapun keresztül lehet ráhajtani 138 korona fejében, ha Kristiansund felől érkezik az ember. A másik irányból nem láttunk fizetőkaput. A letérő melletti benzinkútnál megálltunk, hogy visszarakjuk az autóra a kamerát, majd ráhajtottunk az útra. Az Atlantic Road nem hosszú, 8.3 kilométer , de a látvány csodálatos, hiszen az út az óceánból kiálló szigetecskék között vezet nyolc hídon keresztül, amelyek közül kiemelkedik, szó szerint, a Storseisundet Brua, amely 23 méter magasra emelkedik a tengerszint fölé. Az útvonal eredetileg vasúti pálya lett volna a múlt század eleji tervek szerint, de ezt végül elvetették. A 70-es években kezdődött el a közút tervezése, végül 1983-ban fogtak neki az építkezésnek és 1989-ban adták át.

Áthajtottunk az úton, de láttuk, hogy közben pihenők, kiépített ösvények vannak, ahol meg kellene állni, ezért a végén visszafordultunk, visszafelé is felvettük az áthajtást, majd megint fordultunk egyet, ezúttal azonban több helyen is megálltunk fotózni.

Elég szépen eltöltöttük az időt a világ ezen a fantasztikus helyén, úgy hogy egyre kevesebb esély mutatkozott, hogy a mai napba beleférjen a Trollstigen is. Ráadásul a második kompátkelésnél (Solsnes és Afernes között) már látszottak azok a helyek, amelyek között a hágó van, és bizony elég sötét volt arrafelé az ég, és a felhők a csúcsok közé ereszkedtek.

Úgy döntöttünk, hogy holnapra halasztjuk a kaptatást, és szállás után nézünk. Az első kemping tulaját nem érdekelték a panorámák, úgy hogy továbbmentünk a Gjerdset Turistcenterbe, ahol a recepciós, egy idősebb férfi egyből érdeklődést mutatott a dolog iránt. Felhívta a tulajt, aki egy óra múlva megérkezett, addig Antal készített két demó felvételt az egyik szobáról. A tulajnak is tetszett a dolog, de mindenképp a booking.com-on szerette volna látni a panorámákat, amiről egyelőre nem tudjuk, hogy lehetséges-e (írtam egy levelet nekik, hogy kiderítsem). De végül belement, ráadásul ez egyik új házikót is megkaptuk éjszakára, ami simán átvette az eddigi legjobb szállásnak járó első helyet a Fosselv-i faháztól.

Elég sok bemutatni való volt a turista centrumban, úgy hogy végül harminc kép készült, amivel elég sok volt a munka, úgy hogy egy körül tudtunk elindulni a Trollok Lépcsője felé. Ez egy kis kitérőt jelentett az Oslo felé vezető E136-os útról. Egy keskeny, egysávos híd van rögtön a letérő után, ami egy nagyon zöld színű folyón vezet át, majd az út az egyre szűkülő völgyben kígyózik. Ámuldozva néztük a meredek sziklafalakat, mígnem először a vízesést pillantottuk meg, majd a szerpentinen haladó járműveket is.

Megálltunk, újra felraktuk a 360-as kamerát az autó tetejére, és elindultunk felfelé. 10%-os emelkedő, és 11 hajtűkanyar visz fel a 700 méteren található parkolóhoz, étteremhez, kilátópontokhoz, miközben egy kőhídon áthalad a Stigfossen vízesés felett is, amely vize, több lépcsőben, 320 métert zuhan lefelé.

A Trollstigen-hágó általában május közepétől októberig autózható, de ez időjárástól függően változhat. A hágóra túraútvonal is vezet, amely lélegzetelállító látványt nyújthat a túrázóknak. sok helyen kövekből épített lépcsőkön visz felfelé, közvetlenül a vízesés mellett, szédítő mélységek mellett. Az étteremtől is számos túraútvonal indul a hegy felsőbb régióiba, a platón pedig egy kiépített járda vezet két nagyobb kilátóhoz, amelyeket belógnak a mélység felé, üvegfalakkal fokozva az adrenalint.

Építészetileg is nagyon szép a komplexum, az étterem és az üzletek látszóbentonból készültek, az épület rátelepül a folyóra, mellette kis mesterséges tavacskát alakítottak ki, vízlépcsőkkel, onnan kezd zuhanni lefelé. Az ösvény és a kilátók korlátja nagyrészt rozsdás Corten-acélból készült, de azokat a részeket, amelyeket meg kell fogni, rozsdamentes acélból gyártották. Ehhez jön némi beton, és a kilátóknál a kb két centi vastag üvegfalak. Mélység fölé benyúló kilátok alján rácsok vannak, további borzongás elősegítése céljából.

Antal volt kellően bátor, hogy elengedje a drónját, úgy hogy újabb csodálatos légi felvételeink vannak. Egyelőre fotókat tudunk mutatni, hiszen mind a dónvideók, mind az autózós panoráma videók is igényelnek némi utómunkát, és internetünk sincs olyan, és annyi, hogy a több gigabyte-os felvételeket fel tudjuk tölteni. Így a videókat később tudjuk majd megmutatni.

Miután kicsodáltuk magunkat, beültünk az étteremebe, és megettünk egy-egy troll-fagyit. Az étterem, és az ajándékboltok kizárólag emberek által használhatók, kutyák és trollok sem mehetnek be.

Lefelé még több óvatosságot igényel az út, hiszen több száz méteres szakadékon vannak az út mellett és az egyenesebb szakaszok végén lévő hajtűkanyarok mögött. Ráadásul az úton sok helyen csak két kisautó fér el, néhol még az sem, így ha lakóautóval, busszal találkozunk , akkor valakinek félre kell állnia, míg a másik elhalad. Az itt felgyűlt feszültség után az ember megkönnyebbül, amikor leér a völgybe, de az óvatosság tovább sem árt, hiszen a főútig sok a beláthatatlan kanyar. Megálltunk lefotózni egy sziklán álló trollt egy kemping mellett. Onnan indult el két motoros, majd pár száz méterrel lejjebb láttuk újra őket, az egyik motor eldőlve, a motoros sántikált kicsit, és egy autó is állt a helyszínen. Nem tudjuk, hogy ütköztek-e, vagy a motoros magától csúszott-e ki, esetleg a kanyarban megjelenő autó ment-e át a sávjába, de a lényeg, hogy nem tűnt súlyosnak a baleset, ugyanakkor intő példa volt arra, hogy nem jó túl korán kiengedni a gőzt.

Az E6-os útig hátralévő mintegy száz kilométert a Rauma folyó mellett tettük meg. A folyó sokáig egy sziklás völgybe kanyarog, szebbnél-szebb szakaszokkal. A völgyben egy vasútvonal is halad, amely többször, néha régi kőhidakon keresztül megy át a folyón. Fantasztikus lehet vonattal is megtenni ezt a szakaszt, a Dombås-t Åndalsnes-szel összekötő Rauma Raiways-re mint Norvégia leglátványosabb vasútvonalára hivatkoznak.

Egyébként csodálkoztunk, mert egészen idáig nem láttunk villanyosított vasútvonalat Norvégiában. Itt, talán Dombås-nál jelent meg először a villanyvezeték a sínek felett. Szintén meglepő, hogy eddig sehol nem láttunk napelemeket a házakon. Ezt magyarázhatja a hosszú tél, talán nem éri meg telepíteni, de akkor is fura. Ellenben ahogy haladunk a főváros felé, annál több az elektromos autó. Megszámlálhatatlan Teslát láttunk már az úton, volt köztük a tetőn kajakot szállító Model S, utánfutót húzó Model X, de egy Model 3 is, amin meglepődtünk, és mindketten most láttunk először élőben. Na nagyon sok az e-Golf, a Nissan Leaf. E-Up-ot is láttunk, Renault Zoe-kat, ellenben még egy elektromos Fiat 500-al sem találkoztunk.

Kicsit sokkolt, hogy a Dombås után az E6-oson az esti szállásunkig négy fizetős szakasz is volt az úton, a nagyjából kilencven kilométer pedig majdnem 100 koronába került. Útközben már elkezdtünk kempingeket nézegetni. Egyet nem találtunk meg (az utcák nem egészen úgy voltak, hogy a térkép mutatta), a másik pedig kihalt volt, se egy vendég, senki a recepción. A harmadik már jónak ígérkezett, itt foglaltunk el egy ici-pici faházikót.